2011. február 22., kedd

15. rész: Megtört a jég!



" Felálltam a székről és a konyhapulthoz sétáltam. Felültem rá közvetlenül a mosogató mellé és figyeltem, szerelmem minden mozdulatát. Egy gyümölcskosár volt mellettem. Kivettem belőle egy almát és elkezdtem forgatni a kezemben. „Véletlenül” kiejtetem a kezemből. Edward lovagiasan lehajolt érte. Ez volt a veszte... "


Amint felnézett és meglátta keresztbe tett lábaim, ő is kiejtette a kezéből az almát. Megfagyva guggolt a konyha közepén, mire picit hátradőltem a pulton, és széttártam a combjaimat, hogy még jobb legyen a belátás. Itt szakadt el nála a cérna és a következő pillanatban már az ágyon találtam magam, Edward pedig rajtam feküdt.
- Boszorkány. - zihálta a fülembe, és most már tudtam megnyertem a háborút. Lehúzta rólam a felsőmet és a szoknyát, és ha lehet még feketébb lett a szeme a vágytól. Úgy nézte a testemet, mintha a következő prédája lennék. Egy kicsit megijedtem mikor egy hangos morgás tört fel elő a mellkasából. Óvatosan végigsimítottam az arcán, mire halkan ezt mondta:
- Nem tehetem. Nem akarlak bántani. Miért kínzol?
- Nem lesz semmi baj. Először sem volt. Most még jobban tudod majd magad kontrollálni, már tudod, mire kell, hogy számíts, és annyira kívánlak már.
- Bella… - simított végig az oldalamon, majd megcsókolt. Számról a nyakamra vándorolt, hűvös leheletétől megborzongtam, majd a fülemet kezdte el csókolgatni. Közben én sem voltam rest, kigomboltam a nadrágját és lehámoztam róla. Ő így már teljesen meztelen volt, mivel csak azt a len nadrágot kapta magára a vacsorakészítéshez. Végigsimítottam márvány mellkasán, és óvatosan átfordítottam magunkat, így én kerültem felülre. A kezem után a nyelvem is bejárta ugyan azt az utat, halk morgásokat csiholva ki kedvesemből. Apró köröket írtam le a csípőmmel, mire ara eszméltem, hogy Edward van ismét felül.
- Ne kísérts, Bella! Nem szab... - de már nem tudta befejezni a mondatát, mert nem hagytam neki. Tudtam, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Ajkaimmal betapasztottam az övét, míg lábaimat a dereka köré csavartam, és ölemet az övéhez préseltem. Itt éreztem, hogy elszakadt az utolsó cérnaszál, ami Edward önuralmát tartotta, ugyanis a bugyimnak köszönhetően Edward tökéletesen érezhette, mennyire kívánom őt - bár az ő izgalmával sem volt baj. Megemelt és kikapcsolta a melltartómat, de türelmetlen volt, így a fimon darab reccsenve adta meg magát. 
- Hoppá. Pedig eddig ez volt a kedvencem. - mondta mosolyogva.
- Semmi baj, van még bőven. - mondtam, miközben átfordultunk, hogy én kerüljek felülre. A melleimet óvatosan masszírozta, miközben apró köröket írtam le a csípőmmel, és kezdtem elveszteni a fejem. Lehajoltam hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam. Edward lassan elszakadt az ajkaimtól és lassan lefelé haladva a nyakamon át a melleimet kezdte el csókolni. Annyira belemerültem a kéjbe, hogy észre sem vettem, hogy lassan elkezdett még lentebb csúszni alattam, míg el nem érte a nőiességemet. Négykézláb álltam, Edward alattam, megfogta két kezével a csípőmet, így nem volt menekülési lehetőségem, bár nem tudom akartam-e egyáltalán. Lassan hozzáérintette ajkait a belső combomhoz, és lágy puszikat lehelt rá, majd lassan befelé haladva elérte a bugyim szélét, ami szabását tekintve nem állta útját a nyelvének. Szégyentelenül felnyögtem, és a kezemmel kapaszkodót kerestem, amit az ágy támlájában meg is találtam. Edward kínzóan lassan kényeztetett, én pedig alig bírtam magam tartani, úgy remegtek a térdeim. Könyörögtem, hogy ne kínozzon, mire meglepetésemre abbahagyta a tevékenyégét. Két kezet éreztem a hátamon, amik lassan végigsiklottak rajtam, és megállapodtak a csípőmön, majd rájöttem, hogy mögöttem térdel. Meglepődtem, hogy Edward ilyen bátor, de mégis örültem neki. Alig vártam már, hogy magamban érezhessem.
- Bella... - kezdte volna, de nem akartam, hogy beszéljen most, nem akartam, hogy engedélyt kérjen vagy magyarázkodjon, azt akartam, hogy szeressen.
- Csak csináld! - nyögtem, mert annyira lüktetett mindenem a vágytól, hogy azt hittem felrobbanok.
Edward óvatosan a nőiességem kapujához illesztette magát és finoman belém hatolt. Azt hittem elájulok, olyan földöntúli érzés volt, ahogy a testünk összekapcsolódott. 
- Basszus. - csúszott ki Edward száján egy kis káromkodás, pedig sosem hallottam tőle ilyet.
- Az bizony. - suttogtam én is, mert nem találtam erre szavakat.
Az eddig összeillesztett testünk most elkezdett mozogni, hajszolva minket a gyönyör felé. Nagyon óvatos volt velem, nehogy fájdalmat okozzon, mégis olyan állatias ösztön uralkodott el rajta, ami csillapította a tüzet a testemben. Egyre gyorsuló iramunknak köszönhetően  úgy éreztem, hogy a csontjaim folyékonyak lettek, és a kéjes robbanással egy időben összecsuklottak a térdeim. Edward erős kezeivel megtartott, és néhány apró mozdulat után ő is követett engem. Lassan leengedett a hasamra, és óvatosan felém könyökölve a hátamhoz simult.
- Bella, ez... - kereste a szavakat, de szükségtelen volt bármit is mondani ebben a percben.
- Tudom, ne is mondd. - mosolyogtam a párnába. Apró csókot adott a tarkómra, majd legördülve rólam, engem is a hátamra fordított. Egymás mellett háton fekve ziháltunk, de kis idő múlva lassan Edward mellkasára hajtottam a fejem.
- Köszönöm. - suttogtam, majd a nyakát átkarolva csuktam le a szemem.
- Nem, én köszönöm. - motyogta a hajamba - De most aludj kedvesem. - suttogta és az altatómat dúdolva aludtam el. 
 

Sziasztok!
Hát itt lenne a várva várt fordulópont a történetben, remélem nem okoztam csalódást! Tudom, hogy egy kicsit rövid lett, de nem akartalak már váratni titeket, így ha röviden is, de a lényeget megírtam. :)
Remélem tetszett, kérlek komizzatok és szavazzatok!
Köszönöm! 


9 megjegyzés:

Kata írta...

Nagyon de nagyon jó feji lett :D
Ha tudnád milyen régóta vártam már rá XD
Siess a kövivel
puszi Kata

Névtelen írta...

Szia!
Fantasztikus lett! Végre megtört a jég. :P Alig várom már a kövit!

Névtelen írta...

SZUUUUPEEEEEEEEEEER LETT! :D
Nekem ez tetszett eddig a legjobban! :) :) Várom akövit! :D

Puszi

Névtelen írta...

nagyon jó lett
végre megtört a jég alig várom már a kövi fejit

Gabica:) írta...

Szia!
Ez fantasztikus lett! Annyira de annyira, hihetetlen! :D Azt hittem, hogy egy kicsit még kínzol majd minket, de hál istennek megkönyörültél rajtunk! :D:D:D KÖSZIKE! :D XD Ez a ruhatépős rész...kedvenceim közé tartozik! :D Főleg mikor Edwardnak az egyik kedvenc vagy netalántán Bellának a kedvenc ruhadarabja volt XD de azért mégis széttépi mert annyira nem bír magával a drága XD ;);) :D :P
Kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz? Jön a terhesség? Vagy még azt is húzod egy picit? Talán egyetemre mennek mind a ketten? Vagy..? Hihetetlen sok kérdés kavarog még a fejemben! :D Remélem hamarosan jön a kövi, mert már nagyon várom a folytatást és így az oldalam se lesz teljesen lyukas XD :D
FRISST! :D És mégy egyszer: EZ FANTASZTIKUSAN NAGYON JÓ VOLT! :D
Puszi! :D

Gabica:) írta...

Szia van számodra egy meglepi nálam! :D http://almomavegzetem.blogspot.com/ :D Puszi

Névtelen írta...

Szia Pharm!

Nagyon jó lett a fejezet már nagyon vártuk mikor törik meg teljesen a Edward akarata !
És nemcsak hogy megtört,de fel is olvadt az a jegecske!
Nagyon tetszett ahogy Edward elveszti a fejét és az a csúnya kis szavacska ahogy kicsúszik a száján az oltári!
NA ilyet sem hallottunk még a mindig jólnevelt vápírunktól!
Megérte várni a fejezetre!

Üdv:Nenci

Mancikaa Cullen írta...

ez naggyon jó lett, én is várom már a frisst ^^
Ui.: az a szegény alma x"D

Zora Kilbone írta...

szia!

nagyon jó lett, bár tényleg lehetett volna hosszabb :) de így is nagyon tetszett. igaz nem tartott túl sokáig és a kék foltok is elmaradtak :) kicsit meglepett, hogy még így is mekkora önuralma volt Edwardnak, de örülök, hogy végre megtörtént a dolog. talán most már jobban fogja látni, mint első alkalommal, hogy ez mennyire jó mindkettőjüknek :)

ezek után kíváncsian várom a fojtatást, hogy mégis mit tudsz még kihozni belőle. eddig az egész nagyon szuper volt és olyan részekbe vezetett be, amik az eredetiből kimaradtak annak ellenére, hogy sokan nagyon várták a szerelmük beteljesülésének pillanatát.

te ezt megoldottad és kissé máshogy de bevezettél a rejtelmekbe. szóval csak így tovább, az egész történet fantasztikus és nagyon jól írsz :) örülök, hogy olvashatlak :)