14. rész: Megtört a jég?!

Puha párnák között ébredtem, bár azt sem tudtam, hogy aludtam el. Halványan emlékeztem, hogy a teraszon ültünk le Edwarddal, de utána... Edward! Hol lehet? De mire felültem az ágyban, hogy a keresésére induljak, neszezést hallottam az ajtóból, és megláttam kedvesemet egy tálcával a kezében, amin valószínűleg a reggelim volt.
- Jó reggelt szépségem! - kaptam egy féloldalas mosolyt, amitől a szívem félrevert.
- Neked is jó reggelt! - találtam meg a hangomat. - Megijedtem, hogy nem voltál itt, amikor felébredtem. - panaszkodtam neki, de mire egyet pislogtam, már az ágyam szélén ült és lágyan cirógatta az arcomat.
- Sajnálom, siettem, hogy itt legyen a reggelid, mire felébredsz, de...
- Shh. Semmi baj. Az a fontos, hogy most már itt vagy. - bújtam bele a tenyerébe, majd oldalra fordítva a fejem, belecsókoltam hideg kezébe. Apró remegés futott végig rajta, mire nekem eszembe jutott, hogy hol hagytuk reggel abba a hajón.
- Vámpír memóriádnak köszönhetően biztosan emlékszel, de azért segítek. Valamit félbe hagytunk hajnalban, mert megzavartak. Rémlik valami? - húzódtam közelebb hozzá, miközben lerúgtam magamról a takarót.
- Nem tudom, miről beszélsz. - mondta zavartan Edward, miközben tekintete lejjebb siklott rajtam és nagyot nyelt.
- Akkor megpróbálom feleleveníteni a memóriádat. - suttogtam már a fülébe, és teljesen az oldalához simultam. Akkor tudatosult bennem miért lett zavart Edward, amikor maga alá fordított, és vágytól fekete szemekkel vette gyorsabban a levegőt. Úgy fektetett le, ahogy hajnalban hazaértünk. Csak az apró csipke bugyi volt rajtam. Tekintete cikázott a testemen, miközben küzdött a démonával. Próbáltam neki segíteni, hogy könnyebb legyen döntenie - természetesen a megadás oldalára- és fentebb ülve apró csókokat leheltem a nyakára.
- Bella - suttogta vágytól elfúló hangon - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne folytatni a hajón megkezdett dolgokat.
- Nocsak, csak nem visszatért az emlékezeted? - kérdeztem kissé morcosan, mert a reggeli események után már kezdtem azt hinni, hogy megtört a jég. - Nem tudom, még mit tehetnék azért, hogy segítselek abban, hogy segítsek megszabadulj a benned lévő félelmektől. Kezdem azt hinni, hogy csak egyszer volt szabad megkóstolnom a tiltott gyümölcsöt. De tudod, nem csak benned van félelem. - Edward fájdalmas arcát látva folytattam a mondatot. - Nem tőled félek. Attól félek, hogy ha szerzek valami sérülést, még ha csak valami jelentéktelent is, akkor megint látnom kell azt a dühtől, fájdalomtól és csalódástól elkínzott arcodat, amikor felébredek a csodálatos szerelmeskedésünk után. Még néha mindig látom magam előtt, ahogy boldogan felébredek, és a te arcod a szöges ellentétét tükrözi az én érzelmeimnek. Szeretlek. És most hiába fogsz őrültnek tartani, mégis kimondom, amit gondolok, hiszen mindig erre vágysz: megéri nekem a véraláfutás és még a fájdalmas arcod látványa is azt, hogy előtte láthatom azt az arcodat, mikor a gyönyörtől kisimulnak a vonásaid, és a nevemet kiáltod közben, és a kéjtől és szerelemtől fátyolos szemeidbe nézhetek. Igen, sosem láttam még annál szebb dolgot mikor ilyen vagy, és boldogsággal tölt el, hogy ezt megadhatom neked. És tudom, hogy sosem tudnál bántani. De úgy látom, hogy semmivel sem tudlak meggyőzni, és ez kicsit kétségbe ejtő.
- Bella. - ejtette ki lágyan a nevemet. - Én is akkor voltam a világon a legboldogabb, amikor a mennyországba repíthettelek, de amikor megláttam, mit tettem veled, egy szörnyetegnek éreztem magam. A törékeny testedet végig az én önzőségem nyomai borították. Olyanok voltak azok a végaláfutások, mintha jelek lettek volna, hogy milyen lelketlen, és kegyetlen szörnyeteg vagyok, aki egy ilyen törékeny angyalt képes volt megrontani. Nem tudom, hogy elbírnám e még egyszer viselni, ha bántanálak. - hajtotta le a fejét Edward, én pedig végigsimítottam kócos bronz tincsein.
- Nem vagy lelketlen szörnyeteg, ezt jól vésd a fejedbe. És tudd, hogy próbálok segíteni majd a döntésedben, még ha nem is mindig tisztességes módszerekkel. És hidd el, ha megtöröm a jeget nálad, nem lesz semmi baj, mert szeretjük egymást, és te mindig vigyázni fogsz rám. 
Edward felemelte a fejét, és lassan hozzáérintette az ajkait az enyémekhez. Amint a nyelve bebocsátást kért a számba, nem bírtam fékezni magam, de miért is tettem volna. A tarkójánál fogva húztam magamhoz közelebb, és közben a hátát simogattam. Az Edwardból jövő morgások még jobban feltüzeltek, amikor a nyakát kezdtem el csókolni. A keze mindenhol ott volt a testemen, én pedig megszabadítottam a feleslegessé vált pólójától. A nadrágját is sikerült levarázsolnom róla, és rólam is eltűnt a bugyi, és a meztelen testünk úgy illett egymáshoz, mint a kirakó darabjai. Edward végig csókolta a melleimet, majd legördült rólam, és óvatosan a mellkasára vont. Nem értettem ezt a helyzetet, de ő halkan beszélni kezdett:
- Sajnálom. - kezdte - hidd el, tényleg nem tudnám megbocsátani magamnak, ha akár csak egy karcolást is ejtenék rajtad. 
Duzzogva fordultam át az oldalamra, hogy háttal legyek Edwardnak, mert 1 nap alatt már kétszer vette el az eszemet, és egyszer sem fejeztük be a dolgot. Nagyot sóhajtva felkelt, és egy len nadrágot magára kapva elindult a konyha felé.
- Készítek neked valami meleg ételt, mert a reggelit is kihagytad. - állt meg, majd indult is tovább. 
Valamit muszáj kitalálnom, valami drasztikusabb lépés kell. - gondoltam magamban. Meg nem erőszakolhatom, ahhoz túl gyenge vagyok, és valljuk be elég vicces is lenne a dolog. Ezért el kell érnem, hogy ő vesse rám magát. Tehetetlenül keltem fel az ágyból, és kétségbeesetten kezdtem kutatni a bőröndömben, mikor a kezembe akadt egy ördögi ruhadarab. Az „ördög bugyija”- gondoltam magamban, de elbátortalanodtam, hogy képes vagyok-e egyáltalán felvenni. Bátorság Bella! - bíztattam magamat gondolatban és belebújtam. Furcsán éreztem magam benne, hisz nem takart semmit. Megtaláltam a hozzá illő melltartót. Már csak valami ruhát kell keresnem hozzá. Egy apró, fekete,  fodros szoknya, és egy fekete-fehér mintás top mellett döntöttem. Felvettem még egy combfixet a drámai hatás növelése miatt. Biztosra kellett mennem. Találtam egy fekete magas sarkú cipőt is. 

Kifésültem a hajam, majd lassan kisétáltam a konyhába, ahol isteni illatok csapták meg az orrom.

- Spagettit csinálok neked. – mondta mosolyogva Edward háttal nekem, épp a szószt kavargatta. Megfordult és az arcára fagyott a mosoly. Az ajtóban álltam, az ajtófélfának támaszkodva a jobb oldalammal, és a kezemet a fejem fölé raktam.

- Bella. - nyögte Edward, majd vámpírgyorsasággal ért oda hozzám és odapréselt az ajtóhoz. Olyan szenvedéllyel csókolt, alig kaptam levegőt. A tervem első fele sikerült, felkeltettem az érdeklődését. Misem bizonyította jobban, mint a kemény dudor a nadrágjában. Gyomrom korgása szakította meg csókunkat.

- Sajnálom. Gyere, egyél. Csak annyira kívánatos vagy, nem bírtam magammal.

- Reméltem is, hogy elnyerem a tetszésed.

- Bella, te mindig tetszel nekem.

- Akkor kár volt így kiöltözni. - csavartam fel egy adag tésztát a villámra tetetett szomorúsággal.

- De most nem csak egyszerűen tetszel. Megőrülök érted. - suttogta Edward, és a szeme már fekete volt a vágytól. Ahogy végeztem a vacsorámmal, elvette előlem a tányért, és elkezdett elmosogatni. Itt az idő! - bíztattam magam. Felálltam a székről és a konyhapulthoz sétáltam. Felültem rá közvetlenül a mosogató mellé és figyeltem, szerelmem minden mozdulatát. Egy gyümölcskosár volt mellettem. Kivettem belőle egy almát és elkezdtem forgatni a kezemben. „Véletlenül” kiejtetem a kezemből. Edward lovagiasan lehajolt érte. Ez volt a veszte.

Az "ördög bugyija"

Bella többi ruhája:

Sziaztok!

Nagyon fáj napok óta a fejem, de azért megírtam nektek a fejezetet. A vége már kész volt, de az elejét sehogy sem sikerült összehoznom. Hát nem tudom milyen lett, remélem annyira nem rossz. Légyszi írjatok komit, nagyon jól esne, és kirakok egy szavazást az új fejezethez is, bár sajnos az előzőhöz sem érkezett túl sok válasz.

Köszönöm!