Sziasztok!
Igen, el sem hiszem én sem, hogy újra itt vagyok. Köszönöm a még megmaradt olvasóimnak, hogy nem pártoltatok el tőlem. Nagyon sűrű az életem mostanában, és eddig is az volt, de nem akarlak untatni titeket ilyenekkel. Szóval itt a friss, de nem tudom milyen lett. Ma reggel úgy keltem, hogy ezt meg kell írnom, szóval reggel óta ezt csinálom, remélem tetszeni fog. A frissekkel kapcsolatban nem tudok semmi infóval szolgálni. Nem akarlak hitegetni titeket, hogy ekkor meg akkor lesz, és nem tudom betartani a határidőket. Szóval majd lesz. Be akarom fejezni a történetet, csak nem tudom mikor lesz rá időm és ihletem. Remélem megértitek, és frisselni fogok amint tudok. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, remélem tetszeni fog! :)
Reggel friss kávé és melegszendvics illatára ébredtem. Olyan érzésem volt, mintha csak pár órát aludtam volna. Nem mozdultam meg, a szememet sem nyitottam ki, de Edward biztosan tudta, hogy ébren vagyok. Mégis kedvesen ébresztgetni kezdett. Lágyan végigcsókolta az arcom, majd végül elért a számhoz, és leheletfinom csókokkal kényeztetett.
- Minden reggel ilyen ébresztőt kérek. - kulcsoltam át a nyakát, és húztam le magamhoz az ágyra.
- De már ébren voltál. - mosolygott.
- Ez részletkérdés. - csókoltam meg, és percekig el sem szakadtunk egymástól.
- Most már enned kell. - tette elém a tálcát Edward.
- Hová ez a nagy sietség? - kérdeztem hatalmas ásítás közben - És mennyi az idő? - kortyoltam bele a kávéba.
- Pont annyi az idő, hogy Alice két másodpercen belül beront a szobába, hogy felöltöztessen, és még éppen nem késünk el az egyetemről.
- Egyetem? - kérdeztem és közben majdnem kiköptem a félrenyelt kávét. Edward csak nevetett rajtam.
- Hisz te akartál egyetemre jönni. És mivel már két hete elkezdődött a szemeszter, éppen ideje lenne bemennünk az órákra. - alig fejezte be a mondatot, egy kis tornádó már végig is söpört a szobán.
- Jó reggelt! - hadarta - Már késésben vagyunk. Edward te is készülj, és menj figyeld a két fiút, mert nem bírnak magukkal. Te pedig - mutatott rám - ne a szád tátsd, hanem egyél, addig előkészítem a ruhádat. Igyekezz! - parancsolt rám, és elviharzott a gardrób felé. Edward nagyot sóhajtott. Ő is utána ment, és alig nyeltem le az első falat szendvicset, már átöltözve állt előttem. Pont úgy nézett ki, mint egy egyetemista. Szürke hosszú ujjú inget viselt, farmerral és fehér tornacipővel. Egy válltáska átvetve a karján, és gondolom Alice még egy napszemüveget akasztott az inge első gombjára, holott semmi szüksége nincs rá. Szájtátva figyeltem, ő csak féloldalasan mosolygott, adott egy csókot a maszatos számra, majd már el is tűnt a szobából.
- Úgy látom a reggelinek annyi. - vette el a tányért a kezemből - Majd Esme készít neked a kocsiba egy másik szendvicset, hogy ebédig kibírd. Gyere! - rángatott fel Alice az ágyból és húzott a gardrób felé, de az ajtóban megtorpantam, mintha odaszögelték volna a küszöbhöz a lábam. Ez a szoba nagyobb volt, mint a legrosszabb rémálmomban el tudtam volna képzelni. Tele a polcok csillogó cipőkkel, ruhákkal, kiegészítőkkel. Annyira lesokkolt, hogy nem bírtam tovább menni.
- Alice ez... hogy... és mikor...? - nem bírtam egy értelmes mondatot se kinyögni.
- Amíg aludtál, én mindent elintéztem. Edward nem örült neki, de mondtam neki, hogy láttam, hogy nem fogsz felébredni. Csak nem öltözhetünk bőröndből. Kölcsönvettem egy ruhát tőled, mert az enyéim még tényleg bőröndben vannak. Egész éjszaka ezt csináltam. Tetszik? - kérdezte csillogó szemekkel. Tudom, hogy a lányok nagy része sikítórohamot kapna a látványtól, de engem ez megrémít, bár tényleg nagyon jól néz ki.
- Alice, ez... hihetetlen. - mondtam ki az igazat, bár nem ugyanúgy értelmezzük. Alice a nyakamba ugrott és megölelt, majd húzni kezdett egy öltöző paraván felé.
- Ott találod a ruháidat, megvárlak itt. - ült le egy krémszínű puffra. Bementem a paraván mögé, és meg sem mertem nézni, hogy mit készített ki, csak magamra kapkodtam a ruhákat, reméltem, hogy jó sorrendben. Úgy sincs értelme vitatkoznom. Mielőtt kiléptem volna a paraván mögül, megláttam magam a falon elhelyezett hatalmas tükörben, és rögtön nevetni kezdtem.
- Úgy látom tetszik az összeállítás. - jött oda hozzám Alice, és a hajamat kezdte el fésülni, miközben én még mindig majd meg szakadtam a röhögéstől. Egy színes,combközépig érő szoknya volt rajtam, és egy rózsaszín laza póló, amin egy vámpír smiley volt, egy csepp vérrel a fogán. Egy baba kék magassarkú volt rajtam, és most örültem, hogy a szigeten gyakoroltam a járást. A színes szívecskés fülbevalókat betettem, feltettem a karkötőt is, majd mikor Alice kész lett a hajammal, és már én is kaptam levegőt a nevetéstől, segített kisminkelni. Csak egy halvány rózsaszín rúzst kent fel, és egy kis szempillaspirált. Felvettem az odakészített kék blézert, és elindultunk megkeresni a többieket. Leértünk a lépcsőn, és már mindenki ott várt minket, még Rosalie is, de amint megláttak, úgy megdermedtek, mintha márványszobrok lennének. Először Emmett ocsúdott fel, majd odajött, és jobban széthúzta a blézeremet, és egészen közel hajolt hozzám, mintha nem látna jól. Majd pár másodperc múlva a térdét csapkodva kezdett el röhögni, mire felengedtek a többiek is, és velünk együtt nevettek. Esme gyöngyöző kacajjal jött oda hozzá, a kezembe adott egy becsomagolt szendvicset, majd megpuszilt, és még mindig nevetve ment fel az emeletre. Edward a fejét csóválva, de mosolyogva karolta át a derekamat és egy "ennél feltűnőbbek már nem is lehetnénk" kijelentéssel elindultunk a garázsba. Forkshoz képest, ahol kerültük a feltűnést, itt már kevésbé kellett visszafognunk magunkat. Mindenki mehetett a saját kocsijával, hisz egy egyetemen ki is lenne feltűnő egy kocsival. Jó, persze nem mindegy, hogy milyen kocsival, de biztos, hogy lesz más drága kocsi is. A két fiú Emmett dzsipjével ment, Alice és Rosalie pedig a piros Mercedessel. Edward pedig a Volvo felé terelgetett.
- Hogyhogy nem együtt mennek? - kérdeztem meg a nyilvánvaló tényt.
- Mert nem együtt lesz órájuk, és így könnyebb. - mondta,majd mi is a többiek után hajtottunk. 15 perces út után megérkeztünk a városba, és onnan már csak néhány perc múlva megláttam az egyetem tábláját. Furcsa érzés kerített hatalmába, amint lassan elhajtottunk a sétáló és bicikliző diákok között. És ekkor jutott eszembe, hogy nem is tudom, hogy mit fogok tanulni.
- Ezt meg sem kérdeztem még, mert bele sem gondoltam, - mondtam szemlesütve - de mit fogunk tanulni?
- Azt hittem már meg sem kérdezed! - mondta Eward nevetve - Mi irodalmat fogunk tanulni. Egyszer mondtad, még amikor a kérdezős napot tartottuk, hogy ha egyetemre mész, azt biztos szeretnél tanulni. De lehet, hogy meg kellett volna kérdezzelek téged is.
- Nem, nem. - vágtam gyorsan közbe - Tényleg én is ezt választottam volna. Tudod, hogy nagyon szeretek olvasni. simogattam meg az arcát, miközben éppen elhajtottunk a parkoló Emmett és Jasper mellett, és integettem nekik.
- A fiúk programozó matematikát fognak tanulni. Azt mondták, hogy majd idézem őket: "zsír játékokat csinálnak maguknak". A lányok pedig nem meglepően divattervezést fognak tanulni. Közben elhaladtunk a lányok autója mellett is, akik befelé tartottak az épületbe, de még intettek nekünk. Majd leparkoltunk mi is egy nagy fehér épület felé.
- Ez az irodalom intézet. Elég sok óránk lesz itt, de lesznek közös óráink is a többiekkel. Például filozófia, meg társadalom tudomány, antropológia, politika. Na gyere, menjünk, mert elkésünk. - nyitotta ki nekem az ajtót. Útközben megettem a szendvicset, de nagyon szomjas lettem, és mondtam, hogy megkeresem a büfét, de Edward nem hagyta. Elindultam megkeresni a 206-os termet, és mondta, hogy foglaljak neki is helyet, addig hoz nekem innivalót. Nem bonyolult az épület elrendezése, így hamar megtaláltam a termet, és izgulva léptem be. A cipőm magas sarka hangosan kopogott a parkettán, és jó néhányan felém fordultak, amikor beléptem a terembe. Nagyjából félig lehetett tele a hatalmas előadó, de így is már majdnem százan ülhettek bent. A sok tekintet kereszttüzében leültem egy félig üres sorba a terem közepén. Vártam már, hogy Edward itt legyen, és ne engem nézzenek. Kisebb nagyobb csoportokban ültek a diákok, sokan egyedül is, mint én. A sor közepén ülő lány közelebb csúszott hozzám, majd megszólított.
- Szia én Amanda vagyok. - mosolygott és kezet nyújtott nekem. Kedves lánynak tűnt, hosszú szőke haja volt, és nagyon szép arca, de Rosalie szépségéhez azért nem ért fel.
- Szia, én pedig Bella. - nyújtottam én is kezet neki. - Örülök, hogy megismerhettelek. - mondtam, és próbáltam minél kedvesebb lenni.
- Gondoltam közelebb ülök, ha már úgy is mindketten egyedül vagyunk.
- Én nem... vagyis mindjárt... - kezdtem volna mondani, hogy mindjárt jön Edward, de nem tudtam, hogy pontosan ki is nekem ő. A barátom? A vőlegényem? A testvérem? Azt csak nem mondhatom, hogy a vámpír férjem. De nem tudtam, hogy mit mondjak. Amanda megbökött és az ajtó felé mutatott és a fülembe súgott.
- Sok jó pasit láttam ma már, és itt is akad egy-két szép példány, de ez a srác mindenkit visz. Remélem nem ő a tanár, bár amilyen jó pasi, az se számítana, tuti rástartolnék. - hadarta és közben én is az ajtó felé néztem, ahol éppen Edward lépett be. Ő nagyobb hatást ért el a belépőjével, mint én, még a fiúk nagy többsége is őt nézte, miközben légies járásával és féloldalas mosolyával felém tartott. Majd szinte megfagyott a levegő, ahogy leült mellém és megcsókolt.
- Meghoztam a vizedet. - tette le elém az üveget.
- Köszönöm. - pirultam el a sok szempár miatt.
- Basszus Bella,sajnálom. Nem tudtam, hogy a barátod, pasid, vagy izé, nem is tudom kid. - jött zavarba Amanda.
- Edward Cullen. - nyújtotta a kezét mosolyogva az új ismerősöm felé. - Bella vőlegénye.
- Amanda. - fogadta a bemutatkozást, és kicsit kevésbé volt zavarba, pedig ha tudta volna, hogy Edward mindent hallott.
- Látom ismerkedtél. Nem vesztegetted az időt.
- Mivel egyedül voltunk mind a ketten, gondoltam, ideülök Bella mellé ismerkedni. Nem tudtam, hogy te is jössz. Akkor én vissza is ülök a helyemre.
- Maradj! - állítottam meg. - Hozd ide nyugodtan a cuccodat, így el tudod mesélni, hogy mi volt eddig az órákon.
- Tényleg, eddig nem is láttalak titeket. Lógatok? - kérdezte mosolyogva, és én ismét nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- Amerikából költöztünk ide, és nem volt időnk egész nyáron az elhúzódó költözés miatt pihenni, így egy kisebb európai körútról most tértünk vissza. - segített ki megint Edward, és már idegesített, hogy nem tudom, hogy most akkor ki kinek a kije, és hogy mi is most a sztori. Tovább már nem volt időnk beszélgetni, mert bejött a tanár, és az előadás elkezdődött. Az órák egész nap izgalmasan teltek, de Edwardon láttam, hogy kicsit feszült. Gondoltam, majd megkérdezem, ha megyünk ebédelni. Elindultunk a nagy menza felé, és nem tudtam, hogy tegyem fel neki a kérdést. már majdnem odaértünk, mire végre kinyögtem.
- Valami baj van? - mire nagyot sóhajtott és hosszú idő után végre megszólalt.
-Tudod, elég nehéz hallgatni ezt a sok gondolatot, és visszafogni magam.
- Mindenki rólad álmodozik? - kérdeztem kissé féltékenyen.
- Bella, nézz már magadra. Egyszerűen csodálatos vagy. A büfébe hallottam, ahogy beléptél a terembe egyedül, mindenki érted csorgatta a nyálát. Már megbántam, hogy egyedül hagytalak. Siettem ahogy tudtam. Aztán kicsit jobb lett, hogy látták,hogy foglalt vagy, de ez nem mindenkit zavart.
-Persze, mert rólad senki nem álmodozik.
- Nem mindenki olyan intenzitással mint...
- Mint? Ki? Mondd már el Edward. - de ő makacsul hallgatott - A feleséged vagyok, és jogom van tudni.
- De kis akaratos lettél asszony. - próbálta elterelni a figyelmemet, és még menet közben a fenekembe is markolt. De most erre nem is figyeltem.
- Mint?
- Nem akarom az egyetlen ismerősödet már az első napon elmarni mellőled. Kellenek emberi barátok.
- Amanda? - kérdeztem meglepetten.
- Jó színésznő, de ha hallanád a gondolatait. Már az esküvőnket tervezgeti. Annyi stratégiát dolgozott ki az elcsábításomra, hogy egy hadtestnek is elég lenne. Elég frusztráló.
Meglepődtem, mert nem számítottam rá.
- Kedves lánynak tűnt, - gondolkoztam hangosan- de néha azért elég nagyot lehet csalódni az emberekben. Bár álmodozni lehet, - vigyorogtam kajánul Edwardra, de az első rámozdulásnál kitekerem a nyakát, az biztos. - mondtam harciasan. Edward nevetve húzott magához, és csókolt meg úgy, hogy teljesen elfelejtettem, hogy nem egyedül vagyunk. Egy hatalmas puffanásra és egy lökésre pikkant szét a rózsaszín buborékunk, azt hittem, hogy földrengés van, de tévedtem. Ki is lehetett volna aki megzavar, ha nem Emmett. A földrengésnek hitt dolog Edward hátbavágása volt.
- Menjetek szobára! Már az első napon kihívják rátok az erkölcsrendészetet. - röhögött.
- Ha nem lenne itt ennyi ember, már rég átharraptam volna a torkod. - morogta Edward. - Meg is sérülhetett volna Bella a hülyeségedtől. Emmett feltett kezekkel hátrálni kezdett, látta, hogy nagyon dühös az öccse. Megsimítottam Edward karját, és próbáltam magam felé fordítani.
- Nem történt semmi, és amúgy sem tudsz változtatni Emmett természetén. Az már rég el lett cseszve. - szántam neki az utolsó mondatot. - Jah és Emmett nem leszek mindig ilyen sérülékeny. Nemsokára én is közétek fogok tartozni. És újszülött koromban én fogom átharapni a nyakad ezekért a húzásokért. - állatm már Emmett előtt és néztem fel rá. Nem lehettem túl nagy fenyegetés, mivel majd 3 fejjel magasabb nálam, de azért lehajolt és arcon puszilt.
- Jól van hugi, ne szívd fel magad. Még a végén agyvérzést kapsz. - nevetett, de azért eloldalogva magával húzta Rosali-t is a menza túlsó végére.
Az ebéd után még volt néhány óránk, de Edward nagyon szótlan volt végig. A hazafelé úton már nem bírtam tovább, és rákérdeztem a dologra.
- Mi a baj? Miért vagy ilyen szótlan és morcos egész nap?
- Akarod tudni mi a bajom?- kérdezte kissé ingerülten.- Te vagy a bajom! - mondta, és nekem meghűlt a vér az ereimben.
