Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Olvasómnak!!!
2011. december 24., szombat
2011. november 25., péntek
Novella
Sziasztok!
Hát készen lettem, rekord sebességgel egész nap írtam. Ugyanis az ötletemtől függetlenül a benevezett blogversenyen tovább jutottam a második fordulóba, és ott is novellaírás volt a feladat. Így dupla sebességgel írtam, hogy kész legyen, ugyanis már rég lejárt a határidő. Szóval annyi lenne a kérésem hozzátok, hogy az oldalt található blogverseny bannerre rákattintva Tiszti oldalár juttok, ahol oldalt van egy szavazás, hogy kinek a novellája tetszik. És ha elnyerte a tetszésetek, akkor örülnék ott is pár szavazatnak, no meg itt is, és a véleményeket sem vetem meg.
A novelláról pár szót szeretnék mondani. Megpróbáltam korhűen megírni, valamint arra a kevés információra hagyatkozni, amit Edwardtól tudunk meg a könyvből. amikor megkéri Bella kezét, és elmondja, hogy az ő idejében milyen lett volna. Hogy mennyivel könnyebb lett volna. Ezért sem akartam ezt a novellát akció dúsra írni. Remélem azért elnyeri a tetszésetek, és kapok pár szavazatot. De nem szaporítom tovább a szót, csak jó olvasást kívánok mindenkinek!!! :)
Pontosan hat órakor sétáltam lefelé a lépcsőn, és a nagyterem felé tartottam. Néhány vendég már megérkezett, és illedelmesen odamentem köszönteni mindenkit. Nagyon unalmas alakokkal kellett társalognom, és még unalmasabb lányaikkal kellett bájolognom, némelyikükkel táncolnom. A lábam már sajgott a sok cipősaroktól. Én nagyon jó táncos voltam, mégsem tudtam vezetni ezt a sok kétballábas fruskát. Hét óra körül már kezdett megtelni a terem, és meglepetésemre nagyon sok ismeretlen lány volt ott. Apám kitett magáért, nem volt okom a panaszra. Akadtak köztük nagyon csinosak is. Gondoltam vacsora után megpróbálok velük néhány szót beszélni is. Éppen nem volt táncpartnerem, mikor megláttam Tomot közelíteni a menyasszonyával. Úgy látszik, sikerült megbékíteni.
Egy angyalt láttam meg belépni a terembe, és mintha mindenki eltűnt volna, csak őt tudtam nézni. Kecsesen libegett hosszú ruhájában, amiben leginkább egy sellőre emlékeztetett. Mély dekoltázsa volt, olyan, ami a férfi eszét elveszi. Derekát ezüstlánc díszítette, oldalán bonyolult csipke uszály volt, ő mégis könnyedén lépdelt benne. Mosolyogva közelített felém, és én földbe gyökerezett lábbal vártam. El sem hittem, hogy felém közelít, és alig vártam már, hogy megérkezzen. De csalódnom kellett, ugyanis a mellett álló Mirandát ölelte meg.
Hát ez lett volna a novella, remélem tetszett. Úgy látom, a 103 olvasóból egy meggondolta magát, de nem baj :) És még egyszer megkérlek titeket, hogy ha tetszett, akkor szavazzatok Tiszti oldalán a nevemre. köszönöm!!!
Hát készen lettem, rekord sebességgel egész nap írtam. Ugyanis az ötletemtől függetlenül a benevezett blogversenyen tovább jutottam a második fordulóba, és ott is novellaírás volt a feladat. Így dupla sebességgel írtam, hogy kész legyen, ugyanis már rég lejárt a határidő. Szóval annyi lenne a kérésem hozzátok, hogy az oldalt található blogverseny bannerre rákattintva Tiszti oldalár juttok, ahol oldalt van egy szavazás, hogy kinek a novellája tetszik. És ha elnyerte a tetszésetek, akkor örülnék ott is pár szavazatnak, no meg itt is, és a véleményeket sem vetem meg.
A novelláról pár szót szeretnék mondani. Megpróbáltam korhűen megírni, valamint arra a kevés információra hagyatkozni, amit Edwardtól tudunk meg a könyvből. amikor megkéri Bella kezét, és elmondja, hogy az ő idejében milyen lett volna. Hogy mennyivel könnyebb lett volna. Ezért sem akartam ezt a novellát akció dúsra írni. Remélem azért elnyeri a tetszésetek, és kapok pár szavazatot. De nem szaporítom tovább a szót, csak jó olvasást kívánok mindenkinek!!! :)
1922.
Négy év telt el azóta, hogy spanyolnáthában megbetegedtem. Négy éve vesztettem el édesanyámat a járványban. És négy éve, hogy minden nap itt ülök a zongorám előtt, és minden nap eljátszom neki a kedvenc dalát.
- Ha anyád hallhatná még. - sóhajtotta apám, és a vállamra tette a kezét - De ő is biztosan ezt akarná. Hogy boldognak lásson.
- Én boldog vagyok apám egyedül is. A katonaságban lennék a legboldogabb. De ez már lehetetlen sajnos. - hajtottam le a fejem.
- De egy lány mellett boldogabb lehetnél. Egy feleség mellett. Anyád mindig unokát akart. Add meg neki az örömöt. Hogy onnan fentről boldognak lásson téged.
- Tudja apám, hogy nem fogok az akarata ellen menni. De lányt találok magamnak én is. Nem kell ahhoz ekkora felhajtást keríteni.
- Milyen lányok azok. - sóhajtotta - Akik a bárban kelletik magukat? Vagy az örömlányok? Ilyen menyet akart anyád neked? Egy lotyót?
- Apám! - pattantam fel hirtelen - Az csak szórakozás. Nem akarok én semmi komolyat azoktól a nőktől. Csak szórakozunk a barátokkal.
- És ha majd az egyik beállít, hogy a te porontyoddal terhes? Akkor mit fogsz csinálni a gyerekkel?
- Én sohasem… Én nem… Én soha nem használok ki… úgy… a nőket. - nyögtem ki nagy nehezen. - Csak szórakozunk.
- Ajánlom is. Nem is tudom, mit kezdenék veled. Szégyent hoznál a családra. Egy jómódú lányt kell elvenned, aki méltó a nevedhez. Aki hozzád való.
- Az való hozzám, akit szeretek. Akibe szerelmes leszek. De ez lehetetlen! Én a katonaságba vagyok szerelmes. A háborúba. A fegyverekbe. Hogy harcolhassak a hazámért. De az az átkozott betegség elvette az álmom és az anyámat is! - keltem ki magamból, és szinte tajtékoztam a dühtől.
- Szerelem! - csattant fel apám - Szerelem! Gyermeki naivság! Anyádat már a bölcsőben kiválasztották nekem. Szinte nem is találkoztunk az esküvő előtt. Még is boldogok voltunk. Egy rangban és címben hozzád való lányt meg tudsz szeretni. Boldoggá tud tenni téged. Gondoskodni tud rólad.
- Egy rangban hozzám illő lány. - nevettem fel kínomban - Ismerek minden rangban hozzám illő lányt. Vagy akkorák, hogy be sem férnek az ajtón, vagy olyan csúnyák, hogy nappal ki sem jönnek a házból. Vagy olyan fiatalok, hogy az törvénytelen még. Mindegyiket ismerem, de még csak rájuk sem tudok nézni.
- Túlzásokba esel fiam! A Fisher lánnyal mi bajod van?
- Akinek akkora feje van, hogy nem talál rá kalapot? - gúnyolódtam
- És Emerson lánya miért nem tetszik?
- Agyonnyomna a nászéjszakámon. Hát meg akarsz ölni? - kérdeztem tettetett félelemmel.
- Nem érdekel. Ha csúnya, ha kövér, ha fiatal. Nem fogsz szégyent hozni a családra. Nem válogathatsz, és nem halaszthatsz tovább. A bálon ki kell választanod a menyasszonyodat. Nem tűrök halasztást! - kiabált most már ő is, éreztem, hogy tovább nem feszíthetem a húrt.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. - rogytam le a zongoraszékre megadóan.
- Hát azt nagyon ajánlom édes fiam! Azt nagyon ajánlom! - mondta fenyegetően, és kiviharzott a szobából.
„Egy rangban hozzád méltó…” - visszhangzottak a fejemben apám szavai. Tudtam, hogy a holnap esti bálon megpecsételődik a sorsom, és egy gyártulajdonos fia nem választhat akárkit menyasszonyául. De ezt az utolsó estém, és ki akarom használni. Ma elmegyek a barátaimmal a bárba, és kiélvezem a szabadságom utolsó perceit.
Néhány órával, és jó pár whiskyvel később már nem láttam olyan borúsan a jövőmet. Hiszen csak a feleségemet kell kiválasztanom. Attól még nem kell lemondanom barátaimról. A szórakozásról. Az asszony otthon marad, én meg jól érezhetem magam. Nem kell otthon ülnöm vele. Eltartom, megadok neki mindent, bekerülhet egy jó családba, attól még nem kell szeretnem. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, már tényleg nem láttam olyan sötéten a jövőt, és a barátaim és így látták a helyzetet. Így már felszabadultan tudtuk élvezni az alkohol és a lányok társaságát. Szesztilalom volt Amerikában, mégis nyugodtak voltunk, mert a rangunk miatt nem kellett félnünk a rendőrségtől. Ilyenkor mégsem volt olyan nagy átok, hogy gazdag családba születtem.
A kiüresedett poharak számának növekedésével egyenes arányban rövidült azon idő, amire emlékeztem. Nem tudtam, hogyan kerültem fel a fogadó egyik szobájába, de egy csinos lány elég hiányos öltözetben ült a csípőmön, miközben az ingemet próbálta leszedni rólam. Nem volt erőm tiltakozni, és nem is akartam.
Mégis amikor a nadrágomat próbálta levenni, le kellett állítanom, és a mosdó felé vettem sietősen az irányt, hogy kiadjam magamból a ma este elfogyasztott alkohol mennyiséget.
- Sajnálom kisasszony, de azt hiszem, magára hagyom most. Haza kell mennem, túl sokat ittam. - mondtam, miközben az ingemet próbáltam begombolni, és az ajtó felé tántorogtam.
- Azért próbálkozni szabad. - simított végig a lány a hátamon - Mindig is próbáltalak megszerezni magamnak Edward, de túl jó fiú vagy te. Este szerencsés lesz az a lány, akit kiválasztasz magad mellé. Sajnos érthető okoknál fogva nem tudok ott lenni a bálodon. - nevetett fel kicsit gúnyosan - De azért ha később meggondolod magad, vagy esetleg másra vágy, amit nem kapsz meg otthon, tudod, hol találsz. - mondta csábosan, és közelebb hajolva hozzám megcsókolt, majd elhagyta a szobát. Én is letántorogtam a bárba, és láttam, hogy már nem sokan vannak ott. Megláttam a sarokban a legjobb barátomat, Tomot. Egy szőke lány csavarodott a testére, és láthatóan ő sem tudta, hogy hol van, és éppen mit csinálnak vele. Pedig ő még szereti is a menyasszonyát, akivel a jövő hónapban lesz az esküvőjük. Ezt nagyon meg fogja bánni, ezért kíméletesen ugyan, de elrángattam a lánytól, és próbáltam hazafelé támogatni. Közel laktunk egymáshoz, így az utca végén hazafelé irányítottam, remélve, hogy tényleg hazaér, majd én is próbáltam zajcsapás nélkül bejutni a házunkba.
Másnap reggel, vagy inkább délben iszonyatos fejfájásra és szédülésre ébredtem, és nem tudtam beazonosítani a hatalmas zaj forrását. Egyszer csak valami hideg ömlött rám, és olyan hirtelen pattantam ki az ágyból, mintha kilőttek volna. A zaj forrását is be tudtam már azonosítani. Apám állt előttem egy üres vödörrel, amiben valószínű, hogy a rajtam lévő hideg víz volt. És már azt is ki tudtam venni, hogy mit mond nekem. Vagy is inkább kiabál.
- Nem hiszem el, hogy ilyen felelőtlen vagy! Csak ki akarsz bújni a kötelezettséged alól. Anyád látna, szégyellené magát. - mondta, miközben a düh egyre jobban kiült az arcára.
- Én nem… én nem akarok… kibújni… csak kicsit sokat… ittunk este a fiúkkal. - próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot, miközben visszahuppantam a vizes ágyba.
- Ajánlom is fiam, különben nagy bajban leszel. - mondta már kicsit nyugodtabban apám - De akkor is felelőtlen vagy. Már délután négy óra is elmúlt, te pedig még mindig alszol, és úgy bűzlesz, mint egy szeszkazán. Hat órától érkeznek a vendégek, és még te sehol sem állsz a készülődéssel. A külsőddel nincs problémád fiam, tudod, hogy anyád szépségét te is örökölted, de most szerintem még egy vak lány se menne hozzád.
- Igyekszem összeszedni magam, ígérem, hat órára lent leszek a hallban, kifogástalan kinézettel. Nem fog bennem csalódni. Teljesítem a kötelezettségemet.
Fellázadhattam volna apám ellen, de mégsem tettem. Annyit kért csupán tőlem, hogy találjak magamnak egy feleséget, aki a családi rangnak megfelelő. Ő felnevelt engem, és mindent megadott nekem. Sosem kellett dolgoznom, minden megvolt, és a gyárat is meg fogom örökölni tőle, egyetlen utódjaként. Hálával tartozom neki, és ezt a kis kérését muszáj teljesítenem. A szobalányokkal előkészítettem a fürdőmet, addig én telefonáltam Tomnak, hogy hazaért e. Ő sem lehetett jobb állapotban, a menyasszonyától ő sem tette zsebre, amit kapott. Mire végeztem a telefonálással, addig a fürdőm is elkészült, így elindultam, hogy rendbe szedjem magam.
Pontosan hat órakor sétáltam lefelé a lépcsőn, és a nagyterem felé tartottam. Néhány vendég már megérkezett, és illedelmesen odamentem köszönteni mindenkit. Nagyon unalmas alakokkal kellett társalognom, és még unalmasabb lányaikkal kellett bájolognom, némelyikükkel táncolnom. A lábam már sajgott a sok cipősaroktól. Én nagyon jó táncos voltam, mégsem tudtam vezetni ezt a sok kétballábas fruskát. Hét óra körül már kezdett megtelni a terem, és meglepetésemre nagyon sok ismeretlen lány volt ott. Apám kitett magáért, nem volt okom a panaszra. Akadtak köztük nagyon csinosak is. Gondoltam vacsora után megpróbálok velük néhány szót beszélni is. Éppen nem volt táncpartnerem, mikor megláttam Tomot közelíteni a menyasszonyával. Úgy látszik, sikerült megbékíteni.- Miranda, - köszöntöttem, és kezet csókoltam neki - örülök, hogy sikerült megbékítenie Tomnak. Bár megérdemelte, amit kapott. - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Egy gyémánt karkötővel sikerült levenni a lábamról. - mosolygott vissza.
- De Miranda, kérlek, te nem vagy ilyen könnyen megvehető lány. - mondtam tettetett felháborodással.
- Sajnos, az ékszerek a gyengéim. De most ne is beszéljünk rólam. Egy régi barátnőm hazalátogat Angliából. Mindenképpen be akartam neked mutatni. És hazacsaltam pár hétre. Kint tanul Londonban irodalmat és festészetet.
- Úgy látom, kerítőnőnek is felcsaptál. Remélem nem élted bele magad nagyon a dologba. - mondtam kelletlenül, mert nem akartam megbántani, igazán kedveltem ezt a lányt. De ha valami tramplit akar rám sózni, gondoltam, de már nem tudtam befejezni.
Egy angyalt láttam meg belépni a terembe, és mintha mindenki eltűnt volna, csak őt tudtam nézni. Kecsesen libegett hosszú ruhájában, amiben leginkább egy sellőre emlékeztetett. Mély dekoltázsa volt, olyan, ami a férfi eszét elveszi. Derekát ezüstlánc díszítette, oldalán bonyolult csipke uszály volt, ő mégis könnyedén lépdelt benne. Mosolyogva közelített felém, és én földbe gyökerezett lábbal vártam. El sem hittem, hogy felém közelít, és alig vártam már, hogy megérkezzen. De csalódnom kellett, ugyanis a mellett álló Mirandát ölelte meg.- Annyira örülök, hogy eljöttél. Mikor érkeztél? Jól utaztál. Csodálatosan nézel ki. Ez a ruha. Angol tervező?
- Olasz. - mosolygott az angyal, és a hangjától szinte elolvadtam. - Jól utaztam, köszönöm, és éppen hogy csak átöltözni volt időm otthon. Furcsa megint az államokban lenni. Európa olyan más. - mondta, és ekkor felém fordult. - Isabella Marie Swan - nyújtotta felém a kezét, és én áhítattal csókoltam meg.
- Edward Anthony Masen. - mutatkoztam be, és próbáltam minél csábosan rámosolyogni az angyalra.
- Sikerült már találni magának arát? - nézett körül a teremben - Olyan, mint egy húsvásár. - mondta gúnyosan - Idehozták önnek a lányokat, magának csak választania kell.
- Ön is itt van. - próbáltam felvenni a versenyt, és úgy láttam sikerült megfognom, de tévedtem.
- Csak hogy nem magához jöttem, és már nem vagyok eladó sorban. - vágott vissza mosolyogva, és Mirandával kézen fogva elindultak a tömegben.
- Hát barátom, ez nem volt egy egyszerű bemutatkozás. - veregette meg a vállam Tom.
- Kell nekem ez a nő. - mondtam áhítattal, miközben néztem, ahogy ellibben előlem.
- Ő nem egy könnyű nőcskének tűnik.
- Nem, nem értesz. Ő kell nekem. - mondtam komolyan.
- Ohh. Szóval Bella, szóval Bella… bele…
- Beleszerettem. Első látásra. Végérvényesen és visszavonhatatlanul.
- Hát, így még nehezebb lesz. De beszélek Mirandával, hátha tud segíteni, hisz ő hívta ide. A nők elég kiszámíthatatlanok.
Az egész este folyamán próbáltam közelebb kerülni Bellához, de elég nehéz volt, ugyanis szó szerint át kellett verekednem magam a hajadon lányok tömegén. Fel sem tűnt eddig, hogy mennyien vannak. A vacsora során Bella velem szemben ült, és egész végig őt néztem. Néha összeakadt a tekintetünk, és láttam rajta, hogy elpirul. Minél jobban mosolyogtam rá, annál nagyobb zavarba tudtam hozni, és ez tetszett. Alig vártam, hogy vége legyen a vacsorának, hogy közelebb tudjak kerülni hozzá. Amint felállt az asztaltól, én is felálltam, és utána siettem.
- Isabella kérem, várjon!
- Csak Bella. Kérem, szólítson csak Bellának.
- Ugye nem akar még hazamenni Bella? - kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Nem szándékoztam, csak a mosdóba indultam felfrissíteni a sminkemet. - mosolygott rám angyalian.
- Akkor várom a teremben. Még nem is táncolt velem. - léptem hozzá közelebb, mire felgyorsult a légzése.
- A táncait a leendő arájának kellene tartogatnia. - próbált meg ellépni előlem, de én követtem.
- Engem csak egy nő érdekel itt a teremben.
- Akkor talán őt kéne felkérnie.
- Éppen most akar kikosarazni. - mondtam, miközben mélyen a szemébe néztem. Zavartan próbált nem a szemembe nézni, majd elpirult, és válasz nélkül elsietett. Tudtam, hogy jó úton járok.
Muszáj volt visszamennem és táncolnom, és apám mellett házigazdaként minden vendéggel foglalkoznom. A tánc közben egy fordulatnál megláttam, amint az ajtóban áll, és engem néz a világ leggyönyörűbb szempárja. Illedelmesen megköszöntem a táncot a lánynak, pedig még egy perce sem táncoltunk, és Bella felé siettem.
- Felkérhetem egy táncra kisasszony? - hajoltam meg előtte.
- Gorombaság volt otthagyni azt a szegény lányt. - tért ki a válasz elől.
- Gorombaság nem önnel foglalkoznom. Szabad? - nyújtottam felé a kezem. Csak bólintott, én pedig megfogtam a kezét, és éreztem, ahogy apró szikrák pattogtak a bőrünkön, ahol egymáshoz értünk. A tömeg szétnyílt előttünk, és ahogy felhangzott a keringő első hangja, bevezettem középre Bellát. Mindenki abbahagyta a táncolást, és minket kezdtek figyelni. Nem is tudtak volna mást tenni, hiszen Bella olyan gyönyörű, csak őt lehet nézni. Az egyik kezemmel még mindig a kezét fogtam, míg másik kezemet a derekára simítottam, és közelebb húztam magamhoz. Talán szemérmetlenül közel is, mert éreztem a vékony ruhán keresztül a testéből áradó forróságot, és azt, hogy megremegett az érintésemtől. Ekkor áldottam a nevét annak az olasz tervezőnek, aki újfajta divatot hozott, aki nem a vastag anyagból készült, és alsószoknyás ruhákat részesítette előnyben. Ez a ruha tökéletesen illet Bellára, és csak egy másodpercembe került volna levenni róla a finom anyagot. Még magamon s meglepődtem, milyen pikáns képek kezdtek leperegni a szemem előtt. Próbáltam kiűzni ezeket a fejemből, és a táncra koncentrálni, mert eközben Bella már kecses karját a vállamra tette, és jelentőségteljesen nézett rám. Ugyanis a zene elkezdődött, én meg csak bámultam őt, mint egy félkegyelmű. Féloldalas mosolyt küldtem felé, hogy ne tűnjek olyan idiótának.
- Remélem nincs problémája a keringővel kisasszony.
- Csak akkor, ha nekem kell önt vezetnem. - vágott vissza csípősen. Elmosolyodtam ismét hevességén, és vezetni kezdtem. Pár másodperc múlva elcsodálkoztam, hogy milyen kecsesen és tökéletesen követi le minden mozdulatomat. Tehát előkelő családból származhat, ha ilyen kecsesen tud táncolni. Hiszen engem nem érdekelt, hogy milyen családból származik, felőlem cseléd is lehet, nekem akkor is ő kell. Ő a tökéletes nő. Nagyon hamar vége lett a dalnak, túlságosan hamar is. Én pedig megköszöntem, a táncot. Éppen levezettem volna a parkettről, amikor megszólalt.
- Nem csak egy táncot ígért nekem Mr. Masen.
Meglepetten fordultam felé, és tényleg azt láttam rajta, hogy még szeretne velem tácolni.
- Akár egész éjszaka is táncolnék magával. Csak szólok a zenekarnak, hogy valami mást játsszon.
- Valami problémája van a jazzel?
- Nekem nincs, csak nem tudtam, hogy ön szereti. - csodálkoztam rá.
- Mostanában az egyik kedvencem. Ideje volt már egy kis lázadásra. - mosolygott rám, és kézen fogva húzott vissza a parkettre. Első meglepetésemből felocsúdva megfigyelhettem, hogy erre a nem túl előkelő táncra is csodálatosan tud táncolni. Szerintem már egy órája is táncolhattunk, közben folyamatosan nevettünk, és egyre többet tudtam meg róla. Megígértettem vele, hogy megmutatja majd a festményeit. A zenekar kis szünetet tartott, és ezt használta ki apám, hogy odalépjen hozzánk. Köszöntötte Bellát, majd felém fordult.
- Fiam, illetlenség a többi vendéggel, hogy csak a kisasszonnyal foglalkozol.
- Sajnos nagyon élvezem a társaságát, így nem szándékozom megválni tőle. - kacsintottam Bellára, aki elpirult ettől. Apám többféle érzelem keverékét fedeztem fel. Volt ott megkönnyebbülés, meglepettség, majd egy kis csalódottság is. Bár egyiket sem értettem, mire irányult. Mikor visszatért a zenekar, ismét csak Bellával tudtam foglalkozni. Mikor kellőképpen kifárasztottam, elindultunk a svédasztalhoz, hogy igyunk valamit. Út közben vettem észre, hogy apám miről is beszélhetett. A terem nőnemű hajadon tagjai hol csalódottsággal, hol féltékenységgel tekintettek párosunkra. A férfiak pedig áhítattal nézték az én angyalom, akit birtoklóan húztam magamhoz még közelebb, ő pedig nem ellenkezett. Egy csendesebb sarokba visszahúzódva sokat beszélgettünk, és nevettünk, sosem éreztem még ilyen jól magamat. Bella egyszer oldalra tekintett, és az arca elkomorult. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, de a választ azonnal megkaptam.
- Lányom. Ideje hazaindulnunk. Bár úgy láttam, hogy te igen jól szórakozol. - állt meg előttünk a rendőrfőnök. Hát persze, hisz a vezetékneve Swan.
- Rendőrfőnök. - nyújtottam kezet az apjának.
- Edward. Köszönjük a meghívást. Most viszont illene hazamennünk. És Isabella egész nap utazott, biztos nagyon fáradt már. - nézett jelentőségteljesen a lányára.
- El tudom dönteni apám, hogy fáradt vagyok e vagy sem. - mondta felszegett állal, dacosan - de igaz, hogy illene mennünk. Már későre jár, és alig van már itt valaki. - nézett körbe a teremben, és igaza volt, hogy elrepült az idő. Újból kezet ráztam a Mr. Swannal, majd Bellához léptem. Meghajolva kezet csókoltam neki, és kívántam, bár ne csak a kezét csókolhatnám.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem még mindig a keze fölé hajolva. Elkomorult az arca.
- Nem tudom. Holnapután utazom vissza Londonba. Nem hiszem, hogy tudunk még találkozni.
- Akár csak egy percre is. Csak hagy lássalak, mielőtt elmész. Akár csak egy pillanatra is. - kétségbeesetten kérleltem.
- Majd üzenek neked, nem tudom, hogy lehetséges e. - mondta, majd az apja mellé lépett, és kiment a teremből. Az ablakból még láttam, ahogy beül egy hatalmas fekete autóba, és elhajtanak. A mellkasomban hideg fájdalmat éreztem, és már akkor tudtam, hogy ha nem láthatom többé, abba bele fogok pusztulni.
Az össze vendég hazament, és én némán vonultam vissza a szobámba. Nem akartam most apámmal megbeszélni az estét, sőt egyáltalán nem akartam vele beszélni.
- Edward! - hallottam meg magam mögött a hangját, és kénytelen voltam megállni.
- Apám. - fordultam felé.
- Fiam. Tudod, hogy mi a volt a te feladatod. Menyasszonyt találni. Remélem, elő tudsz nekem állni egy névvel.
Sokáig gondolkodtam, hogy ki mondjam-e, de végül nem láttam más lehetőséget.
- Isabella Swan. - mondtam érzelemmentesen, mert tudtam, hogy nem fog neki tetszeni a válaszom.
- Olyan lányra gondoltam, akit valóban el tudsz venni, aki hozzád való.
- Miért? - kérdeztem dühösen - Mi a baj Bellával? Miért nem jó neked?
- Mert már nem szabad. Az apja már odaígérte Karl Bank fiának. Nemsokára meglesz az eljegyzés is. Ledermedtem. Hiszen csak játszott velem egész este. De nem. Ezt nem tudtam elképzelni róla.
- Én nem tudok erről. - mondtam hidegen.
- Tudom, az apja most mondta el nekem. Még senki sem tud róla, még Isabella sem. Most úgyis elutazik, majd ha hazajön, akkor tartják meg a kézfogót.
- Eladta az apja, a rendőrfőnök, egy szeszcsempész fiának? Egy maffiózónak? Ezt nem tudom elhinni. - keltem ki magamból.
- Ez nem a mi dolgunk, fiam. Adok neked egy kis gondolkodási időt, de hamarosan választanod kell.
A bál utáni nap kínszenvedéses lassúsággal telt. Csak vegetáltam, és most nem azért, mert másnapos voltam. Hanem mert megőrjített a várakozás, a bizonytalanság. Kopogtatást hallottam az ajtómon, és egy szobalány dugta be rajta a felét.
- Látogatóba jöttek önhöz.
- Ki? - fordultam meg hirtelen, és izgalom lett úrrá rajtam. Talán ő az.
- Tom úrfi. - mondta, és összetört bennem a világ. Csak Tom az.
- Küldje be hozzám. - mondtam, majd leültem az asztalomhoz.
- Borzalmasan nézel ki. - hallottam meg egy hangot magam mellől. Észre se vettem, hogy a legjobb barátom bejött.
- Köszönöm a bókot. - mosolyogtam rá erőltetetten.
- Pedig jó híreket hoztam. Bellától. - mondta, mire rákaptam a tekintetem.
- Mondd már, ne kínozz!
- Ma este moziba mennek Mirandával. De én szívesen elmegyek vele, addig te lehetsz Bellával.
- Köszönöm barátom. - ugrottam fel, és öleltem meg.
- Ne engem ölelgess haver, hanem a szívszerelmedet. - nevetett Tom.
- És ha Bella nem akar velem lenni? - kérdeztem hirtelen, mert ebben tényleg nem lehettem biztos.
- Ő mondta nekem. Ez az ő ötlete volt.
Ettől a mondattól szinte a fellegekben éreztem magam.
- Mikor és hol találkozunk?
- Egy óra múlva a mozi előtt.
De hiszen már csak egy órám van, és én még sehol sem vagyok. Nagyon jó benyomást akartam tenni Bellára, így Tom szavaival élve úgy készülődtem, mint egy menyasszony. Pontban öt órakor érkeztünk meg a mozi elé, és a két lány már ott várakozott. Bella felém fordult, és elvesztem, a csokoládé színű szemeiben. Rám mosolygott, és akkor éreztem csak igazán a mennyországban.
- Szia. - lehelte, mikor közelebb értem.
- Szia. - mondtam én is neki, és örültem, hogy tegeződünk.
- Akkor mi megyünk is, mindjárt kezdődik a film. - mondta Miranda - Nem csatlakoztok?
- Most nem. Valami csendesebb helyre mennénk. - mondta Bella - Csak ha nem baj. - nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Persze, csendesebb helyre. - röhögött Tom - És sötétebbre.
Zavarba jöttem, hiszen helytelen gondolatok peregtek le előttem, és úgy láttam Bella is elpirult. Elköszöntünk Toméktól, és elindultunk a park felé sétálni. Eleinte csendesen, majd beszélgetni kezdtünk, mint tegnap, és ismét hamar egymásra hangolódtunk. Elkezdett sötétedni, és hideg is lett. Féltem, hogy Bella meg fog fázni.
- Nem fázol? - kérdeztem.
- Egy kicsit. Melegebben is öltözhettem volna. - húzta össze magán a vékony kabátját.
Gondoltam lesz ami lesz, és átkaroltam a vállát és közelebb húztam magamhoz. Először meglepődött, de nem lökött el. Elpirult, elrebegett egy köszönömöt, és közelebb bújt hozzám. Teste tökéletesen simult az enyémhez, és hihetetlen boldogság járta át az egész testem. Féltem, hogy tényleg meg fog fázni, így a város egyik legjobb étterméhez vezettem.
- De Edward. Nem is ilyen alkalomhoz öltöztem. És nem kell ilyen drága helyre hoznod. Egy kávé is elég nekem. - próbált szabadkozni, de a mutató ujjamat az ajkaira tettem, hogy elhallgasson.
- Te még egy zsákban is gyönyörű lennél, és nem teher téged egy olyan helyre elvinnem, amilyet megérdemelsz. - mondtam, és ismét elpirult, és pedig csak az ajkait tudtam nézni, amit az előbb, ha csak az ujjammal is, de érezhettem.
A vacsora nagyon kellemes volt, és nagyon jól éreztem magam, de úgy láttam, Bella sem unatkozott. Az órára pillantva láttuk, hogy elszaladt az idő, és ideje volt hazakísérnem, mielőtt az apja még keresni kezdi.
- Megérkeztünk. - mondta, és szomorúságot véltem kihallani a hangjából.
- Mikor indulsz?
- Holnap korán reggel.
- És mikor láthatlak újra?
- Nem hiszem, hogy találkozhatunk többet.
- Akkor te is tudsz a jelöltedről.
- Igen. - mondta - De engem nem lehet csak így eladni. Harcolni fogok apám ellen.
Nem tudtam mit mondani, elkeseredett voltam. Egy puha érintés emelte fel a fejem. Bella keze az arcomon pihent, és én, mint egy kiskutya, úgy bújtam bele az érintésébe.
- Írok neked minden nap.
- Várni fogom minden nap. - mondtam kis mosollyal az arcomon. Nem tudtam megállni, meg kellett csókolnom. Lassan közelíteni kezdtem felé, keze még mindig az arcomon volt. Ha nem akarja, ellökhet magától, de nem tette. Ajkunk összeért, és én úgy éreztem, hogy a mennyekben vagyok. Lágyan csókoltuk egymást, mégis olyan szenvedélyesen, hogy azt hittem menten elégek. Lassan elváltunk egymástól, és nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kibírni ezt a pár hónapot, míg újra hazajön.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem meg megint.
- Három hónap múlva vége az egyetemnek, és hazajövök. De nem tudom, hogy mi lesz azután.
- Ha kell, megszöktetlek. - mondtam komolyan.
- Remélem nem lesz rá szükség. Beszélek apámmal. Meggyőzöm, hogy nem jól választott.
- alig várom már, hogy újra láthassalak. - mondtam, és újra megcsókoltam. Fájó szívvel engedtem el, és néztem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még álltam ott a ház előtt, és azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni nélküle.
A következő hónapok csigalassúsággal teltek, semmi sem tudta lekötni a figyelmemet. A nap fénypontja mindig az volt, amikor megkaptam a levelét. Ittam minden szavát, és azonnal válaszoltam neki. De a nap többi részében csak élettelenül végeztem a dolgomat. Jártam az egyetemre, bejártam a kórházba gyakorlatra, segítettem apámnak az üzletben, de csak vegetáltam. Egyik nap apám bejött este a szobámba.
- Fiam, ez nem lesz így jó. Komolyan kellene már találnod egy rendes lányt. Bella mérföldekre van tőled, és már másnak ígérték. Az anyja elhagyta őket egy másik férfiért, a hírük sem túl jó. Nem való hozzád. - mondta apám nyugodtan, engem mégis feldühített.
- Azt mondtad, hogy a bálon választanom kell egy rangban hozzám méltó lányt. Hát választottam. Nem volt más kitételed, én teljesítettem. Szeretem őt. Teljes szívemből, és nem fogom hagyni, hogy máshoz kényszerítsék! - kiáltottam, és az asztalomon lévő poharat a falhoz csaptam. Apám meglepődött kitörésemen, és szótlanul kiment a szobámból.
A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. Megvolt Tomék eljegyzése, és azt kívántam, bárcsak az enyém lehetne, holott mindig a házasság ellen voltam. Lassan elérkezett Bella hazaútja és gyermeki lelkesedéssel vártam, bár féltem is, hogy mi lesz velünk. Reméltem, hogy minden rendben lesz, bár volt bennem egy kis rossz érzés, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Az utolsó levélből, amit szerelmem írt, megtudtam, hogy három nap múlva érkezik, és szeretné, ha várnám a házuk előtt pontban öt órakor. Rajtam ne múljon, gondoltam, de az a bizonyos rossz érzés felerősödött bennem.
A maradék idő most az idegességem miatt gyorsan eltelt, és azon kaptam magam, hogy a rendőrfőnök háza előtt állok. Az ajtó kinyílt, és Mr. Swan lépett ki rajta.
- Már vártalak. - mondta keményen - Gyere. - intett, majd besétált az ajtón. Remegő kézzel nyomtam le a kapun a kilincset, és azt hittem el sem jutok az ajtóig, úgy remegett a lábam. Férfi létemre, szégyen-nem szégyen, féltem. Beértem a hatalmas házba, és az inas elvette a kalapom és a kabátom, majd a szalon felé intett. A meglepettség miatt ledermedtem az ajtóban. Ott ült Bella apja, és a híres szeszcsempész fia Raymond Bank. Egy maffiózó egy rendőrrel cseveg. Én ebből már nem jöhetek ki jól. Még midig az ajtóban álltam.
- Meddig akarsz még itt állni fiam? - kérdezte remélhetőleg leendő apósom gúnyosan. Közelebb mentem, és először Raymondot üdvözöltem.
- Akkor majd még beszélünk Ray. - nyújtott kezet neki Charlie, majd a fiú felállt, és elhagyta a házat.
- Vele már beszéltem. - fordult most hozzám - Most veled szeretnék. Isabellával volt egy pár komoly beszélgetésem, és néhány vitám az elmúlt hetekben. Nem tetszett neki a választásom. Azt mondta, hogy nem hajlandó hozzámenni egy maffiózóhoz, és hogy nézne ki az, hogy a rendőrfőnök lánya és szeszcsempészhez megy feleségül. És ebben van is igazság. De nem tetszik nekem az ő választása sem. Ami te lennél. - nézett rám szigorúan.
Olyan boldogság áradt szét bennem, amit eddig még sosem éreztem. Én vagyok az ő választása. El sem akartam hinni.
- De ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni. Tudom, hogy az anyagi hátteret meg tudod adni neki, de alig ismered.
- Rayt jobban ismeri? - kérdeztem vissza kissé szemtelenül.
- Őt én ismerem jobban.
- De Bella nem. - makacskodtam, holott tudtam, nem kellett volna - És nem igaz, hogy nem ismerem. Tudom, hogy mi a kedvenc virága, könyve, ki a kedvenc írója, zeneszerzője. Tudom mikor van a születésnapja, és hogy mennyire szereti magát, milyen hálás a neveléséért, és hogy kint tanulhat külföldön. - soroltam egy levegővel.
- És ezt a sok mindent mikor is tudtad meg róla? Mindet a bálon?
- Nem, persze, hogy nem, hanem… - akadt bent a levegőm, hiszen apja tudta nélkül találkoztunk.
- De máskor nem is találkoztatok. Vagy mégis? Gyerünk fiam, mesélj! Tudod, hogy úgy is kiderítem!
Nem akartam mesélni, mégis megeredt a nyelvem. Elmondtam, hogy mikor találkoztunk. Iszonyatosan dühös lett az apja, és az is megfordult a fejemben, hogy lelő. De lassan csillapodott a dühe, és kis hallgatás után megszólalt.
- Nem találkozhatsz vele. A tudtom nélkül. Csak gardedám felügyelete alatt láthatod. Ki kell érdemelned a bizalmam. És ha azt látom, hogy jól bánsz vele, és kiérdemled a lányom kezét, majd akkor visszatérünk az ügyre.
Még a feltételek ellenére is örültem, hogy van esélyem Bellánál.
- Köszönöm uram, akkor én most megyek is, nem szeretnék zavarni. - álltam fel, és indulni akartam.
- Isabella bármelyik percben megérkezhet. Megvárhatod. - mondta az apja, bár elég kelletlenül. És ahogy kimondta ezt, hallottuk is begördülni a kocsit. Lázas izgalommal az ajtó felé indultam, és éppen láttam Bellát kiszállni. Amint meglátott, eldobta a táskáját a kezéből, és felém szaladt. A nyakamba vetette magát, és én legszívesebben addig csókoltam volna, ameddig levegővel bírtam volna. De nem tehettem, az apja szúrós tekintetét éreztem a hátamban. Lefejtettem karjait a nyakamból, és távolabb lépve tőle, kezet csókoltam neki.
- Örülök, hogy hazajöttél. - mondtam neki mosolyogva.
- Mi a baj? - kérdezte megrökönyödve.
- Kislányom, ez nem helyénvaló viselkedés. - jött közelebb az apja - Edwarddal beszélgettünk kicsit, és lefektettem bizonyos szabályokat. És ő el is fogadta, és ehhez tartja magát.
- Nem értek semmit. - mondta Bella.
- Ő lehet az udvarlód, ha én megfelelőnek találom hozzád. A többi részletet majd megbeszéljük, ideje haza indulnia, későre jár már.
Egy újabb kézcsókkal elköszöntem, és elindultam hazafelé, közben megterveztem, hogy mivel fogom Bella apját meggyőzni, no meg persze Bellát.
A következő hetekben számos programot szerveztem. Voltunk cirkuszban, moziban, színházban, kabaré előadáson. Tomékkal vagy nélkülük, de a gardedám mindig mellettünk volt. Még Bella kezét se foghattam meg, azt is napok múlva tehettük meg, hogy belém karolt. Mindketten nagyon csalódottak voltunk, hogy ilyen szorosan fogtak minket, mégis megérte a sok küzdelem. Két hónapos gardedám kíséret után Bella apja megengedte, hogy elvigyem a lányát kettesben vacsorázni, és hozzátette, hogy reméli, hogy nem fogok tétlenkedni.
A vacsora estéjén 10 perccel hamarabb érkeztem a házhoz. Az inas kinyitotta nekem az ajtót, és azonnal ment Bellának szólni, hogy megérkeztem. Sietve jött vissza, és azt mondta, hogy a kisasszonynak kell még idő, és hamar jöttem. Kérettem Bella apját, és a dolgozószobájába vezetett.
- Egy kérdést szeretnék feltenni önnek uram. - kezdtem határozottan a mondandómat, de a hangom a végére megremegett. - nem tudom, mennyire tartja korainak, de szeretném az áldását kérni. Ma este meg szeretném kérni Bella kezét.
- Az utóbbi időben figyeltem minden lépésedet, amit a lányommal együtt megtettél. És a tudtodon kívül, de amit nélküle is. - határszünetet tartott, és a hideg verejték futkosott rajtam - És az elmúlt időkben mutatott viselkedésed alapján érdemesnek tartalak a lányom mellé. Áldásomat adom, de…
- De? - kérdeztem félve vissza.
- De ha csak egyszer is meg mered bántani, a tó fenekén a halakkal fogsz hálni. - mondta komolyan, és egy másodpercig sem kételkedtem az igazában.
Próbáltam a vigyort eltűntetni az arcomról, és sikerrel is jártam, mivel Bella a desszert elfogyasztásáig nem is sejtette, hogy mire készülök.
- Olyan jó, hogy ma este senki sem figyelt minket, hogy ma megérinthettük egymást, amikor akartuk.
Nem bírtam tovább halogatni a dolgot, és belekezdtem a mondandómba.
- És remélem, ezután még több ilyen lehet. Hogy csak én tarthatok kizárólagos jogot arra, hogy megérintselek. - közben felálltam, és letérdeltem elé - Isabella Marie Swan. Részesítenél abban a hatalmas megtiszteltetésben, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdeztem kedvesemtől, akinek már potyogtak a könnyek a szeméből. Azt hittem, hogy már nem is fog válaszolni, amikor nagy levegőt vett, és kimondta a számomra legszebb szót.
- Igen! - és a nyakamba vetette magát. Hevesen csókoltuk a másikat, hiszen olyan régen nem tehettük már ezt. Elővettem a zsebemből anyám jegyűrűjét, és felhúztam a menyasszonyom ujjára.
A következő hetek iszonyatos gyorsasággal teltek, és a elérkezett az esküvőnk napja. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténhetett, és tényleg itt állok a templomban a pap mellett, és várom a kedvesemet, hogy belépjen az ajtón, és végre az enyém lehessen. A zene felcsendült, és én visszatartott levegővel álltam ott, amikor megláttam őt.
A ruha hófehér csipke volt, és olyan volt benne, mint egy angyal. Fátyla a hagyományokkal ellentétben nem volt, csak egy hatalmas fehér virágot tűzött a hajába. Alig vártam, hogy odaérjen hozzám, és végre a feleségemnek mondhassam. Az esküvőn mintha szárnyalt volna az idő, mégis minden egyes mozzanatára emlékeztem. Bella mosolyára, miközben apja oldalán felém lépdelt, a könnyekre a szemeiben a szertartás alatt, az első hitvesi csókunkra. Arra is jól emlékszem, mikor apja a beszédében finoman emlékeztetett előző beszélgetésünkre, miszerint rendőr, és tudja használni a fegyverét. De én kérném arra, hogy lőjön le, ha akár csak egy pillanatra is megbántanám szerelmemet. Az éjfélhez közeledve a két apa kis figyelmet kért a násznéptől. Éppen Bellával táncoltunk, amikor is mindenki körénk gyűlt, és hatalmas meglepetést kaptunk. Apáink közösen egy házzal ajándékoztak meg minket. Egy autó várt már ránk, és azonnal oda vitt minket. Holnap délelőtt pedig onnan indulhatunk a nászutunkra. Nem máshova, mint Londonba.
A kocsi lefékezett egy hatalmas ház előtt, és mi alig mertük elhinni, hogy ez a miénk.
- Sok unokát szeretnének, biztos azért vettek ekkora házat. - álmélkodott Bella.
- Akkor talán ideje lenne nekilátni, hogy teljesítsük a kívánságukat. - kaptam az ölembe a feleségemet, és a hálószobáig meg sem álltunk. Belépve mindkettőnket elkapott a pánik.
- Edward, én még… szóval… én még soha nem… - próbálta Bella elmondani nekem, hogy még soha nem volt férfival.
- Csss, szerelmem. Akkor majd most mind a ketten beletanulunk. Lesz rá elég időnk. - kacsintottam rá, de én is ugyan úgy izgultam. Megcsókoltam, és közben az ágy felé araszoltunk mind a ketten. Megfordítottam, hogy a ruhája hátuljához hozzáférjek, és elszörnyedtem a sok domb láttám.
- Ezzel sose fogok végezni. - adtam hangot nemtetszésemnek.
- Van rá elég időnk. - ismételte kuncogva, de sóhajjá alakult át, amint megérezte a hátán, hogy minden gomb után egy csókot adok a felszabadult területre. Amint végeztem a gombolással, lassan bújtattam ki a ruhából szerelmemet, és áhítattal néztem csodálatos testét. Megfordítottam, és elpirulva sütötte le a szemét. Felemeltem az állát óvatosan, hogy a szemembe nézhessen.
- Gyönyörű vagy, egyszerűen káprázatos, ne légy zavarban. - mondtam neki, és bizonyítva megcsókoltam. Remegő kezeivel próbálta meg kigombolni az ingen, és levenni a nyakkendőmet, miközben a nyakát hintettem be csókokkal. De végül sikerrel járt, és simítva tolta le a vállamról az anyagot. Lassan húzta végig egyik ujját fedetlen mellkasomon, aminek hatására remegni kezdtem. De nem volt elég neki, ujját ajkai követték, és ezzel teljesen elvette az eszemet. Felrántottam magamhoz, és az ölembe kapva az ágyra fektettem, és felé tornyosulva csókoltam őt. De úgy éreztem nem bánja, mert kezei folyamatosan simogattak, a lábait derekam köré csavarta. Túl sok ruha volt még rajtunk, ezért lecsúsztam, és a harisnyakötőt kezdtem bontogatni, majd a finom anyagot a fogaimmal húztam le, és visszafelé a felszabadult területet alaposan végigcsókoltam. Bella felkönyökölve figyelte a ténykedésem, és a szemein láttam, hogy mennyire élvezi. Amint kivégeztem a harisnyát, kihasználtam, hogy a háta szabad, és a fűzőjét kezdtem el bontogatni, miközben szakadatlanul csókoltam. Egyre türelmetlenebb lettem, és egy határozott mozdulattal szétszakítottam a finom darabot. De egyikünk sem bánta, főleg nem akkor, amikor a kezeimbe vehettem Bella formás kebleit. Óvatosan simogattam őket, mintha porcelánból lennének, és nem bírtam ki, hogy ne ízleljem meg. Amint a nyelvem elkezdte kényeztetni, Bellából hangos nyögés szakadt fel, amit a szája elé kapott kezével próbált meg elfojtani.
- Hallani akarom a hangod. Hallani akarom, hogy élvezed. - mondtam, majd elvettem a kezét a szája elöl. A kezemet megragadva átfordította a helyzetünket, így én kerültem alulra. A kebleit eltakarta előrehulló haja, így félresöpörve az útból akadálytalanul csodálhattam. De Bella nem hagyott sok időt, mert azonnal a nadrágomat kezdte el bontogatni, és az alsó nadrágommal együtt rángatta le rólam. Teljesen meztelenül feküdtem előtte, és úgy láttam tetszett neki. Mellém térdelt, és simogatni kezdett. Először csak a mellkasomat, majd lentebb tévedt a keze a hasamra, és végül elérte a már amúgy is kemény férfiasságomat. A meglepetéstől felnyögtem, és hirtelen felültem az ágyban.
- Valami rosszat csináltam. - kapta rám ijedten a tekintetét.
- Ellenkezőleg. - ráztam a fejem - Túl jót.
- Akkor had csináljam. - lökött vissza az ágyra, és a kezébe vette az irányítást. Lassan simogatott, és mégis csak rövid ideig bírtam. Hirtelen fordítottam magam alá, és csókokkal halmoztam el, ahol értem. Lassan haladtam lefelé, amíg el nem értem a bugyiját. Ezt is a számmal húztam le róla, és a lábán visszafelé haladva beborítottam minden apró puszikkal. Ahogy egyre fentebb értem, Bella önkéntelenül is, de egyre jobban széttárta a lábait, felkínálva így magát. Kaptam a lehetőségen, és először apró csókot adtam nőiességére. Ő is hasonló képen reagált, hirtelen felpattant.
- Túl jó. - zihálta, de óvatosan visszanyomtam az ágyra. Kezeimmel néhányszor végigsimítottam rajta, majd ismét az ajkaimmal kényeztettem. Minden egyes érintésemre összerezdült, és hangos sóhajok hagyták el ajkait. Amint a nyelvemmel óvatosan belé furakodtam, egy hangos sikoly kíséretében utolérte a gyönyör. Remegett egész testében, és én arcát simogatva próbáltam meg lenyugtatni. Még ízével a számban csókoltam meg és térdeltem a combjai közé.
- Ha valamit rosszul csinálok, vagy nem is tudom, azonnal állíts le. - kértem, mert féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
- Ne beszélj annyit, csak csináld! - rótt meg mosolyogva, és megcsókolt, én pedig lassan összeillesztettem a testünket. Szűk volt, és nagyon forró, és olyan érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. Bella összeszorította a szemét, és egy percig ki sem nyitotta azt. Éppen akartam valamit tenni, hogy megszűntessem a fájdalmát, de kinyitotta a szemét, és aprót mozdított a csípőjén. Ez olyan érzelem lavinát indított be nálam, hogy hangosan felnyögtem, és mozogni kezdtem. Először lassan, de ez Bellának nem volt elég, mert belemarkolt a fenekembe, és gyorsabb tempóra ösztönzött. Nem tudtam nem megadni neki, miközben vadul téptük egymás ajkait. Nyelvünk és testünk egy ritmusra táncolt, és a gerincem mentén végigfutott egy furcsa érzés, majd egyre gyakrabban, mikor már éreztem, hogy egyre közelebb a vég. Bella sikolyai egyre hangosabbak lettek, de azt hiszem nálam nem volt hangosabb.
- Bellah… - nyögtem alig hallhatóan - Már nem bírom sokáig - vallottam be neki.
- Akkor gyere velem. - súgta, és éreztem, hogy megfeszül a karjaimban, és férfiasságom körül lüktetni kezd. Ez már nekem is túl sok volt, mert a következő lökésnél én is a mennyországban éreztem magamat. Óvatosan ránehezedtem szerelmemre, aki ezt egyáltalán nem bánta, és szorosan magához ölelt.
- Ez csodálatos volt. - mondta alig hallhatóan, miközben kapkodta a levegőt.
- Köszönöm. - csókoltam meg lágyan.
- Azt nem mondtam, hogy ennyi volt. - fordította meg helyzetünket, mikor érezte, hogy le akarok róla mászni. És a csípőmre ülve újraélesztette bennem a tüzet, abban reménykedve, hogy ma éjszaka tényleg szülők lehetünk.
Aprót ráztam a fejemen, hogy eltüntessem a buja képeket. Rosalieék szobájában álltam a tükör előtt, és a nyakkendőmet igazítottam. Biztos, hogy sokáig állhattam már bámulva a tükör előtt, mert Emmett hatalmasat vágott a hátamra.
- Azt hittem már meghaltál. Vagy beijedtél. - vigyorgott rám a tükörbe.
- Emmett már majd száz éve halott vagyok, és nem ijedtem be, csak elgondolkodtam.
- Azt látom, már tíz perce bámulod magad a tükörbe. Ennyire egoista te sem lehetsz. - vigyorgott még mindig rám, és kiment a szobából. Még most is alig tudtam elhinni, hogy az imént átéltek nem a valóság volt. Pedig annyira annak tűnt. És mégis itt állok, vámpír vagyok, és fél óra múlva elveszem életem szerelmét, akivel az imént még majd száz évvel korábban emberként házasodtam össze. Kicsit zavarodott voltam, de mégis tetszett, amit a képzeletem vetített elém. És remélem, hogy néhány óra múlva a nászutunkon ugyanígy tarthatom majd a karjaimban azt a nőt, aki mindennél jobban szeretek.
…VÉGE
2011. november 24., csütörtök
Novella ízelítő
Sziasztok megint!
Elkezdtem írni a fejezetet, és mivel ilyen hűséges olvasók vagytok, ezért tettem fel egy kis ízelítőt. Remélem tetszeni fog nektek. Sietek az egésszel, amennyire tudok! :)
„Egy rangban hozzád méltó…” - visszhangzottak a fejemben apám szavai. Tudtam, hogy a holnap esti bálon megpecsételődik a sorsom, és egy gyártulajdonos fia nem választhat akárkit menyasszonyául. De ezt az utolsó estém, és ki akarom használni. Ma elmegyek a barátaimmal a bárba, és kiélvezem a szabadságom utolsó perceit.
Néhány órával, és jó pár whiskyvel később már nem láttam olyan borúsan a jövőmet. Hiszen csak a feleségemet kell kiválasztanom. Attól még nem kell lemondanom barátaimról. A szórakozásról. Az asszony otthon marad, én meg jól érezhetem magam. Nem kell otthon ülnöm vele. Eltartom, megadok neki mindent, bekerülhet egy jó családba, attól még nem kell szeretnem. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, már tényleg nem láttam olyan sötéten a jövőt, és a barátaim és így látták a helyzetet. Így már felszabadultan tudtuk élvezni az alkohol és a lányok társaságát. Szesztilalom volt Amerikában, mégis nyugodtak voltunk, mert a rangunk miatt nem kellett félnünk a rendőrségtől. Ilyenkor mégsem volt olyan nagy átok, hogy gazdag családba születtem.
A kiüresedett poharak számának növekedésével egyenes arányban rövidült azon idő, amire emlékeztem. Nem tudtam, hogyan kerültem fel a fogadó egyik szobájába, de egy csinos lány elég hiányos öltözetben ült a csípőmön, miközben az ingemet próbálta leszedni rólam. Nem volt erőm tiltakozni, és nem is akartam.
Rendszeres olvasók/Szülinap
Sziasztok!!!
Nem rég volt 1 éves a blog. Sajnálom, hogy aznap nem jelentkeztem, de elég sűrű mostanában a program. És örömmel vegyes hitetlenkedéssel látom, hogy 99 rendszeres olvasóm van. Amikor elkezdtem 1 éve írni, nem sok fejezetet terveztem. Először csak a nászéjszakát, esetleg még pár fejezetet a szigetről. De a sok biztatás, és jó szó nagyon sok erőt ad az íráshoz, és ezt köszönöm nektek. Tudom, hogy nem valami rendszeres a friss, én is gyakrabban szeretnék írni, de nagyon kevés időm marad rá. De szeretem a történetet, az írást, és titeket is olvasók. Ha elérjük a 100 rendszeres olvasót, és utó szülinapi ajándékként felteszek majd nektek egy novellát. Nem kapcsolódik a történethez, de mégis. Edward, amikor megkéri Bella kezét, elmeséli, hogy mi lett volna ha akkor találkoznak, amikor még ember. Ezt szeretném megírni nektek köszönésként. Remélem tetszeni fog. Nem ígérem, hogy ha 5 perc múlva meg lesz a 100. rendszeres olvasó fel fogom tenni, most fogok neki kezdeni, de igyekszem. A frissről pedig nem tudok mit mondani, amint lesz megint időm, megírom.
Sziasztok!!!!!!!!! :)
Nem rég volt 1 éves a blog. Sajnálom, hogy aznap nem jelentkeztem, de elég sűrű mostanában a program. És örömmel vegyes hitetlenkedéssel látom, hogy 99 rendszeres olvasóm van. Amikor elkezdtem 1 éve írni, nem sok fejezetet terveztem. Először csak a nászéjszakát, esetleg még pár fejezetet a szigetről. De a sok biztatás, és jó szó nagyon sok erőt ad az íráshoz, és ezt köszönöm nektek. Tudom, hogy nem valami rendszeres a friss, én is gyakrabban szeretnék írni, de nagyon kevés időm marad rá. De szeretem a történetet, az írást, és titeket is olvasók. Ha elérjük a 100 rendszeres olvasót, és utó szülinapi ajándékként felteszek majd nektek egy novellát. Nem kapcsolódik a történethez, de mégis. Edward, amikor megkéri Bella kezét, elmeséli, hogy mi lett volna ha akkor találkoznak, amikor még ember. Ezt szeretném megírni nektek köszönésként. Remélem tetszeni fog. Nem ígérem, hogy ha 5 perc múlva meg lesz a 100. rendszeres olvasó fel fogom tenni, most fogok neki kezdeni, de igyekszem. A frissről pedig nem tudok mit mondani, amint lesz megint időm, megírom.
Sziasztok!!!!!!!!! :)
2011. november 8., kedd
25. fejezet: London
Sziasztok!
Szomorúan láttam, hogy nem küldtetek nekem véleményt a blogról/történetről, tehát gondolom Tisztinek sem. Egy kicsit elszomorodtam, de remélem nem érek el emiatt rossz helyezést a versenyen. Reméltem, hogy segítetek nekem. De nem is beszélek többet erről. Itt a friss!!! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
A repülőtérre hamar megérkeztünk, és mit vártam mindenki minket bámult. Elég feltűnő volt hét csodálatosan gyönyörű "ember" plusz én, ahogy végiglejtünk a terminálon. Többen vissza is fordultak utánunk, egy srác pedig annyira nézte Rosaliet, hogy felbukott egy székben. Úgy éreztem magamat, mint valami sztár, aki előtt megnyílik a tömeg. De tudtam, hogy nem az én szépségem okozza ezt, hanem azé a félistené, aki a kezemet fogva húz közelebb a jegyváltó pulthoz. Akinek az arcán olyan büszkeség ül, mint ha megnyerte volna a lottó nyereményt. Pedig az az én nyereményem. Hiszen még mindig alig tudom elhinni, hogy ez az isteni lény az enyém. Mélázásomból az rázott fel, hogy megálltunk. Alice, Edward és én álltunk egy fényes pult előtt, ami mögött egy fiatal és csodás mosolyú nő ült.
- Üdvözlöm önöket a Seattlei Repülőtéren. Miben segíthetek?
- Jó napot. Nyolc első osztályú jegyet szeretnénk Londonba, egymás mellé. - mosolygott rá még kedvesebben Alice, holott kedvesemhez intézte a nő a kérdést.
- Rögtön nézem. - fordította a fejét a monitorra. - Igen. Nyolc jegy, első osztályra. Meg is van Párosával tudom önöknek ajánlani, kettő kettő egymás mögött, a másik négy ugyanígy a mellette levő sorban. Így megfelel? - nézett ismét kihívóan Edwarda, holott Alice válaszolt neki. Egy kicsit elegem is lett a nőből.
- Drágám, szerintem jó lesz. Nekem amúgy is mind egy, csak melléd ülhessek. - mosolyogtam elbűvölően Edwardra, majd egy lágy csókot adtam neki. Visszafordultam a nőhöz:
- Igen, megfelel nekünk. Ugye Alice? - néztem barátnőmre, aki arcrepesztően vigyorgott, és közben bólintott.
- Ha a feleségemnek megfelel, akkor kérjük a jegyeket. - mondta most már Edward, mire a nőnek lefagyott a mosoly az arcáról. Sietve kiadta a jegyeket, mi pedig kuncogva mentünk vissza a családhoz, akik persze mindent hallottak.
- Mint egy anyatigris, úgy véded Edy fiút. - jött oda Emmett, és karolta át a vállam - Jól leszerelted a csajt.
- Ami az enyém, arra ne fájjon más foga. - mondtam, és tovább indultunk a kapu felé. Mire odaértünk, már be is mondták a gépünk számát, így be is szállhattunk. A repülőút során is volt olyan stewardess, aki jobban próbálkozott, mint illett volna, de szépen leráztam.
- Ugye tudod, hogy tetszik, hogy így véded, ami a tiéd. - húzott magához közelebb Edward, és a hajamba fúrta az arcát.
- Mint egy anyatigris a kicsinyét. - simítottam végig a bronzos tincseken. De Edwardnak más tervei voltak, mert félre söpörte a hajam a nyakamból, majd lágy csókokat lehelt rá. Lassan haladt a vállam irányából felfelé, majd megállt a fülemnél.
- Emlékszel a hazautunkra? - suttogta a fülembe, hogy senki ne hallja - Esetleg folytathatnánk a mosdóban elkezdett dolgot. - mondta, majd a fülem mögötti érzékeny területet kezdte puszilgatni. A halk köhintést még a tudatom mélyén érzékeltem, de nem figyeltem rá különösebben, jobban érdekelt az, hogy hogy jutunk el most a mosdóig minél hamarabb. De Edward morgolódva húzódott kicsit hátrébb, de nem engedett el.
- Mit akartok? - kérdezte kicsit sem kedvesen a testvéreitől.
- El kell vinnem Bellát. Jasper már nem bír magával, és nem lenne jó, ha mi elszabadulnánk itt a repülőn. - hadarta a kis kobold, és már fel is ráncigált Edward mellől. Még méltatlankodni sem volt időm, Jazz már le is ült a helyemre, míg Alice lenyomott az övére. Végigcsacsogta az egész utat. Hogy milyen lesz az egyetem, hogy milyen a ház, a város, hogy mennyi bolt van, ahova mehetünk vásárolni. Szinte már nem is érzékeltem, hogy beszél hozzám, szép lassan elnyomott az álom. Hideg kezek simogatására ébredtem, és örültem, hogy visszakaptam a férjemet.
- Leszállunk Bella. Ébredj kedvesem.
- Csak ha kapok egy csókot. - nyűgösködtem kicsit még csukott szemmel.
- Ezt kérned sem kell. - mondta Edward, és hosszam megcsókolt. Kénytelenek voltunk elszakadni egymás ajkaitól, mert le kellett szállnunk a gépről, és mert egy Alice nevű tornádó söpört végig közöttünk. Ahogy kiléptünk a reptérről nem éreztem nagy változást Forks-hoz képest az időjárásban. Hatalmas köd volt, és elég hideg is, őszhöz képest. Sietve indultunk meg négy taxi felé, amik előtt a sofőrök kezében lévő táblára Cullen név volt írva. A fiúk a sofőrök segítségével bepakolták a hatalmas bőröndöket, és mindenki a párjával együtt beült egy kocsiba, és indultunk az új házunk felé.
Gyermeki izgalom uralkodott el rajtam, amint egyre közelebb értünk az új otthonunkhoz. Szinte percenként kérdeztem Edwardtól, hogy mikor érünk oda. Olyan voltam mint Szamár a Shrekben. De az egyik kérdésemre más válasz érkezett.
- Itt vagyunk. - mosolygott Edward, és rajta is láttam egy pillanatig, hogy ő is izgatott. A kocsi sor végén gurultunk be egy erdei útra, aminek a végén egy hatalmas tisztás volt, és ott állt rajta az új Cullen villa. Talán még az előzőnél is szebb volt. szinte olyan volt, mintha az erdő szerves része lenne. Már kívülről beleszerettem.
A lábazat világos szürke tégla volt, hasonló a gomolygó köd színéhez. A falak fából voltak, és itt is jellemző volt a Cullen üveg fal. Hatalmas volt, sokkal nagyobb, mint a Forksi ház. A kocsiból tátott szájjal szálltam ki, és pár másodperc múlva pirulva csuktam be, amint rájöttem mindenki az én reakciómon kuncog. Mire megfordultam, már a bőröndöket kivették a taxikból, és azok el is hajtottak. Mindenki megindult a ház felé, én még mindig földbe gyökerezett lábakkal szorongattam Edward kezét.
- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott rám Edward, és lassan elkezdett húzni a ház felé.
- Gyere Bella, bent még szebb! - kiabált ki Alice a házból. Mosollyal az arcomon léptem be, és még a levegő is bent akadt a tüdőmbe. Igaza volt Alice-nek bent sokkal szebb volt.
Egy tágas előtérbe húzott be Edward, ahol a falak, mint már kívülről látszott üvegből voltak, és még a ködös idő ellenére is világos volt bent.
A nappaliban a fehér szín uralkodott, néhol egy kis sötét narancs és bordó kiegészítővel megtörve. Hatalmas, tört fehér, bolyhos szőnyeg volt a földön, egy legalább 10 személyes fehér kanapé előtt. Narancs sárga, kényelmes fotelek voltak még a nappaliban, az elengedhetetlen plazma Tv, és egy emelvényem már ott állt Edward fekete zongorája.
A nappaliból csak egy boltív választotta el konyhát, ami nagyon modern felszereléssel bírt. A falak itt is fehérek voltak, de a bútor világos és csoki barna. A hosszú pult mellett bár székek voltak. Asztal nem volt, minek is, hiszen csak én használom funkcionálisan a konyhát. De erre ott van az étkező, ami a konyhából nyílt közvetlenül.
Az étkezőben is a világos színek domináltak, is itt volt már Esme kedvenc étkező asztala, amit a zongorán kívül mindig, mindenhova magukkal visznek. A kristály csillár nagyon illett a szoba hangulatához. De volt egy nagy meglepetés is a falon, amit valószínű még Edward sem tudott, olyan jól el tudta Alice rejteni a gondolatait.
- Úgy gondoltam, hogy a ballagási kalap gyűjtés jó hagyomány, és követni is fogjuk, de mivel új családtagunk van, ezért kellett új hagyomány. És ezért vannak itt ezek a grafikák a falon. Mindenkitől készítettem egyet, szerintem nagyon jól sikerültek. Remélem nektek is tetszeni fog.
És mindenki ámulva ment közelebb a rajzokhoz, és csodálva néztük, nagyon élethűek lettek. Mindenki nagyon szép volt rajta, olyan szép majdnem, mint élőben. De a saját képem előtt megtorpantam. Hasonlított rám, de mégis olyan volt, mintha nem is én lettem volna. Vagyis inkább mintha én lettem volna, csak vámpírként.
- Úgy gondoltam, hogy kicsit megváltoztatlak. Csak hogy jobban szokd az új arcodat. Nagyon szép leszel, láttam. - mosolygott Alice, majd magamra hagyott a képpel.
- Te most is gyönyörű vagy. - suttogta egy édes hang a hátam mögül a fülembe.
- Vámpír létedre nem tökéletes a látásod. - bújtam az ölelésébe.
- Menjünk fel a szobánkba, és megmutatom, hogy mennyire jó a látásom. - mondta, miközben a nyakamat csókolgatta.
- Csak miután megnéztétek a többi szobát. - méltatlankodott egy hang a hátunk mögött. Alice állt a lépcsőn csípőre tett kézzel, és dobolt a lábával.
- Megyünk. - sóhajtotta Edward, és elindultunk a lépcsőn fölfelé.
- Ez Rosaliék szobája. - lökött be minket egy ajtón az őrmester. Amint körül néztem, belepirultam a látványba. Az egész szoba vörösben úszott. Az nagy ágyon fehér takaró volt, ami szinte világított a piros falak, és a vörös kiegészítők között. A falon egy hatalmas tükör volt, ami melletti ajtón éppen Emmett és Rosalie lépett ki.
-Szép munka volt Alice. - mondta Rose - Imádom.
- Igen Alice. Nagyon szép. De Bella, nem kell belepirulni, nem vagyunk mi olyan perverzek, mint ahogy te gondolod. - vigyorgott kajánul Emmett.
- Macikám, csak én nem vagyok olyan perverz, mint ahogy Bella gondolja, te még annál is rosszabb vagy. - mondta Rose, majd hevesen megcsókolta Emet. Nekünk ez volt a végszó, sietve léptünk ki a szobából.
- Ez a mi szobánk. - mondta Jasper, nem is vettem észre mikor csatlakozott. A barna ajtó kinyílt, nekem pedig még jobban leesett az állam. A szobában a fekete, a lila, és a fehér volt az uralkodó szín. Olyan volt, mint egy mese birodalom, ami illett Alice-hez, de mégsem lógott ki belőle Jasper komolysága sem.
- A mi szobánk is csodálatos kedvesem. - szólalt meg mögülem Esme. Carlisleval ölelkezve álltak az ajtóban.
- Megmutatjátok? - kérdeztem lelkesen.
- Persze. Gyere. - mondta mosolyogva Carlisle, és átvezetett a folyosón lévő utolsó szobába.
- Ez teljesen olyan, mint ti. - mondtam álmélkodva.
- Milyen? - kérdezték érdeklődve.
- Az arany fal, olyan mint a szemet színe, és úgy ragyog, mint a kedvességetek. A barna pedig olyan melegséget áraszt, mint a szeretetetek, ami körülvesz titeket.
Esme a nyakamba borult, míg Carlisle átölelt minket, és köszönték, hogy ilyen kedves vagyok velük. De hiszen ők ilyen kedvesek velem.
- Gyertek, ölelkezni még lesz idő, van még mit mutatni. - rángatott tovább minket Alice.
Lementünk egy lépcsőn, és egy tanuló szobába érkeztünk.
Roskadoztak a könyvektől a fal melletti polcok, és kényelmes fekete bőrfotelek voltak a szoba közepén az asztalok mellett. Az asztalokon csúcs-modern laptopok sorakoztak. Hát igen. Szükség lesz egy ilyen helyre az egyetem mellett.
- Jajj, lesz még idő ezeket nézni, majd ha tanulni kell akkor. De gyertek, ettől eldobjátok az agyatokat! - kiabálta Alice egy szinttel lentebbről.Mindannyian letódultunk a lépcsőn, és még a vámpírok is megdermedtek a látványtól.
Egy állati kis aquapark volt előttünk, wellness részleggel és minden mással együtt. Egyszer csak ordításra lettem figyelmes, és a következő pillanatban pedig két nagy gyereket láttam beugrani a vízbe. Hatalmas csobbanással értek le, még minket is beterítettek vízzel. Úgy fröcskölték egymást, mintha még sosem láttak volna vizet.
- Alice, te egy isten király vagy! - kiabálta Emmett, de a következő percben Jasper már a víz alá is nyomta.
Mi addig Alice idegenvezetésével tovább indultunk, és itt is teljesen lenyűgözött minket. A hátsó kertben a benti részből egy üveg tolóajtón át kiléptünk az udvarra, ahol egy kinti medence volt, a partján pihenő ágyakkal. Kintről is vezetett fel egy lépcső a házba.
- Menjünk nézzük meg a mi szobánkat is. - suttogta a fülembe Edward, amitől végig futott a hátamon egy jóleső borzongás. Kézen fogott, és a kinti lépcsőn keresztül felvezetett a házba, majd felmentünk a második szintre. A folyosó végén lévő ajtót nyitotta ki, és egyszerre léptünk be a szobába. Ha a ház többi része csodálatos volt, erre nem találtam szavakat. Talán a tökéletes jól illett rá.
A falak kékek voltak, csoki barna nehéz függönyök voltak a hatalmas ablakok előtt. Az ágy támlája felkúszott a falra, és olyan színű volt, mint a függöny, csak úgy, mint az ágytakaró. A párnák és a kiegészítők hasonló színűek voltak, mint a fal. Meg sem tudtam szólalni, olyan szép volt, tökéletes az egész. De nem sok időm volt kinézelődni magam, mert háttal nekicsapódtam az ajtónak, de sikkantani nem tudtam, mert egy hideg száj tapadt az enyémre. Csak egy halk nyögésre futotta.
- Baj van? - kérdezte aggódva Edward, de közben a nyakamat csókolgatta.
- Csak kicsit erősen csaptál az ajtónak. Még jó hogy nem törtük ki tokostól. - próbáltam meg elviccelni.
- Sajnálom. - hajtotta le Edward a fejét, és nekem most kellett lépnem, hogy abbahagyja az önmarcangolást. Fordítottam a helyzetünkön, és most őt nyomtam neki az ajtónak.
- Ha abba mered hagyni, amit elkezdtél, esküszöm kitalálok valamit, hogy hogy tudlak elverni. - mormogtam, miközben a nyakát csókoltam. De mire feleszméltem, ismét az ajtónak préselődtem, és a lábaimat már a dereka köré kulcsolva szorított magához.
- Eszem ágában sincs. - mondta, miközben megszabadított a felsőmtől és a melltartómtól. Lágyan csókolta végig a mellkasom, és a melleimet tüntette ki a figyelmével. Először alig érintette őket, majd a fogait is bevetve kergetett az őrületbe. Elindult az ágy felé velem, közben nem hagyta abba a kényeztetést. Letett az ágyra, és levette rólam a maradék ruháimat. Vámpírsebességgel kapkodta le a ruháit, és feküdt a lábaim közé. Automatikusan öleltem magamhoz, és próbáltam hozzá még közelebb kerülni.
- Sajnálom. Nem bírom tovább nélküled, éreznem kell téged. - nyögte, majd belém temetkezett. Én is felnyögtem a hirtelen érzéstől, pedig próbáltam elfojtani a hangokat.
- Csak azt sajnálom - nyögtem, mert Edward hevesen elkezdett mozogni bennem - hogy Emmett poénjainak kereszttüzében leszünk.
- Hangszigetelt ajtó és falak. - nyögte Edward, és eszeveszett tempóba kezdett. Ha nézőközönségünk lenne most, az sem zavarna, de kicsit megnyugtatott ez a tény, így átadtam magam az élvezetnek. Néhány perc után csapott le egyszerre ránk az élvezet, és nem fogtuk vissza a hangunkat. Egymáson pihegve próbáltunk lenyugodni.
- Sajnálom, hogy ez ilyen gyors menet volt. - nézett rám bűnbánóan kedvesem.
- Ez így volt tökéletes. - simítottam végig az arcán, majd lágyan megcsókoltam.
- Nézzük meg a fürdőt is. - mondta hirtelen Edward, és az ölébe véve kezdett cipelni az egyik ajtó felé. Gondolom a másik a gardrób volt. Ahogy kinyílt az ajtó, megint tátva maradt a szám. Egy gyönyörű fürdőszoba tárult elénk, ami majdnem akkora volt, mint maga a szoba. Itt is a barna szín dominált.
Volt egy hatalmas zuhanykabin, Két mosdóval, és két tükörrel, ami majd megkönnyíti a reggeli készülődést. Tovább siklott a tekintetem, majd megláttam az ágy méretű pezsgőfürdős kádat, ami mögött olyan volt, mintha tűz égett volna a falban. Itt sem volt időm nézelődni túl sokat, mert Edward az ajkaimra tapadt, és befelé araszoltunk a zuhanykabinba. Itt megint egy feledhetetlen órát töltöttünk el, majd hulla fáradtan vitt Edward a szobába, és amint a fejem a párnára ért, már aludtam is.
Sziasztok!
Hát ez lett volna a friss, remélem tetszett. Nagyon örülnék pár kominak és szavazatnak is. Köszi!!! :)
Szomorúan láttam, hogy nem küldtetek nekem véleményt a blogról/történetről, tehát gondolom Tisztinek sem. Egy kicsit elszomorodtam, de remélem nem érek el emiatt rossz helyezést a versenyen. Reméltem, hogy segítetek nekem. De nem is beszélek többet erről. Itt a friss!!! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást!
A repülőtérre hamar megérkeztünk, és mit vártam mindenki minket bámult. Elég feltűnő volt hét csodálatosan gyönyörű "ember" plusz én, ahogy végiglejtünk a terminálon. Többen vissza is fordultak utánunk, egy srác pedig annyira nézte Rosaliet, hogy felbukott egy székben. Úgy éreztem magamat, mint valami sztár, aki előtt megnyílik a tömeg. De tudtam, hogy nem az én szépségem okozza ezt, hanem azé a félistené, aki a kezemet fogva húz közelebb a jegyváltó pulthoz. Akinek az arcán olyan büszkeség ül, mint ha megnyerte volna a lottó nyereményt. Pedig az az én nyereményem. Hiszen még mindig alig tudom elhinni, hogy ez az isteni lény az enyém. Mélázásomból az rázott fel, hogy megálltunk. Alice, Edward és én álltunk egy fényes pult előtt, ami mögött egy fiatal és csodás mosolyú nő ült.
- Üdvözlöm önöket a Seattlei Repülőtéren. Miben segíthetek?
- Jó napot. Nyolc első osztályú jegyet szeretnénk Londonba, egymás mellé. - mosolygott rá még kedvesebben Alice, holott kedvesemhez intézte a nő a kérdést.
- Rögtön nézem. - fordította a fejét a monitorra. - Igen. Nyolc jegy, első osztályra. Meg is van Párosával tudom önöknek ajánlani, kettő kettő egymás mögött, a másik négy ugyanígy a mellette levő sorban. Így megfelel? - nézett ismét kihívóan Edwarda, holott Alice válaszolt neki. Egy kicsit elegem is lett a nőből.
- Drágám, szerintem jó lesz. Nekem amúgy is mind egy, csak melléd ülhessek. - mosolyogtam elbűvölően Edwardra, majd egy lágy csókot adtam neki. Visszafordultam a nőhöz:
- Igen, megfelel nekünk. Ugye Alice? - néztem barátnőmre, aki arcrepesztően vigyorgott, és közben bólintott.
- Ha a feleségemnek megfelel, akkor kérjük a jegyeket. - mondta most már Edward, mire a nőnek lefagyott a mosoly az arcáról. Sietve kiadta a jegyeket, mi pedig kuncogva mentünk vissza a családhoz, akik persze mindent hallottak.
- Mint egy anyatigris, úgy véded Edy fiút. - jött oda Emmett, és karolta át a vállam - Jól leszerelted a csajt.
- Ami az enyém, arra ne fájjon más foga. - mondtam, és tovább indultunk a kapu felé. Mire odaértünk, már be is mondták a gépünk számát, így be is szállhattunk. A repülőút során is volt olyan stewardess, aki jobban próbálkozott, mint illett volna, de szépen leráztam.
- Ugye tudod, hogy tetszik, hogy így véded, ami a tiéd. - húzott magához közelebb Edward, és a hajamba fúrta az arcát.
- Mint egy anyatigris a kicsinyét. - simítottam végig a bronzos tincseken. De Edwardnak más tervei voltak, mert félre söpörte a hajam a nyakamból, majd lágy csókokat lehelt rá. Lassan haladt a vállam irányából felfelé, majd megállt a fülemnél.
- Emlékszel a hazautunkra? - suttogta a fülembe, hogy senki ne hallja - Esetleg folytathatnánk a mosdóban elkezdett dolgot. - mondta, majd a fülem mögötti érzékeny területet kezdte puszilgatni. A halk köhintést még a tudatom mélyén érzékeltem, de nem figyeltem rá különösebben, jobban érdekelt az, hogy hogy jutunk el most a mosdóig minél hamarabb. De Edward morgolódva húzódott kicsit hátrébb, de nem engedett el.
- Mit akartok? - kérdezte kicsit sem kedvesen a testvéreitől.
- El kell vinnem Bellát. Jasper már nem bír magával, és nem lenne jó, ha mi elszabadulnánk itt a repülőn. - hadarta a kis kobold, és már fel is ráncigált Edward mellől. Még méltatlankodni sem volt időm, Jazz már le is ült a helyemre, míg Alice lenyomott az övére. Végigcsacsogta az egész utat. Hogy milyen lesz az egyetem, hogy milyen a ház, a város, hogy mennyi bolt van, ahova mehetünk vásárolni. Szinte már nem is érzékeltem, hogy beszél hozzám, szép lassan elnyomott az álom. Hideg kezek simogatására ébredtem, és örültem, hogy visszakaptam a férjemet.
- Leszállunk Bella. Ébredj kedvesem.
- Csak ha kapok egy csókot. - nyűgösködtem kicsit még csukott szemmel.
- Ezt kérned sem kell. - mondta Edward, és hosszam megcsókolt. Kénytelenek voltunk elszakadni egymás ajkaitól, mert le kellett szállnunk a gépről, és mert egy Alice nevű tornádó söpört végig közöttünk. Ahogy kiléptünk a reptérről nem éreztem nagy változást Forks-hoz képest az időjárásban. Hatalmas köd volt, és elég hideg is, őszhöz képest. Sietve indultunk meg négy taxi felé, amik előtt a sofőrök kezében lévő táblára Cullen név volt írva. A fiúk a sofőrök segítségével bepakolták a hatalmas bőröndöket, és mindenki a párjával együtt beült egy kocsiba, és indultunk az új házunk felé.
Gyermeki izgalom uralkodott el rajtam, amint egyre közelebb értünk az új otthonunkhoz. Szinte percenként kérdeztem Edwardtól, hogy mikor érünk oda. Olyan voltam mint Szamár a Shrekben. De az egyik kérdésemre más válasz érkezett.
- Itt vagyunk. - mosolygott Edward, és rajta is láttam egy pillanatig, hogy ő is izgatott. A kocsi sor végén gurultunk be egy erdei útra, aminek a végén egy hatalmas tisztás volt, és ott állt rajta az új Cullen villa. Talán még az előzőnél is szebb volt. szinte olyan volt, mintha az erdő szerves része lenne. Már kívülről beleszerettem.
- Örülök, hogy tetszik. - mosolygott rám Edward, és lassan elkezdett húzni a ház felé.
- Gyere Bella, bent még szebb! - kiabált ki Alice a házból. Mosollyal az arcomon léptem be, és még a levegő is bent akadt a tüdőmbe. Igaza volt Alice-nek bent sokkal szebb volt.
A nappaliban a fehér szín uralkodott, néhol egy kis sötét narancs és bordó kiegészítővel megtörve. Hatalmas, tört fehér, bolyhos szőnyeg volt a földön, egy legalább 10 személyes fehér kanapé előtt. Narancs sárga, kényelmes fotelek voltak még a nappaliban, az elengedhetetlen plazma Tv, és egy emelvényem már ott állt Edward fekete zongorája.
- Úgy gondoltam, hogy a ballagási kalap gyűjtés jó hagyomány, és követni is fogjuk, de mivel új családtagunk van, ezért kellett új hagyomány. És ezért vannak itt ezek a grafikák a falon. Mindenkitől készítettem egyet, szerintem nagyon jól sikerültek. Remélem nektek is tetszeni fog.
És mindenki ámulva ment közelebb a rajzokhoz, és csodálva néztük, nagyon élethűek lettek. Mindenki nagyon szép volt rajta, olyan szép majdnem, mint élőben. De a saját képem előtt megtorpantam. Hasonlított rám, de mégis olyan volt, mintha nem is én lettem volna. Vagyis inkább mintha én lettem volna, csak vámpírként.
- Úgy gondoltam, hogy kicsit megváltoztatlak. Csak hogy jobban szokd az új arcodat. Nagyon szép leszel, láttam. - mosolygott Alice, majd magamra hagyott a képpel.
- Te most is gyönyörű vagy. - suttogta egy édes hang a hátam mögül a fülembe.
- Vámpír létedre nem tökéletes a látásod. - bújtam az ölelésébe.
- Menjünk fel a szobánkba, és megmutatom, hogy mennyire jó a látásom. - mondta, miközben a nyakamat csókolgatta.
- Csak miután megnéztétek a többi szobát. - méltatlankodott egy hang a hátunk mögött. Alice állt a lépcsőn csípőre tett kézzel, és dobolt a lábával.
- Megyünk. - sóhajtotta Edward, és elindultunk a lépcsőn fölfelé.
- Ez Rosaliék szobája. - lökött be minket egy ajtón az őrmester. Amint körül néztem, belepirultam a látványba. Az egész szoba vörösben úszott. Az nagy ágyon fehér takaró volt, ami szinte világított a piros falak, és a vörös kiegészítők között. A falon egy hatalmas tükör volt, ami melletti ajtón éppen Emmett és Rosalie lépett ki.
-Szép munka volt Alice. - mondta Rose - Imádom.
- Igen Alice. Nagyon szép. De Bella, nem kell belepirulni, nem vagyunk mi olyan perverzek, mint ahogy te gondolod. - vigyorgott kajánul Emmett.
- Macikám, csak én nem vagyok olyan perverz, mint ahogy Bella gondolja, te még annál is rosszabb vagy. - mondta Rose, majd hevesen megcsókolta Emet. Nekünk ez volt a végszó, sietve léptünk ki a szobából.
- Megmutatjátok? - kérdeztem lelkesen.
- Persze. Gyere. - mondta mosolyogva Carlisle, és átvezetett a folyosón lévő utolsó szobába.
- Ez teljesen olyan, mint ti. - mondtam álmélkodva.
- Milyen? - kérdezték érdeklődve.
- Az arany fal, olyan mint a szemet színe, és úgy ragyog, mint a kedvességetek. A barna pedig olyan melegséget áraszt, mint a szeretetetek, ami körülvesz titeket.
Esme a nyakamba borult, míg Carlisle átölelt minket, és köszönték, hogy ilyen kedves vagyok velük. De hiszen ők ilyen kedvesek velem.
- Gyertek, ölelkezni még lesz idő, van még mit mutatni. - rángatott tovább minket Alice.
Lementünk egy lépcsőn, és egy tanuló szobába érkeztünk.
- Jajj, lesz még idő ezeket nézni, majd ha tanulni kell akkor. De gyertek, ettől eldobjátok az agyatokat! - kiabálta Alice egy szinttel lentebbről.Mindannyian letódultunk a lépcsőn, és még a vámpírok is megdermedtek a látványtól.
Egy állati kis aquapark volt előttünk, wellness részleggel és minden mással együtt. Egyszer csak ordításra lettem figyelmes, és a következő pillanatban pedig két nagy gyereket láttam beugrani a vízbe. Hatalmas csobbanással értek le, még minket is beterítettek vízzel. Úgy fröcskölték egymást, mintha még sosem láttak volna vizet.
- Alice, te egy isten király vagy! - kiabálta Emmett, de a következő percben Jasper már a víz alá is nyomta.
Mi addig Alice idegenvezetésével tovább indultunk, és itt is teljesen lenyűgözött minket. A hátsó kertben a benti részből egy üveg tolóajtón át kiléptünk az udvarra, ahol egy kinti medence volt, a partján pihenő ágyakkal. Kintről is vezetett fel egy lépcső a házba.
- Menjünk nézzük meg a mi szobánkat is. - suttogta a fülembe Edward, amitől végig futott a hátamon egy jóleső borzongás. Kézen fogott, és a kinti lépcsőn keresztül felvezetett a házba, majd felmentünk a második szintre. A folyosó végén lévő ajtót nyitotta ki, és egyszerre léptünk be a szobába. Ha a ház többi része csodálatos volt, erre nem találtam szavakat. Talán a tökéletes jól illett rá.
A falak kékek voltak, csoki barna nehéz függönyök voltak a hatalmas ablakok előtt. Az ágy támlája felkúszott a falra, és olyan színű volt, mint a függöny, csak úgy, mint az ágytakaró. A párnák és a kiegészítők hasonló színűek voltak, mint a fal. Meg sem tudtam szólalni, olyan szép volt, tökéletes az egész. De nem sok időm volt kinézelődni magam, mert háttal nekicsapódtam az ajtónak, de sikkantani nem tudtam, mert egy hideg száj tapadt az enyémre. Csak egy halk nyögésre futotta.- Baj van? - kérdezte aggódva Edward, de közben a nyakamat csókolgatta.
- Csak kicsit erősen csaptál az ajtónak. Még jó hogy nem törtük ki tokostól. - próbáltam meg elviccelni.
- Sajnálom. - hajtotta le Edward a fejét, és nekem most kellett lépnem, hogy abbahagyja az önmarcangolást. Fordítottam a helyzetünkön, és most őt nyomtam neki az ajtónak.
- Ha abba mered hagyni, amit elkezdtél, esküszöm kitalálok valamit, hogy hogy tudlak elverni. - mormogtam, miközben a nyakát csókoltam. De mire feleszméltem, ismét az ajtónak préselődtem, és a lábaimat már a dereka köré kulcsolva szorított magához.
- Eszem ágában sincs. - mondta, miközben megszabadított a felsőmtől és a melltartómtól. Lágyan csókolta végig a mellkasom, és a melleimet tüntette ki a figyelmével. Először alig érintette őket, majd a fogait is bevetve kergetett az őrületbe. Elindult az ágy felé velem, közben nem hagyta abba a kényeztetést. Letett az ágyra, és levette rólam a maradék ruháimat. Vámpírsebességgel kapkodta le a ruháit, és feküdt a lábaim közé. Automatikusan öleltem magamhoz, és próbáltam hozzá még közelebb kerülni.
- Sajnálom. Nem bírom tovább nélküled, éreznem kell téged. - nyögte, majd belém temetkezett. Én is felnyögtem a hirtelen érzéstől, pedig próbáltam elfojtani a hangokat.
- Csak azt sajnálom - nyögtem, mert Edward hevesen elkezdett mozogni bennem - hogy Emmett poénjainak kereszttüzében leszünk.
- Hangszigetelt ajtó és falak. - nyögte Edward, és eszeveszett tempóba kezdett. Ha nézőközönségünk lenne most, az sem zavarna, de kicsit megnyugtatott ez a tény, így átadtam magam az élvezetnek. Néhány perc után csapott le egyszerre ránk az élvezet, és nem fogtuk vissza a hangunkat. Egymáson pihegve próbáltunk lenyugodni.
- Sajnálom, hogy ez ilyen gyors menet volt. - nézett rám bűnbánóan kedvesem.
- Ez így volt tökéletes. - simítottam végig az arcán, majd lágyan megcsókoltam.- Nézzük meg a fürdőt is. - mondta hirtelen Edward, és az ölébe véve kezdett cipelni az egyik ajtó felé. Gondolom a másik a gardrób volt. Ahogy kinyílt az ajtó, megint tátva maradt a szám. Egy gyönyörű fürdőszoba tárult elénk, ami majdnem akkora volt, mint maga a szoba. Itt is a barna szín dominált.
Volt egy hatalmas zuhanykabin, Két mosdóval, és két tükörrel, ami majd megkönnyíti a reggeli készülődést. Tovább siklott a tekintetem, majd megláttam az ágy méretű pezsgőfürdős kádat, ami mögött olyan volt, mintha tűz égett volna a falban. Itt sem volt időm nézelődni túl sokat, mert Edward az ajkaimra tapadt, és befelé araszoltunk a zuhanykabinba. Itt megint egy feledhetetlen órát töltöttünk el, majd hulla fáradtan vitt Edward a szobába, és amint a fejem a párnára ért, már aludtam is.
Sziasztok!
Hát ez lett volna a friss, remélem tetszett. Nagyon örülnék pár kominak és szavazatnak is. Köszi!!! :)
2011. október 25., kedd
Blogverseny vélemény
Sziasztok!
Mint már írtam, elindultam a Tiszti által hirdetett versenyen. Arra kérnélek titeket, hogy aki szereti a történetem, és a véleményét is el meri mondani, az írjon a Tiszti email címére egy véleményt a történetemről.
sipos.krisztina@citromail.hu
Ha néhányan megteszitek, és ezt elkülditek nekem is, akkor a hét végén hozom a frisst. (dr.szilvi@gmail.com) Remélem nem túl nagy kérés, mert az olvasói vélemények is pontot érnek a versenyben. Köszönöm mindenkinek a segítséget, és az eddigi kommenteket, szavazatokat. Remélem hétvégén hozhatom a frisst!!! :D :D ;)
Mint már írtam, elindultam a Tiszti által hirdetett versenyen. Arra kérnélek titeket, hogy aki szereti a történetem, és a véleményét is el meri mondani, az írjon a Tiszti email címére egy véleményt a történetemről.
sipos.krisztina@citromail.hu
Ha néhányan megteszitek, és ezt elkülditek nekem is, akkor a hét végén hozom a frisst. (dr.szilvi@gmail.com) Remélem nem túl nagy kérés, mert az olvasói vélemények is pontot érnek a versenyben. Köszönöm mindenkinek a segítséget, és az eddigi kommenteket, szavazatokat. Remélem hétvégén hozhatom a frisst!!! :D :D ;)
2011. október 19., szerda
24. fejezet: Költözés
Sziasztok!
Meghoztam a friss részt, ahogy ígértem. (Ilyen is rég volt már...)
A chatben olvasottakra is szeretnék válaszolni, de előtte is többen olvasnátok olyan történetet, ahol nincs gyerek, és egyetemre mennek. Most ezt próbálom teljesíteni nektek, de ne féljetek, nem fog a történet elütni a címtől, még ha úgy is tűnik most ez. Megpróbálok mindenki kedvében járni, hiszen ezen kívül voltak más ötletek is. De nem mondok semmit, mert nem akarom lelőni a poént. Remélem azért mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
Komizzatok és szavazzatok!!!!
Miután lenyugodtak a kedélyek vázoltuk Edwarddal a tényeket.
- Vámpírok vagytok. -jelentettem ki egyszerűen, mire mindenki bólintott.
- Nem mehettek napra. - újabb bólintások következtek.
- A Darthmouthra terveztünk eredetileg menni, ahol persze süt a nap az év felében. - kis gondolkodás után újabb bólintások.
- Tehát nem mehetnétek ki az év felében a házból. - és itt esett le mindenkinek, hogy mit is akarok mondani.
- Hát persze! - csapott a homlokára Carlisle - Csak alibi volt New Hampshire, mi pedig már csak erre gondoltunk. - mosolygott, mire újból elkezdtek veszekedni, hogy akkor hova is menjünk.
- Állj! - szólt hangosabban Edward - Ameddig jobban bele nem melegedtek, nekünk lenne egy javaslatunk, és sok időnk sincs már. Londonra gondoltunk.
- Nem Amerikára? - kérdezte meghökkenve Emmett.
- Mi lesz a szüleiddel Bella? - kérdezte Esme.
- New Hampshire is elég messze van, alig találkoznánk, így London sincs sokkal messzebb.
- Igaz. - helyeselt Jasper. - És ti már ha jól érzem, sok mindent megterveztetek.
- Engedelmetekkel igen. - mosolygott Edward, és elkezdte ecsetelni a részleteket. Mosolyogva dőltem az ölébe, és figyeltem a családunkat, amint lelkesen tervezgettek. Elszenderedhettem, mert már senki nem volt a szobában, amikor Edward hűs érintésére ébredtem.
- A többiek? - kérdeztem összezavarodva.
- Pakolnak és intézik a költözést. Három nap múlva indulunk. - nézett rám gondterhelten.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Azt hittem szomorú leszel, hogy ilyen hamar megyünk. Alig lehetsz már itthon.
- Igen, rossz, hogy máris megyünk, de másrészt alig várom már, hogy együtt elkezdjük az új életünket. - simítottam el a ráncokat a homlokán, és megcsókoltam. Alig tudtuk elengedni egymást, de mennünk kellett bejelenteni Charlienak, hogy hazajöttünk, de már megyünk is. Nagyon örült, hogy hazajöttünk, és egészen megbékélt Edwarddal is, és elég jól fogadta a költözést, és Londont is. Örült, hogy eljutok Európába, csak sajnálta, hogy ilyen hamar megyünk. Főztem vacsorát, és Edwardnak is velünk kellett tartani, mert hát csak a férjem. Még mindig furcsa volt magamnak is kimondani. Charlie megkért minket, hogy aludjunk itt ma, és holnap is maradjunk. Itthon marad ő is, és segít nekünk pakolni. Nagyon meglepődtem ezen a kijelentésén.
- Nagyon megváltozott apu. - mondtam még mindig meglepetten Edwardnak, mikor felértünk a szobámba.
- Már nem vagy kislány Bella.
- De két hónapja még nem így gondolta. Hirtelen változott meg.
- Igen kedvesem, de már férjes asszony vagy, ezt ne feledd. Nem küldheti haza a férjedet. - mosolygott Edward, és hangjából sütött a büszkeség.
- Ó, igen, a feleséged. Ezt sosem fogom megszokni.
- Akkor talán emlékeztetnem kellene téged. - mondta, majd eldöntött az ágyon, és vadul csókolni kezdett. Alig kaptam levegőt, mikor elszakadtunk egymástól.
- Nem tudom, hogy fogom bírni, hogy nem kaphatlak meg akkor, és amikor akarlak. Nagy erőfeszítés lesz visszafogni magam. - támasztotta homlokát az enyémhez.
- Neked jobb az önuralmad, mint az enyém. - motyogtam - Akkor én hogy fogom kibírni? - gondolkoztam el én is. Mélázásomból Edward kuncogása zökkentett ki.
- Ez nevetséges? - kérdeztem meglepetten.
- Nem, inkább szomorú. De apád gondolatai felettébb mulatságosak. Ha tudná milyen messze jár az igazságtól... - harapta el a mondat végét még mindig nevetve.
- Mit gondol? - keltette fel az érdeklődésemet.
- Hát hogy mi most mit is csinálhatunk itt, és hogy mi történt a nászutunkon. De közel sem jár az igazsághoz.
- Hát az biztos. - pirultam el.
- Úgy örülök, hogy még láthatom ezt. - simította meg kipirult arcom. - Gyere menjünk lezuhanyozni.
Mikor már a víz alatt álltunk, és hevesen csókoltuk egymást akkor jutott eszembe valami.
- Basszus. Most Charlie mit gondolhat? - estem kétségbe - Teljesen elfelejtettem, hogy nem itthon vagyunk. Tisztára ki fog akadni, ha rájön, hogy itt, majdnem előtte, együtt zuhanyozunk.
- Most pontosan azt gondolja, amit csinálunk. - mosolygott kajánul Edward - Vagy hát, amit éppen akarnánk csinálni, csak nem tehetjük, mert lehet lebontanám a fél házat. - mosolygott még mindig arcrepesztően.
- Még egyszer basszus.
- Ne aggódj, kezd megbarátkozni a gondolattal, és bízik abban, hogy csak a nászutunkon csináltuk először. És valamennyivel ezt elfogadhatóbbnak tartja, mert hát csak a feleségem vagy.
- Igen. A feleséged vagyok. - csókoltam meg, és bújtam hozzá közelebb - Bár ami igaz az igaz, mert nagyon is szeretném azt csinálni. - dörgölődtem hozzá, mire felmorgott, és már el is záródott a víz. A következő percben mindketten törölközőben voltunk.
- Miért jöttünk ki? - kérdeztem ártatlanul.
- Ha még egy másodpercig bent vagyunk, biztos, hogy azt fogjuk csinálni, és azt tényleg nem nézné jó szemmel apád, ha hallaná. Még a végén ránk törné az ajtót, azt hinné épp megöllek, és lelőne. - próbált viccelni, de láttam rajta, hogy kevés választja el tőle, hogy leteperjen.
- De akkor holnap átmegyünk a villába. - simítottam végig vizes mellkasán.
- Ne kísérts, Bella! - húzott magához közelebb, és megcsókolt. Felkapott az ölébe, majd átmentünk a szobámba. Útközben lekiabáltunk apámnak, hogy elmentünk aludni.
- Talán kezdhetnénk gyakorolni az önuralmunk. - állított talpra, és lesimította rólam a törölközőt. Ott álltam előtte a szoba közepén meztelenül, miközben a hold bevilágított az ablakon. Szemében szenvedély csillogott, arca földöntúli volt a sápadt fényben. Lágyan megcsókolt, keze végig simított a testemen, majd érzéki csókokkal hintette be a vállam.
- Ha megcsókolom a melleid, nem tudom abbahagyni. - mormolta a kulcscsontomnak. - De azért megérinteni azt hiszem lehet. - mondta, majd hűvös tenyerével masszírozni kezdte azokat. Hangos nyögés tört ki belőlem, amit egy csókkal fojtott belém. Kezeim elindultak a testén, és leoldottam a derekáról a törölközőt. Végigsimítottam a mellkasán, a hasán, és indult a kezem a férfiassága felé.
- Ha megsimítalak, - suttogtam a szájába - nem tudom majd abbahagyni. Azt hiszem most kellene leállnunk. - nyögtem, és nehezen, de elszakadtam tőle.
- Megkeresem a pizsamád. - fordult el tőlem, és nagyokat lélegzett, hogy lenyugtassa magát. Ő is felvette az alsóját, majd bebújtunk az ágyba. Sokáig feküdtem nyitott szemmel, nem jött álom a szemere.
- Ez nehezebb lesz mint gondoltam. - suttogtam, de tudtam, hogy ő is meghallja.
- Ne is mondd. Alig bírom visszafogni magam. - suttogta Edward is elkínzottan.
- Énekelsz nekem? - kérdeztem, és a mellkasára feküdtem, hátha könnyebben elalszok.
- Persze. Aludj csak kedvesem.
Az altatómat kezdte el dúdolni, és ezt őt is megnyugtatta, mert engedett a tartásán, átkarolt, és így már sikerült az álmok birodalmába merülnöm.
A reggeli ébredés, és az Edward számára kínszenvedéses reggeli után hamar eltelt a nap. Kora délutánra sikerült mindent összepakolni a szobámba, és átvittünk minden a Cullen villába. Charlie erősködött, hogy velünk jöjjön, így hármasban indultunk el. Alice nem figyelhetett eléggé, hogy apám is velünk tart, ugyanis amikor megérkeztünk Emmett éppen egy kézzel egyensúlyozva hozta ki Edward zongoráját, és cukkolta vele, hogy éppen leejti, de amikor meglátta apámat éppen kiszállni a hátsó ülésről, lefagyott a mosoly az arcáról. Egy másodperc alatt visszatette a helyére, és várta a reakciót. Szerencsére Charlie nem vette észre, így hatalmas nevetésben törtem ki a megkönnyebbüléstől és Emmett halálra vált arcártól.
Már nem sok dolgunk volt a házban, Edward szobájában pakolásztunk még, apám pedig Esmével beszélgetett. Az este is hamar eljött, és Charlie hazament, a Cullen házaspárok pedig visszavonultak a szobáikba.
Amint bezáródott mögöttünk az ajtó, a hátam neki szorult, Edward ajkai pedig lecsaptak rám. Őrült tempóban csókolt, ahol csak ért. Hamar elveszítettem a külvilággal a kapcsolatot, és az sem vettem, mikor kerültünk az ágyba, csak amikor éreztem, hogy kedvesem kezdi lehámozni rólam a ruháim, de hamar megunta, így reccsenve került le rólam minden.
- Ez nem ér. - nyögtem két csók között.
- Mi a baj? - kérdezte Edward a melleimtől.
- Én nem tudlak ilyen gyorsan levetkőztetni.
- Ezen könnyem segíthetünk. - mondta Edward, és a következő másodpercben már az ő ruhái és szétszakadva hevertek a szobában. Átfordítottam Edwardot, és a nagy dísz párnáknak döntöttem a hátát. Felé másztam, és ott csókoltam ahol értem. A szoba a beszűrődő holdfénytől ugyan olyan sejtelmes volt mint tegnap az én szobám, de itt nem kellett vissza fognunk magunkat. Őrülten szerethettük egymást, úgy, ahogy mi akartuk. Ahogy Edward ölébe ültem, és egybe forrasztottam a testünket, egy mély morgás tört fel belőle, amihez pár másodperc múlva az én nyögéseim is csatlakoztak. Elég hangosak voltunk, de nem érdekelt, ha a szuper hallású családunk meg is hall minket. A gyönyör egyszerre csapott le ránk, hangos sikolyom töltötte be az egész szobát. Rádőltem Edward mellkasára, ott próbáltam levegőhöz jutni. Lágyan cirógatta a hátamat, el el vándorolva a fenekemre. nem húzódott el tőlem, így egy csípő mozdulattal újra felkorbácsoltam a vágyát.
- Úgy érzem, telhetetlen ma Mrs. Cullen. - nézett rám éj fekete szemeivel.
- Ha rólad van szó, mindig telhetetlen vagyok. - húztam le egy tarkójánál fogva egy csókra, majd ott fojtattuk, ahol abbahagytuk pár perccel ezelőtt. Most sokkal lágyabban szerettük egymást, nem siettünk sehova, de még is, fergeteges volt ez a szeretkezésünk. Teljesen kifáradva dőltem a hatalmas párnák közé, Edward pedig gondosan betakargatott. Hamar elnyomott az álom, hiszen már a hajnali nap sugarai ragyogták be a szobát.
Úgy éreztem, mintha még egy órája sem aludtam volna el. Megfordultam, de nem találtam Edwardot magam mellett. Kinyitottam a szemem, és keresni kezdtem a szobában. A gardróbból lépett éppen ki, nagy sajnálatomra már felöltözve.
- Nem akartalak felébreszteni. - mondta bűnbánatosan, és már mellettem is volt.
- Csak nem találtalak. Hiányoztál. - csókoltam meg lágyan - Mennyi az idő?
- 8 óra van.
- Akkor ideje felkelni, még van mit pakolni. - nagy ásítás közben kikászálódtam az ágyból.
- Pihenj csak, majd mi befejezzük. - próbált vissza tessékelni az ágyba.
- Segíteni akarok. - erősködtem, és indultam a fürdőbe - Várj meg itt, mindjárt jövök!
Sietve lezuhanyoztam, majd szaladtam is vissza a szobába. Beszáguldottam a gardróbba, ahol már ki volt készítve egy adag ruha. Örültem, hogy nem kell válogatnom, így magamra kapkodtam azokat. Egy barna rövid nadrág volt és a fekete-szürke húzott anyagú felső, és egy szürke kardigán. Egy csinos hajpánt volt még ott, amit betettem a hajamba, és már mentem is vissza szerelmemhez. Amint visszaértem felkapott, és már száguldott is le velem a konyhába. Letett a pult mellé egy székre, és már vette is ki Esme kezéből a tányért, amin a reggelim volt.
- Köszönöm a tálalást. - mosolyogtam rá, majd hozzáláttam enni - És köszönöm a finom reggelit is - mondtam teli szájjal Esmének.
- Nagyon szívesen kedvesem.
- Kérhetnék egy kávét? Elég álmos vagyok. Jó lenne, ha kicsit felébresztene. - de még alig mondtam ki a mondatot, Emmett trappolt be a konyhába, és vágódott le a székre mellém.
- Mi van Hugi? Csak nem fárasztó volt az éjszaka? Nem tudtál aludni? Bár ahogy hallottam, Edward talált neked más elfoglaltságot. - mondta a szemöldökét húzogatva.
- Hagyd békén Bellát! - förmedt rá Edward.
- Ne, hagyd! legalább nekem volt mit csinálni az éjjel. - fordultam mosolyogva mackó bátyám felé. Emmett arcáról lehervadt a mosoly.
- Hát bátyám, ezt megkaptad. - jött be mosolyogva Jasper, és húzta magával Alicet.
- Ha befejezted a reggelit, akkor kezdhetünk is kipakolni, ugyanis mindjárt itt vannak a szállítók. És édesapád is jön majd. - táncolt oda mellém Alice.
A szállítók tényleg nagyon hamar megérkeztek, és egész délelőtt pakoltuk a dobozokat, és néhány bútort. A végére beesett apám is, és lassan ideje volt tőle elbúcsúznom. Éppen fent voltam a szobában, és a személyes dolgaimat pakoltam be egy horgolt táskába. Egy kis szájfényt tettem fel, majd az arany karkötőt és ékszereket. Belebújtam az arany magas sarkú szandálba, és elindultam a földszintre. Meglepődött arcokkal találtam magam szembe.
- Mi a baj? - kérdeztem mindenkitől. Edward odasuhant mellém, és rögtön lecsókolta a szájfényemet.
- Felvettél mindent, amit kikészítettem. - hitetlenkedett Alice.
- Magassarkú van rajtad. - nézett rám unottan Rosalie.
- Ó, hát ez. - néztem végig magamon - A szigeten volt időm hozzászokni a kreációidhoz, és lassan sikerül megtanulnom járni ezekben a halálcsapdákban. - mosolyogtam Edwardra, mert tudtam,ez csak mind miatta van. Hogy neki szép legyek, hogy mellette szépnek lássanak az emberek. a következő pillanatban kopogtattak az ajtón, és apám lépett be rajta. Én még mindig a lépcső alján ácsorogtam, és kitágult szemekkel nézett rám.
- Ne kezdd te is, tudom, nem szoktam ilyen ruhákat hordani. Megváltoztam. - mondtam már kicsit mérgesen, mert utáltam a középpontban lenni. Apám lassan odasétált elém és megölelt.
- Csak annyit akartam mondani, hogy szép vagy, és nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem apa. - mondtam és könnyek gyűltek a szemembe. Hosszan öleltük egymást, majd kisétáltunk a házból, és bezártuk magunk mögött az ajtót. A verandán álltunk mindannyian, és Charlie mindenkitől elbúcsúzott. Először Rosalie és Emmett ült be a piros sport kocsiba, és lassan kigurultak a földútra. Majd őket Alice és Jasper követte a kanári sárga Porschéval. Esme és Carlisle is elindult a fekete Mercedessel. Már csak mi hárman álltunk ott, mikor apa odalépett Edwardhoz, és kezet nyújtott neki.
- Vigyázz a lányomra, most már te vagy érte a felelős. - mondta, és férfiasan megölelte.
- De azért te is vigyázz magadra. - mondta nekem, és szorosan megölelt.
- Szia apa. - suttogtam, majd beültem a férjemmel az oldalamon az ezüst Volvóba, és a többiek után indultunk. Apám integetett nekünk a tornácon állva, és pedig hátrafordulva köszöntem neki, amíg ki nem fordultunk a főútra. Elindultunk a repülőtér felé, hogy megkezdhessük az új életünket Londonban.
Bella ruhája:
Meghoztam a friss részt, ahogy ígértem. (Ilyen is rég volt már...)
A chatben olvasottakra is szeretnék válaszolni, de előtte is többen olvasnátok olyan történetet, ahol nincs gyerek, és egyetemre mennek. Most ezt próbálom teljesíteni nektek, de ne féljetek, nem fog a történet elütni a címtől, még ha úgy is tűnik most ez. Megpróbálok mindenki kedvében járni, hiszen ezen kívül voltak más ötletek is. De nem mondok semmit, mert nem akarom lelőni a poént. Remélem azért mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást!
Komizzatok és szavazzatok!!!!
Miután lenyugodtak a kedélyek vázoltuk Edwarddal a tényeket.
- Vámpírok vagytok. -jelentettem ki egyszerűen, mire mindenki bólintott.
- Nem mehettek napra. - újabb bólintások következtek.
- A Darthmouthra terveztünk eredetileg menni, ahol persze süt a nap az év felében. - kis gondolkodás után újabb bólintások.
- Tehát nem mehetnétek ki az év felében a házból. - és itt esett le mindenkinek, hogy mit is akarok mondani.
- Hát persze! - csapott a homlokára Carlisle - Csak alibi volt New Hampshire, mi pedig már csak erre gondoltunk. - mosolygott, mire újból elkezdtek veszekedni, hogy akkor hova is menjünk.
- Állj! - szólt hangosabban Edward - Ameddig jobban bele nem melegedtek, nekünk lenne egy javaslatunk, és sok időnk sincs már. Londonra gondoltunk.
- Nem Amerikára? - kérdezte meghökkenve Emmett.
- Mi lesz a szüleiddel Bella? - kérdezte Esme.
- New Hampshire is elég messze van, alig találkoznánk, így London sincs sokkal messzebb.
- Igaz. - helyeselt Jasper. - És ti már ha jól érzem, sok mindent megterveztetek.
- Engedelmetekkel igen. - mosolygott Edward, és elkezdte ecsetelni a részleteket. Mosolyogva dőltem az ölébe, és figyeltem a családunkat, amint lelkesen tervezgettek. Elszenderedhettem, mert már senki nem volt a szobában, amikor Edward hűs érintésére ébredtem.
- A többiek? - kérdeztem összezavarodva.
- Pakolnak és intézik a költözést. Három nap múlva indulunk. - nézett rám gondterhelten.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Azt hittem szomorú leszel, hogy ilyen hamar megyünk. Alig lehetsz már itthon.
- Igen, rossz, hogy máris megyünk, de másrészt alig várom már, hogy együtt elkezdjük az új életünket. - simítottam el a ráncokat a homlokán, és megcsókoltam. Alig tudtuk elengedni egymást, de mennünk kellett bejelenteni Charlienak, hogy hazajöttünk, de már megyünk is. Nagyon örült, hogy hazajöttünk, és egészen megbékélt Edwarddal is, és elég jól fogadta a költözést, és Londont is. Örült, hogy eljutok Európába, csak sajnálta, hogy ilyen hamar megyünk. Főztem vacsorát, és Edwardnak is velünk kellett tartani, mert hát csak a férjem. Még mindig furcsa volt magamnak is kimondani. Charlie megkért minket, hogy aludjunk itt ma, és holnap is maradjunk. Itthon marad ő is, és segít nekünk pakolni. Nagyon meglepődtem ezen a kijelentésén.
- Nagyon megváltozott apu. - mondtam még mindig meglepetten Edwardnak, mikor felértünk a szobámba.
- Már nem vagy kislány Bella.
- De két hónapja még nem így gondolta. Hirtelen változott meg.
- Igen kedvesem, de már férjes asszony vagy, ezt ne feledd. Nem küldheti haza a férjedet. - mosolygott Edward, és hangjából sütött a büszkeség.
- Ó, igen, a feleséged. Ezt sosem fogom megszokni.
- Akkor talán emlékeztetnem kellene téged. - mondta, majd eldöntött az ágyon, és vadul csókolni kezdett. Alig kaptam levegőt, mikor elszakadtunk egymástól.
- Nem tudom, hogy fogom bírni, hogy nem kaphatlak meg akkor, és amikor akarlak. Nagy erőfeszítés lesz visszafogni magam. - támasztotta homlokát az enyémhez.
- Neked jobb az önuralmad, mint az enyém. - motyogtam - Akkor én hogy fogom kibírni? - gondolkoztam el én is. Mélázásomból Edward kuncogása zökkentett ki.
- Ez nevetséges? - kérdeztem meglepetten.
- Nem, inkább szomorú. De apád gondolatai felettébb mulatságosak. Ha tudná milyen messze jár az igazságtól... - harapta el a mondat végét még mindig nevetve.
- Mit gondol? - keltette fel az érdeklődésemet.
- Hát hogy mi most mit is csinálhatunk itt, és hogy mi történt a nászutunkon. De közel sem jár az igazsághoz.
- Hát az biztos. - pirultam el.
- Úgy örülök, hogy még láthatom ezt. - simította meg kipirult arcom. - Gyere menjünk lezuhanyozni.
Mikor már a víz alatt álltunk, és hevesen csókoltuk egymást akkor jutott eszembe valami.
- Basszus. Most Charlie mit gondolhat? - estem kétségbe - Teljesen elfelejtettem, hogy nem itthon vagyunk. Tisztára ki fog akadni, ha rájön, hogy itt, majdnem előtte, együtt zuhanyozunk.
- Most pontosan azt gondolja, amit csinálunk. - mosolygott kajánul Edward - Vagy hát, amit éppen akarnánk csinálni, csak nem tehetjük, mert lehet lebontanám a fél házat. - mosolygott még mindig arcrepesztően.
- Még egyszer basszus.
- Ne aggódj, kezd megbarátkozni a gondolattal, és bízik abban, hogy csak a nászutunkon csináltuk először. És valamennyivel ezt elfogadhatóbbnak tartja, mert hát csak a feleségem vagy.
- Igen. A feleséged vagyok. - csókoltam meg, és bújtam hozzá közelebb - Bár ami igaz az igaz, mert nagyon is szeretném azt csinálni. - dörgölődtem hozzá, mire felmorgott, és már el is záródott a víz. A következő percben mindketten törölközőben voltunk.
- Miért jöttünk ki? - kérdeztem ártatlanul.
- Ha még egy másodpercig bent vagyunk, biztos, hogy azt fogjuk csinálni, és azt tényleg nem nézné jó szemmel apád, ha hallaná. Még a végén ránk törné az ajtót, azt hinné épp megöllek, és lelőne. - próbált viccelni, de láttam rajta, hogy kevés választja el tőle, hogy leteperjen.
- De akkor holnap átmegyünk a villába. - simítottam végig vizes mellkasán.
- Ne kísérts, Bella! - húzott magához közelebb, és megcsókolt. Felkapott az ölébe, majd átmentünk a szobámba. Útközben lekiabáltunk apámnak, hogy elmentünk aludni.
- Talán kezdhetnénk gyakorolni az önuralmunk. - állított talpra, és lesimította rólam a törölközőt. Ott álltam előtte a szoba közepén meztelenül, miközben a hold bevilágított az ablakon. Szemében szenvedély csillogott, arca földöntúli volt a sápadt fényben. Lágyan megcsókolt, keze végig simított a testemen, majd érzéki csókokkal hintette be a vállam.
- Ha megcsókolom a melleid, nem tudom abbahagyni. - mormolta a kulcscsontomnak. - De azért megérinteni azt hiszem lehet. - mondta, majd hűvös tenyerével masszírozni kezdte azokat. Hangos nyögés tört ki belőlem, amit egy csókkal fojtott belém. Kezeim elindultak a testén, és leoldottam a derekáról a törölközőt. Végigsimítottam a mellkasán, a hasán, és indult a kezem a férfiassága felé.
- Ha megsimítalak, - suttogtam a szájába - nem tudom majd abbahagyni. Azt hiszem most kellene leállnunk. - nyögtem, és nehezen, de elszakadtam tőle.
- Megkeresem a pizsamád. - fordult el tőlem, és nagyokat lélegzett, hogy lenyugtassa magát. Ő is felvette az alsóját, majd bebújtunk az ágyba. Sokáig feküdtem nyitott szemmel, nem jött álom a szemere.
- Ez nehezebb lesz mint gondoltam. - suttogtam, de tudtam, hogy ő is meghallja.
- Ne is mondd. Alig bírom visszafogni magam. - suttogta Edward is elkínzottan.
- Énekelsz nekem? - kérdeztem, és a mellkasára feküdtem, hátha könnyebben elalszok.
- Persze. Aludj csak kedvesem.
Az altatómat kezdte el dúdolni, és ezt őt is megnyugtatta, mert engedett a tartásán, átkarolt, és így már sikerült az álmok birodalmába merülnöm.
A reggeli ébredés, és az Edward számára kínszenvedéses reggeli után hamar eltelt a nap. Kora délutánra sikerült mindent összepakolni a szobámba, és átvittünk minden a Cullen villába. Charlie erősködött, hogy velünk jöjjön, így hármasban indultunk el. Alice nem figyelhetett eléggé, hogy apám is velünk tart, ugyanis amikor megérkeztünk Emmett éppen egy kézzel egyensúlyozva hozta ki Edward zongoráját, és cukkolta vele, hogy éppen leejti, de amikor meglátta apámat éppen kiszállni a hátsó ülésről, lefagyott a mosoly az arcáról. Egy másodperc alatt visszatette a helyére, és várta a reakciót. Szerencsére Charlie nem vette észre, így hatalmas nevetésben törtem ki a megkönnyebbüléstől és Emmett halálra vált arcártól.
Már nem sok dolgunk volt a házban, Edward szobájában pakolásztunk még, apám pedig Esmével beszélgetett. Az este is hamar eljött, és Charlie hazament, a Cullen házaspárok pedig visszavonultak a szobáikba.
Amint bezáródott mögöttünk az ajtó, a hátam neki szorult, Edward ajkai pedig lecsaptak rám. Őrült tempóban csókolt, ahol csak ért. Hamar elveszítettem a külvilággal a kapcsolatot, és az sem vettem, mikor kerültünk az ágyba, csak amikor éreztem, hogy kedvesem kezdi lehámozni rólam a ruháim, de hamar megunta, így reccsenve került le rólam minden.
- Ez nem ér. - nyögtem két csók között.
- Mi a baj? - kérdezte Edward a melleimtől.
- Én nem tudlak ilyen gyorsan levetkőztetni.
- Ezen könnyem segíthetünk. - mondta Edward, és a következő másodpercben már az ő ruhái és szétszakadva hevertek a szobában. Átfordítottam Edwardot, és a nagy dísz párnáknak döntöttem a hátát. Felé másztam, és ott csókoltam ahol értem. A szoba a beszűrődő holdfénytől ugyan olyan sejtelmes volt mint tegnap az én szobám, de itt nem kellett vissza fognunk magunkat. Őrülten szerethettük egymást, úgy, ahogy mi akartuk. Ahogy Edward ölébe ültem, és egybe forrasztottam a testünket, egy mély morgás tört fel belőle, amihez pár másodperc múlva az én nyögéseim is csatlakoztak. Elég hangosak voltunk, de nem érdekelt, ha a szuper hallású családunk meg is hall minket. A gyönyör egyszerre csapott le ránk, hangos sikolyom töltötte be az egész szobát. Rádőltem Edward mellkasára, ott próbáltam levegőhöz jutni. Lágyan cirógatta a hátamat, el el vándorolva a fenekemre. nem húzódott el tőlem, így egy csípő mozdulattal újra felkorbácsoltam a vágyát.
- Úgy érzem, telhetetlen ma Mrs. Cullen. - nézett rám éj fekete szemeivel.
- Ha rólad van szó, mindig telhetetlen vagyok. - húztam le egy tarkójánál fogva egy csókra, majd ott fojtattuk, ahol abbahagytuk pár perccel ezelőtt. Most sokkal lágyabban szerettük egymást, nem siettünk sehova, de még is, fergeteges volt ez a szeretkezésünk. Teljesen kifáradva dőltem a hatalmas párnák közé, Edward pedig gondosan betakargatott. Hamar elnyomott az álom, hiszen már a hajnali nap sugarai ragyogták be a szobát.
Úgy éreztem, mintha még egy órája sem aludtam volna el. Megfordultam, de nem találtam Edwardot magam mellett. Kinyitottam a szemem, és keresni kezdtem a szobában. A gardróbból lépett éppen ki, nagy sajnálatomra már felöltözve.
- Nem akartalak felébreszteni. - mondta bűnbánatosan, és már mellettem is volt.
- Csak nem találtalak. Hiányoztál. - csókoltam meg lágyan - Mennyi az idő?
- 8 óra van.
- Akkor ideje felkelni, még van mit pakolni. - nagy ásítás közben kikászálódtam az ágyból.
- Pihenj csak, majd mi befejezzük. - próbált vissza tessékelni az ágyba.
- Segíteni akarok. - erősködtem, és indultam a fürdőbe - Várj meg itt, mindjárt jövök!
Sietve lezuhanyoztam, majd szaladtam is vissza a szobába. Beszáguldottam a gardróbba, ahol már ki volt készítve egy adag ruha. Örültem, hogy nem kell válogatnom, így magamra kapkodtam azokat. Egy barna rövid nadrág volt és a fekete-szürke húzott anyagú felső, és egy szürke kardigán. Egy csinos hajpánt volt még ott, amit betettem a hajamba, és már mentem is vissza szerelmemhez. Amint visszaértem felkapott, és már száguldott is le velem a konyhába. Letett a pult mellé egy székre, és már vette is ki Esme kezéből a tányért, amin a reggelim volt.
- Köszönöm a tálalást. - mosolyogtam rá, majd hozzáláttam enni - És köszönöm a finom reggelit is - mondtam teli szájjal Esmének.
- Nagyon szívesen kedvesem.
- Kérhetnék egy kávét? Elég álmos vagyok. Jó lenne, ha kicsit felébresztene. - de még alig mondtam ki a mondatot, Emmett trappolt be a konyhába, és vágódott le a székre mellém.
- Mi van Hugi? Csak nem fárasztó volt az éjszaka? Nem tudtál aludni? Bár ahogy hallottam, Edward talált neked más elfoglaltságot. - mondta a szemöldökét húzogatva.
- Hagyd békén Bellát! - förmedt rá Edward.
- Ne, hagyd! legalább nekem volt mit csinálni az éjjel. - fordultam mosolyogva mackó bátyám felé. Emmett arcáról lehervadt a mosoly.
- Hát bátyám, ezt megkaptad. - jött be mosolyogva Jasper, és húzta magával Alicet.
- Ha befejezted a reggelit, akkor kezdhetünk is kipakolni, ugyanis mindjárt itt vannak a szállítók. És édesapád is jön majd. - táncolt oda mellém Alice.
A szállítók tényleg nagyon hamar megérkeztek, és egész délelőtt pakoltuk a dobozokat, és néhány bútort. A végére beesett apám is, és lassan ideje volt tőle elbúcsúznom. Éppen fent voltam a szobában, és a személyes dolgaimat pakoltam be egy horgolt táskába. Egy kis szájfényt tettem fel, majd az arany karkötőt és ékszereket. Belebújtam az arany magas sarkú szandálba, és elindultam a földszintre. Meglepődött arcokkal találtam magam szembe.
- Mi a baj? - kérdeztem mindenkitől. Edward odasuhant mellém, és rögtön lecsókolta a szájfényemet.
- Felvettél mindent, amit kikészítettem. - hitetlenkedett Alice.
- Magassarkú van rajtad. - nézett rám unottan Rosalie.
- Ó, hát ez. - néztem végig magamon - A szigeten volt időm hozzászokni a kreációidhoz, és lassan sikerül megtanulnom járni ezekben a halálcsapdákban. - mosolyogtam Edwardra, mert tudtam,ez csak mind miatta van. Hogy neki szép legyek, hogy mellette szépnek lássanak az emberek. a következő pillanatban kopogtattak az ajtón, és apám lépett be rajta. Én még mindig a lépcső alján ácsorogtam, és kitágult szemekkel nézett rám.
- Ne kezdd te is, tudom, nem szoktam ilyen ruhákat hordani. Megváltoztam. - mondtam már kicsit mérgesen, mert utáltam a középpontban lenni. Apám lassan odasétált elém és megölelt.
- Csak annyit akartam mondani, hogy szép vagy, és nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem apa. - mondtam és könnyek gyűltek a szemembe. Hosszan öleltük egymást, majd kisétáltunk a házból, és bezártuk magunk mögött az ajtót. A verandán álltunk mindannyian, és Charlie mindenkitől elbúcsúzott. Először Rosalie és Emmett ült be a piros sport kocsiba, és lassan kigurultak a földútra. Majd őket Alice és Jasper követte a kanári sárga Porschéval. Esme és Carlisle is elindult a fekete Mercedessel. Már csak mi hárman álltunk ott, mikor apa odalépett Edwardhoz, és kezet nyújtott neki.
- Vigyázz a lányomra, most már te vagy érte a felelős. - mondta, és férfiasan megölelte.
- De azért te is vigyázz magadra. - mondta nekem, és szorosan megölelt.
- Szia apa. - suttogtam, majd beültem a férjemmel az oldalamon az ezüst Volvóba, és a többiek után indultunk. Apám integetett nekünk a tornácon állva, és pedig hátrafordulva köszöntem neki, amíg ki nem fordultunk a főútra. Elindultunk a repülőtér felé, hogy megkezdhessük az új életünket Londonban.
Bella ruhája:
2011. október 13., csütörtök
Legjobb rész
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni egy blogversenyhez. Tiszti hirdetett egy versenyt, amire egy fejezettel kell nevezni. Nem tudtam, melyiket is küldhetném el neki, így a ti segítségeteket kérem. Melyik a ti kedvencetek? Szerintetek melyik sikerült a legjobban? Vasárnapig várom a hozzászólásotokat. Remélem nem nagy kérés ez tőlem. Az új fejezetet el kezdtem írni, jövőhéten szeretném feltenni. Nagyon szégyenlem magam, hogy az előzőekre ilyen sokat kellett várni.
Sziasztok!!!
Ui: Jelentkezzetek, ha elég bátrak vagytok!!!
Segítséget szeretnék kérni egy blogversenyhez. Tiszti hirdetett egy versenyt, amire egy fejezettel kell nevezni. Nem tudtam, melyiket is küldhetném el neki, így a ti segítségeteket kérem. Melyik a ti kedvencetek? Szerintetek melyik sikerült a legjobban? Vasárnapig várom a hozzászólásotokat. Remélem nem nagy kérés ez tőlem. Az új fejezetet el kezdtem írni, jövőhéten szeretném feltenni. Nagyon szégyenlem magam, hogy az előzőekre ilyen sokat kellett várni.
Sziasztok!!!
Ui: Jelentkezzetek, ha elég bátrak vagytok!!!
2011. október 2., vasárnap
23. fejezet: Otthon
Sziasztok!
Sajnálom, hogy megint ilyen sokat kellett várni a frissre, és nem is vagyok büszke erre a részre, de sehogy sem akart úgy sikerülni, ahogy elképzeltem azt. ma már nem sokan fogjátok elolvasni, a késői időpontra való tekintettel, de mindenképpen fel akartam már tenni, mert így is sokat késtem vele. Remélem azért tetszeni fog, és csak annyit fűznék még hozzá a fordulathoz, hogy akár hogy is néz most ki, nem sokban fogunk eltérni az eredeti esemény szálától. De majd mindent a maga idejében! Jó olvasás! Sziasztok!!!!!!!
Néhány óra alvás után Edward hideg érintésére ébredtem. Alig bírtam kinyitni a szemem, annyira fáradt voltam. Kávé illatát éreztem a levegőben, és csukott szemmel nyújtottam ki a kezem, tapogattam a bögre után. Edward nevetve adta a kezembe, én pedig mohón, de még mindig csukott szemmel szürcsölni kezdtem. Mire megittam, úgy éreztem, hogy már ki tudom nyitni a szemem. Edwardból csak egy világos csíkot láttam, amint a szobában ide-oda suhan. Mikor észrevette, hogy megittam a kávét, és pillanat alatt eltüntette a kezemből a bögrét, és a reggelimet adta a heyére. Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, és enni kezdtem, közben a száguldó Edwardot figyeltem. Mire befejeztem a reggelim, már minden össze volt csomagolva. Mosolyogva álltam föl és léptem oda kedvesemhez, aki éppen a bőröndön húzta be a cipzárat.
- Úgy elfáradtam ebben a nagy pakolásban, - nyújtóztam egyet - még jó hogy segítettél. - csókoltam meg lágyan.
- Látom sikerült felébredned. - kapott az ölébe Edward, és cipelt a fürdőszobába. Kicsit hosszúra nyúlt a közös zuhanyozás, de azért sikerült kikeverednünk a fürdőből.
- De ha mindent becsomagoltál, mit fogok felvenni? - álltam tanácstalanul a szoba közepén.
- Mivel én nem értek a divathoz, ezért felhívtam Alice-t, és megkérdeztem tőle, mit készítsek ki neked az útra. A fehérneműk között keresgélve - itt nyelt egy nagyot- találtam néhány darabot, amit mindenképpen látni szeretnék rajtad. - ölelt át hátulról, és a fülembe suttogott.
- Mindenképpen megmutatom majd mindegyiket - sóhajtottam a közelségétől - de ha nem kezdünk el készülni, nem fogjuk elérni a gépet.
Edward morgolódott még egy kicsit, majd megmutatta hol találom a ruháimat. Azt mondta inkább öltözzünk külön, és még ő be is fejezi a pakolást. Félve léptem a ruha kupachoz, de Alice most megkönyörült rajtam, és az én ízlésemet tükröző ruhát választott ki. Nem is tudtam, hogy pakolt be ilyeneket is. Egy hosszú, világos nyári farmer volt, egy keresztben szürke-fekete csíkos atlétával. Hozzá ugyan olyan csíkos balerina cipő. Felvettem mindent, majd a nyakamba akasztottam a hosszú, arany, szives, macis nyakláncot, ami nagyon tetszett. Feltettem a hatalmas köves karperecet, és konstatáltam, hogy jól nézeki ki. A szemem kifestettem a bronz és selyem fényű szemhéj púderrel, feldobtam egy kis szempilla spirált, és feltettem még a szürke kis kalapot is, ami szintén nagyon tetszett. A dolgaimat bedobáltam a fekete kis táskába. Az asztalon már csak egyetlen dolog volt, egy izzó piros rúzs. Néhány másodpercig szemeztem vele, majd mit veszthetek alapon kifestettem a számat. Félve néztem bele a tükörbe, de meglepődve vettem észre, hogy a kissé lebarnult bőrömhöz nagyon illik a színe. Kiléptem a szobából, és Edwardot kerestem. Éppen akkor lépett be az ajtón.
- Már kivittem a csomagokat a hajóba. - mondta tágra nyílt szemekkel.
- Na? Hogy tetszem? - fordultam körbe.
- Gyönyörű vagy. - nyögte, és a másik pillanatban már a karjaiban voltam, és hevesen csókolt.
- Te is nagyon jól nézel ki. megint passzolunk. - mondtam nevetve, és örültem, hogy csókálló ez a vörös rúzs.
Edward egy szürkéskék farmert viselt egy kék hosszú ujjú pólóval, amit a könyökéig feltűrt. Rajta is volt kalap, hasonló az enyémhez, csak fekete.
- Alice mindig mindenre gondol. - mondtuk szinte majdnem egyszerre.
- Ezt még vedd fel, kicsit hűvös van. - adott oda egy fekete lenge inget.
Felvett még a szék karfájáról két fekete bőrdzsekit, amit majd otthon fog jól jönni, és elindultunk a hajóhoz. Nagyon hamar elrepült az idő, és én végig csak a szigetet tudtam bámulni, amíg el nem tűnt a szemem elől.
- Hamarosan vissza jövünk. - simított végig Edward az arcomon, mert látta a szomorúságomat.
- Megígéred? - kérdeztem vissza.
- Megígérem. - mondta komoly arccal, majd ismét a vizet figyelte. Kis idő múlva megérkeztünk a kikötőbe, ahol egy taxi várt minket. A taxis még fel sem eszmélt, Edward már bepakolta a hatalmas bőröndöket, és indultunk a repülőtér felé. Alice jobb időt nem találhatott volna az utazásra, ugyanis Rio fölött hatalmas esőfelhők gyülekeztek, szürkére festve ezzel a karneváli várost. A repülő téren nem sokáig tartott a beszállás, amint feleszméltem, már a repülőn ültünk.
- Nagyon elgondolkodtál. - csatolta be az övemet kedvesem.
- Ohh, igen. Bocsánat.
- Semmi baj. Elmondod min gondolkodsz?
- Csak, azon, hogy mit fognak szólni a többiek. Hogy fogják fogadni a hírt. - bújtam közelebb Edwardhoz.
- Meg fogják érteni, sőt, szerintem örülni fognak. Szeretnek emberként is. - nyugtatott kedvesem, miközben a hátamat simogatta. Lágy csókolt lehelt az ajkaimra, majd végigcsókolta az arcomat az állam vonaláig, majd áttért a nyakamra. Elégedett sóhaj szakadt ki belőlem, és jó volt, hogy messze ültek egymástól az emberek, mert furcsán néztek volna ránk, amit éppen elkezdtünk csinálni. Edward nem hagyta abba a nyakam csókolgatását, én pedig bronz hajában kalandoztam a kezeimmel, és próbáltam még közelebb húzni magamhoz, pedig az már lehetetlen volt. Egy torokköszörülésre Edward felemelte a fejét, de nem távolodtunk el egymástól.
- Esetleg hozhatok önöknek valamit? - kérdezte kissé furcsa éllel a hangjában a stewardess, mire én is odafordítottam a fejem.
- Drágám kérsz valamit? - simította végig az arcomat - Tudja most megyünk haza a nászutunkról. - mondta elbűvölően Edward, mire megváltozott a nő arckifejezése.
- Oh, értem. - mosolyodott el - Azonnal hozok önöknek egy kis pezsgőt és édességet, és sok boldogságot kívánok. - mosolygott még mindig, és elsietett. Majd pár perc múlva viszatért 2 pohár pezsgővel, különféle csokoládékkal, és eperrel.
- Köszönjük. - mondtam már én, és kedvesen rámosolyogtam.
- Igazán nincs mit, és még egyszer sok boldogságot.
- Hát akkor koccintsunk a hazautunkra. - adta a kezembe kedvesem az egyik poharat. - De amint leszállok, nekem vezetnem kell, szóval nem ihatok. - mosolyodott el féloldalasan.
- Hát persze. Majd én megiszom a tiédet is, mert nagyon finom.
Megittam mindkét pohár pezsgőt, és hiába ettem a csokiból is és az eperből is, így is kicsit a fejembe szállt. Gátlástalanul kezdtem Edwardot mindenhol csókolgatni és simogatni. Ő pedig finoman próbált leállítani, holott láttam, nincs ellenére a dolog.
- Szerelmem, ezt nem itt kéne. - próbált meg eltolni magától.
- De ha én itt kívántalak meg, akkor mit tegyek? - kérdeztem durcásan, és visszahúzódtam a helyemre.
- Nemsokára hazaérünk. Bírd még ki egy kicsit. - kérlelt, és odanyújtotta asz epreket. - Vegyél még belőle, jól néznek ki.
- Nem kóstolod meg? - haraptam bele az egyikbe, és hagytam, hogy a leve kicsorduljon a számból. Edward rögtön kapott az alkalmon, és lecsókolta a cseppet.
- Nem rossz, de te sokkal édesebb vagy. - és már ő sem volt olyan gátlásos, mint eddig. - Lehet, hogy én sem bírom ki hazáig. - csókolta már a nyakamat, és keze a melleimen körzött.
- A mosdóban várlak. - álltam fel a helyemről, és reméltem, hogy utánam jön.
- Magamra zártam a fülkét, és nem kellett sokáig várnom, halkan kopogtattak. Résnyire kinyitottam a fülkét, és Edward bebújt mellém. Elég szűkösen voltunk, de megoldotta a helyzetet. A fenekemnél fogva megemelt, és felültetett a mosdó szélére. még fel sem eszméltem, már csak a melltartóm volt rajtam, és hevesen csókolta a melleim. Én próbáltam bontogatni az ingét, de túlságosan remegtek a kezeim.
- Várj, segítek. - mosolygott rám, és már rajta sem volt az ing. Tovább csókolt, miközben és a hátát, és a mellkasát simogattam. Már éppen lekerült volna rólam a nadrág, mire kedvesem felmordult.
- A francba. - mondta, és már rajta is volt az ing. - Mennünk kell. - kerítette elő a felsőmet, és segített felvenni.
- Mi a baj? - kérdeztem még kábán.
- Az egyik utas itt vár a fülke előtt.
- Ó. - csak ennyit tudtam kinyögni, mert leesett, hogy éppen mit akartunk mi itt csinálni. Szeretkezni egy repülőn. a mosdóban. Ó édes istenem. Elöntött a forróság, és olyan piros lehetett a fejem, mint egy paradicsom. Edward leemelt a földre, és végigsimított az arcomon.
- Ne légy zavarban - mosolygott, majd lágyan megcsókolt - megoldom. - mondta, és kiléptünk a fülkéből.
Egy meglepett pasas állt ott, és tágra nyílt szemekkel nézett minket.
- Elnézést, hogy várnia kellett. Csak tudja, nászutasok vagyunk. - mosolygott rá Edward. A férfinek rögtön leesett a helyzet, és szélesen vigyorogni kellett.
- Nem tesz semmit. - veregette meg Edward vállát - én is voltam fiatal.
Edward elindult a helyünk felé, és én még visszafordulva láttam, hogy a pasi még mindig vigyorogva belépett a mosdóba.
- Most mit gondolhat rólunk. - ültem le a helyemre.
- Ne aggódj, pontosan azt gondolja, amit éppen készültünk csinálni. És irigyel minket, hogy még mi fiatalok vagyunk, és megtehetjük.
Erre nem tudtam mit mondani, csak Edward vállára hajtottam a fejemet, ő pedig a hátamat kezdte simogatni. Lassan kezdett lecsukódni a szeme, de még érzékeltem, amint szerelmem a fülemhez hajol, és belesuttogja, hogy otthon innen folytatjuk. Elnyomott az álom, és már csak akkor ébredtem, amikor Amerika partjai kezdtek kirajzolódni a felhők alatt. Izgalom lett úrrá rajtam, hogy újra láthatom a családom. Charlie és Reneé is hiányzik, de az új családom, Cullenék fognak várni a reptéren, és az ő véleményüktől félek a legjobban. Leszálltunk a gépről, és lassan haladtunk a kijárat felé. Ahogy kiléptünk a kapun, rögtön egy magasba ugráló, és vadul nézelődő Alicet láttunk a tömegben. Amint meglátott minket, már rohant is felénk, és a nyakamba ugrott. Még láttam, ahogy Esme a fia nyakába veti magát. Percekig öleltük egymást Alicel. Még tovább is szorított volna, ha Emmett nem kap ki a karjai közül, és nem pörget meg a levegőben. Teljesen bele szédültem.
- Emmett, én is örülök neked, de rosszul leszek. - nyögtem ki nagy nehezen, mire letett, és szélesen rám vigyorgott.
- Hiányoztál ám nagyon. - mondta, de nem tudtam már válaszolni, mert Esme vetette a nyakamba magát. Majd utána Carlisle és még Jasper is megölelt. De legnagyobb meglepetésemre Rosalie lépett elém, és sután ugyan, de ő is átölelt. Nagyon meglepődtem, de viszonoztam az ölelését.
- Örülök, hogy hogy hazaértetek. - mondta, majd visszalépett Edward mellé.
Jasper és Emmett már hozta is a csomagjainkat, és elindultunk a kocsikhoz. Alice végig mellettem csicsergett, és még a kocsiban sem lehetett lelőni. Nem meséltünk semmit, mert megvártuk, míg hazaérünk, hogy mindenki ott legyen, és hallhassa. Nem tartott sokáig az út, Jasper is úgy vezet, mint a többi Cullen. Leparkoltunk a villa előtt, és Edward kisegített a kocsiból. Jól jöttek a kabátok, mert Forksban kicsit más volt az időjárás, mint Brazíliában.
- Jó újra itthon lenni. - ölelt át hátulról kedvesem.
- Igen, nekem is hiányzott már. - ásítottam egy nagyot. Ez az utazás, és kis időeltolódás megviselt.
- Gyere, pihenj le egy kicsit. - még ellenkezni sem volt időm, már, már Edward a szobája előtt is állt. Benyitott, és nekem tátva maradt a szám.
- Na milyen? - kérdezte mellőlünk Alice.
- Nagyon tetszik. - mondtam teljesen elbűvölve. Az egész szoba teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy elmentünk. A falak hófehérek voltak, a padló sötétbarna, csillogó. Az ágyat kicserélték, és talán még szebb állt a szoba közepén, mint eddig. Csokibarna volt, arany mintás ágytakaróval. Az ágy fölött a falon téglalap alakú kazetták voltak a falon, szintén barnák, kis fénnyel megvilágítva. A mennyezet volt a legfurcsább. Barna fényes anyagból volt, ami visszatükrözte a szobát, mintha egy hatalmas tükör lenne a plafonon. Az üvegfalelőtt gyonyörű, hosszú fehér függöny volt, a szobában található barna színnel megeggyező sötétítővel. Az ágy előtt hófehér puha szőnyeg volt, az éjjeli szekrények az ágyhoz passzoltak. Egyedül a hatalmas polcrendszer maradt meg a szobában, amin Edward cd-i és könyvei voltak, de ekkor vettem észre, hogy az én dolgaim is itt voltak a szobában.
- Ha valamin szeretnétek, nyugodtan változtathatunk. - mondta Esme kedvesen.
- Azt hiszem, ez így tökéletes. Köszönjük. - mondta Edward helyettem is, mert én még mindig a szoba közepén álltam, tátott szájjal. Az ajtó halk csukódására eszméltem fel.
- Ez gyönyörű, de nem kellett volna. Nem fogjuk tudni kihasználni a szobát.
- Nagyon unatkoztak nélkülünk, és köszöntő ajándékit szerettek volna nekünk. Azt pedig csak Alice tudja, hogy nem szándékozunk sokáig maradni. De ami a kihasználást illeti, azzal azért megpróbálkozhatunk. - lépett oda hozzám kedvesem, miközben csibészes mosoly bújkált a szája szélén.
- Alice azt üzeni nézzük meg a többi részt is. - morogta Edward.
- Mást is alakítottak át? - kérdeztem meglepetten, és elindultam a fürdő felé. Amint beléptem, ismét leesett az állam, mert az is teljesen át volz alakítva. A szoba színével harmonizált, hatalmas zuhanyzó, és fürdőkád volt benne. Egyszerűen tökéletes volt, és itt is megtaláltam, a holmijaimat. Szóval átköltöztettek a Cullen házba. Vajon Charlie hogy fogadta a doolgot. Miközben ezen gondolkodtam átvezetett Edward a gardróbba, amit lehet, hogy nem kellett volna. Itt már nem találtam meg a saját dolgaimat. Sőt itt egyáltalán semmit nem lehetett megatlálni, annyi ruha, cipő, és kiegészítő volt itt.
- Te jó ég. Itt el lehet veszni. Ha egyszer nem találnátok meg, belefulladtam egy ruha kupacba. - mondtam hüledezve, és Emmett öblös nevetésétől rengett a ház.
- Majd én segítek neked eligazodni. - ajánlkozott fel kedvesem.
- Akkor el is kezdheted. Keress nekem valami kényelmes ruhát, amibe átöltözhetek. - adtam ki a feladatot, de Edward tényleg nem viccelt, néhány pillanat múlva már egy melegítő nadrág és egy póló volt a kezében. Átöltöztem, majd viszamenünk a szobába. Ledőltem az ágyra, ami hihetelen puha, és kényelmes volt. Elemi erővel nehezedett ráma fáradtság.
- Pihenj kedvesem. - simított végig az arcomon.
- De még élménybeszámolót kell tartanunk. - ellenkeztem.
- Majd elkezdem, úgyis olyan sok mesélni valónk van, majd ha kipihented magad, folytatod. - és ezzel nem tudtam ellenkezni, és már nem is akartam. Lecsukódtak a szemeim, és csak órákkal később ébrdtem fel. Lebattyogtam a nappaliba, ahol minden szem rám szegeződött.
- Jó reggelt csipkerózsika! - köszöntött vigyorogva Emmett - Majdnem egy hónapig voltatok pihenni, és te mégis ilyen fáradt vagy? Mit csinált veled ez az Eddy fiú? - húzogatta kajánul a szemöldökét, mire én elpirultam. - Szaftos részleteket kérünk, Edy eddig semmi ilyet nem mesélt. - folytatta tovább, mire egy fejen kólintás lett az eredménye.
- Hol tartottál? - ültem Edward ölébe. - Honnan folytassam?
- Ami azt illeti minden dolgot elmeséltem, ami publikus. - kacsintott rám, mire én ismét fülig pirultam.
- Csak téged vártunk, hogy megbeszéljük, hogyan is legyen tovább. - vette át a szót Carlisle. - Míg ti távol voltatok beszélgettünk róla, hogy mi legyen, ha hazajöttök. Arra gondoltunk, hogy amíg az újszülött éved tart úgy csinálhatnánk, mintha elköltöznénk, de mégis ittamardnánk, míg nem tudsz majd emberek közé menni, és csak akkor költöznénk. De ha zavar téged, elmehetünk Denaliba is, ha könnyebbnek gondolod a helyzetet.
Idegesen hallgattam végig a dolgot, és közben Alice-t figyeltem, de ő aprót rázott a feján, hogy még senki sem tudja a döntésem. Edward aprót szorított bátorításul a kezemen, míg én nagyot sóhajtva belekezdtem a mondandómba.
- Az az igazság, hogy nem szeretnék még vámpír lenni. - böktem ki a lényeget, mire Alice-en és edwardon kívül mindenkinek elakadt a lálegzete. - De ne értsétek félre, nem azt mondom, hogy soha, csak hogy nem most rögtön. Úgy döntöttem, pontosabban úgy döntöttünk - fordultam Edward felé - hogy egyetemre szeretnék járni. Persze ha nem zavar titeket. -sütöttem le a szememet.
De kellemesen csalódtam a reakciókban, mert még Rosalie sem ellenkezett, úgy látszik beletörődött, hogy én is a család tagja lettem. Mindenki hevesen érvelt az ő mondandója mellett, miközben én csak kapkodtam a fejem az új információk között. Költözés, egyetem, lakás, dátumok repkedtek a levegőben, és én nem értettem a felét sem annak amit mondanak.
- Ne aggódj, kiveszekszik magukat, aztán elmondjuk nekik, mi hogy gondoltuk. - csókolt a nyakamba Edward, és én kányelmesen hátradőltem az ölelésében, és vártam, míg az új családom dűlőre jut.
Bella ruhája
Edward ruhája
Hálószoba
Fürdőszoba
Gardrób
Ui: Komizzatok és szavazzatok, mennyire tetszett a rész!!!! És az új designe szavazást se feledjétek!!!Köszönöm!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)