2010. december 1., szerda

9.rész: Új terv(2.rész)



Követtem a konyhából származó csodás illatokat. Megálltam az ajtóban és egy másodpercig némán csodáltam az én félistenemet.
- Nagyon jó illata van. Lehetnél szakács. –mondtam mosolyogva.
- Ha nem vesznek fel egyik egyetemre sem, majd megfontolom. – mondta ő is mosolyodva, de még mindig háttal állt nekem. – Tudtál egy picit pihenni? – kérdezte, miközben megfordult és elém tette a tányért. – Oh. – kerekedett el a szeme. – Úgy látom igen. – méregette a köntösömet. Én elkezdtem enni. Nagyon finomat főzött, mint mindig, de zavarban is voltam, mert végig magamon érzetem Edward tekintetét. Egyre kevésbé voltam biztos a tervemben, de ha el akarom érni a célom, összeszedem magam. Csendben elfogyasztottam a vacsorámat, majd felálltam és egy apró csókkal megköszöntem férjemnek a fáradozást.
- Kaphatok pár emberi percet? – kérdeztem.
- Persze, addig elmosogatok, és elpakolok itt a konyhában. – mondta kedvesen szerelmem.
Besiettem a szobába, és a szekrényen lévő gyertyákat meggyújtottam. Még kevésnek találtam a fényt, de szerencsére találtam még gyertyát a fiókban, így azokat is elhelyeztem. Gyönyörű lett a szoba. Besiettem a fürdőbe, és fogat mostam. Mikor végeztem, hallottam, hogy nyílik a szoba ajtaja, tehát Edward megérkezett. Mély levegőt vettem, megigazítottam a harisnyámat, felborzoltam a hajam, és elindultam a szobába. Amint kiléptem a fürdőből, belebújtam az odakészített cipőbe és lassan, hogy fel ne bukjak, elindultam áldozatom felé. A cipőkopogásra odakapta a fejét, és szemei elkerekedtek. Nem értette, miért veszek fel estére magas sarkút, de mindjárt megtudja.
- Most nem használhatod az erődet. – suttogtam a fülébe, amitől megborzongott.
- De miért használnám? – kérdezte értetlenül. Kikötöttem a köntösöm övét és összekötöttem vele kedvesem csuklóit. Még mindig értetlenül nézett rám.
- Ne merd elszakítani. – mutattam összekötözött csuklóira.
- Miért kötö… - a mondatot már nem tudta befejezni, mert közben odasétáltam a hifi-hez, és bekapcsoltam az előre bekészített zenét. Lassan lecsúsztattam magamról a köntösömet, miközben odasétáltam Edward elé.
- Egy kis meglepetés. – búgtam neki, mire ő nagyot nyelt.
Lassan ringatni kezdtem a csípőmet a zene ritmusára, majd felemeltem a kezem és összefogtam a hajam a tarkómon. Egyik kezemmel fogtam a hajam, míg másikkal végigsimítottam az oldalamon. Edward mellkasából mély morgás tört fel mikor megfordultam és hátradobtam a hajam, ami néhány centire az orra előtt hullott a hátamra. Az illatom a meleg párás levegőben még jobban hathatott rá, de nem a vámpír énjére akartam most hatni, hanem arra a férfira, akit őrülten kívánok. De ma éjszaka csak meg akarom leckéztetni ezzel a kis sztriptízzel, hogy én is tudok nemet mondani neki. Leengedtem magam mellé a kezeimet, és a csípőmet, majd a fenekemet kezdtem el simogatni.
- Megfordultam, közben a testemet ringattam, olyan voltam akár egy fára tekeredő kígyó. Nem is gondoltam, hogy ez fog nekem menni. De óvatosan csináltam minden mozdulatot, nehogy elessek, mert akkor oda a varázs!
A melleimet kezdtem el simogatni, mire Edward felpattant az ágyból.
- Nem mehetsz sehova. Ez parancs! – löktem vissza az ágyra a mellkasánál fogva, ami meglepte kedvesemet. Az ágy szélére huppant vissza.
- Megígérem, jó kislány leszek. – súgtam a fülébe, majd aprót haraptam a fülcimpájába. Edward felnyögött, én pedig az ölébe ültem vele szemben. Megéreztem keményedő férfiasságát az ölemhez nyomódni, ami engem is felizgatott, de koncentrálnom kellett a feladatra.
- Élvezi a show-t Mr. Cullen? – kérdeztem incselkedve, miközben lassan kibújtam a baby doll-ból.
- Miért kínzol? – nyögte halkan, szinte alig hallottam meg.
- Én nem kínozlak, csak meg akartalak lepni. – simítottam végig ismét a melleimen, majd hozzádörzsölődtem a csípőmmel.
- Bella… - mondta ki a nevemet, majd halk reccsenést hallottam.
- Megígérted, hogy nem használod az erődet, és nézd, elszakítottad a köntösöm övét. – mondtam durcásan, holott nagyon is tetszett, hogy nem bírja fékezni magát.
- Saj.. sajnálom. – csak ennyit tudott mondani. Élveztem a helyzetet, nagyon is. Felkeltem az öléből, és egy lépésnyire megálltam tőle. Megfordultam, majd előre hajoltam, és a bokáimtól kezdve végighúztam a kezem a lábaimon, majd haladtam egyre feljebb, de csak a derekamig értem el, mert két hideg kéz megfogott a csípőmnél fogva és az ölébe rántott. Belemorgott a fülembe szerelmem, amitől megborzongtam. 
- Ne csináld ezt velem, nem fogok bírni, uralkodni magamon.
- Akkor ne uralkodj. – suttogtam. – Majd én uralkodok rajtad.
Megfogtam két kezét, és a belső combomtól fölfelé végigsimítottam tenyerével az oldalamon át a mellemig, ahol azonban életre keltek Edward kezei, és folytatták a kényeztetést.
- Ez nem éppen megengedett Uram a show közben. Mindent a szemnek, semmit a kéznek, kérem.
- Ne kérd ezt tőlem. Annyira kívánatos vagy!
Levettem melleimről a kezét, és a háta mögé tettem. De ő kiskaput talált a szabályokon, és csókokkal hintette be a nyakamat, majd mire feleszmélhettem volna, a melltartóm csatja felmondta a szolgálatot. Edward elharapta.
- Csak a kezemet nem használhatom, azt mondtad. – mentegetőzött mosolyogva, de közben se állt meg a csókolással.
- Ez igaz, de az akkor sem volt szabályszerű. – Suttogtam, majd felkeltem az öléből, és a melleimet átfogva tartottam magamon a melltartót. Megfordultam, majd egyik kezemmel először az egyik, majd a másik pántot gördítettem le a vállamról, majd végül hagytam, hogy lehulljon rólam a ruhamaradék, és feltártam kebleimet az én oroszlánom előtt. Közelebb léptem, és hagytam, hogy apró csókokkal kényeztesse kebleimet. Nagyon jól esett, és csak még jobban kívántam őt ettől, de muszáj volt észnél lennem, most én nem engedhetek neki. Hátrább léptem, és kibújtam a cipőből. Egyik lábamat az ölébe tettem, és lassan elkezdtem legörgetni a combomról a harisnyát. A térdemnél Edward csókot lehelt a kezemre, majd átvette a harisnya lehámozását rólam, de ő a fogával folytatta mindezt. Ugyanígy jártunk el a másik lábammal is, de amint lekerült rólam, lábfejemmel lassan végigsimítottam az ágyékán. Edward olyan hirtelen pattant fel és döntött le az ágyra, hogy alig láttam belőle valamit. Rámfeküdt, és lassan haladt lefelé nyelvével a testemen, míg nem elérte a bugyim szélét. Most kell megállítanom, amíg észnél vagyok, gondoltam magamban. De annyira akarom én is…




Hát ez lett volna a második rész. Még nem tudom pontosan hogy folytatom, vagy hát inkább nem vagyok biztos benne, de várom az észrevételeket és a kommenteket. Remélem azért tetszett. Sziasztok!

11 megjegyzés:

Zora Kilbone írta...

Szia!

Hát ez őrületesen jó volt. :) Nagyon tetszett :) és hát megint itt abbahagyni :) Kis gonosz :) Szerintem megint Edward lesz az, aki megáll, bár remélem, hogy nem így lesz. Most az egyszer lehetne végre gyenge, viszont lehet tényleg nem ártana az a lecke neki, amikor Bella hagyja abba. De nem tudom :) Jó lenne végre azt olvasni, hogy győzött. :)

Annyira jól írtad le Bella táncát és Edward reakcióit, hogy teljesen elállt a szavam :) Tényleg nagyon jól írsz. Nekem mindig gondjaim vannak a leíró részekkel,de te teljesen átadtad :) Nagyon ügyi vagy :) Csak így tovább és nagyon várom a folytatást. Most már jöhet az Edward szemszög :)

Egy kis észrevétel :) A megjegyzésekre nem szoktál válaszolni az olvasóknak. Szerintem jól esne nekik :) Csak ennyi lett volna :)

Jó éjt!

Névtelen írta...

Szia Pharm!

Most olvastam el a fejezetet és nagyon tetszett.Annyira jól írtad le az egész szituációt, hogy az valami fantasztikus.Teljesen kész voltam tőle!
Na meg attól is, hogy itt hagytad abba!Csak úgy szólok ez már emberkínzásnak számít!!!!
Szóval már nemcsak Bella&Edward szenved hanem mi,szegény olvasók is!
Remélem hamar kapunk új fejezetet,mert ezt így nem lehet elviselni!!!!!!!!!!
Mikor lesz friss?vagy az Edward szemszögű fejezet?

Mancikaa Cullen írta...

Huháó! ez nagyon jó lett ^^ csak így tovább! ^^

Névtelen írta...

ÁÁÁÁÁ!! Nagyon jó lett! szerintem Bella terve bejött! Már nagyon várom a folytatást! Kíváncsi vagyok Bella képes lesz-e leállítani Edwardot!
Teljesen ki vagyok! Miért kellet itt abbahagyni ez kínzás! Siess a frissel!

Névtelen írta...

Szia!
Tök jó lett a fejezet, nagyon tetszik! Már alig várom a folytatást!
De már kíváncsi vagyok az Edward szemszögű fejezetre is! Remélem hamar hozod! Nagyon jól írsz! Csak így tovább!

Pharm írta...

Zora! köszönöm, hogy írtál, és megpróbálok majd válaszolni a megjegyzésekre! Örülök, hogy tetszett!

Névtelen írta...

Szia! Tök jó a fejezet! Nagyon tetszik már alig várom a folytatást! kíváncsi vagyok ki lesz az aki megáll. Edward vagy Bella? Az előbb olvastam a 10. feji részletét, de abból még nem derük ki! remélem hamar összejönnek a komik! Én most pótolom az elmaradásom mert eddig a tanulás miatt nem jutott erre időm!
Nagyon jól írsz csak így tovább!

Névtelen írta...

Szia
Már alig várom a folytatást.
Nagyon tetszik a fejezet.


csak így tovább!

Névtelen írta...

ez nagyon jó
itt abba hagyni :(
már várom a következő részt

Névtelen írta...

nagyon jó lett ez a fejezet
nagyon várom a folytatást

Névtelen írta...

Szia! Nagyon jó a fejezet! Már alig várom a folytatást! Most olvastam a 10. rész részletét és az is tök jó!
Kíváncsi vagyok mi lesz. Remélem egyikük sem áll meg.:P
Mikor kerül fel a 10. rész teljes verziója?