Sziasztok!
Meghoztam a második részt is, ahogy ígértem, csak kissé tovább tartott megírni, mint reméltem. De inkább új fejezetnek szánom, nem az előző folytatásaként, mert a címük nem illett össze. Nagyon köszönöm a rövid idő alatt érkezett rengeteg komit, nagyon jól estek, és sok erőt adtak az íráshoz. Legközelebb is ennyit kérek!!! ;) Kijavítani még nem volt időm a fejezetet, ezért elnézést a helyesírási hibákért. Elég érzelgősre sikeredett, most ilyen romantikus a lelkiállapotom, de remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást!
Meghoztam a második részt is, ahogy ígértem, csak kissé tovább tartott megírni, mint reméltem. De inkább új fejezetnek szánom, nem az előző folytatásaként, mert a címük nem illett össze. Nagyon köszönöm a rövid idő alatt érkezett rengeteg komit, nagyon jól estek, és sok erőt adtak az íráshoz. Legközelebb is ennyit kérek!!! ;) Kijavítani még nem volt időm a fejezetet, ezért elnézést a helyesírási hibákért. Elég érzelgősre sikeredett, most ilyen romantikus a lelkiállapotom, de remélem azért tetszeni fog. Jó olvasást!
"Amint kinyitottam a szemem, egy kővé dermedt, szétázott ruhájú Edwardot láttam magam előtt. Mosolyogva néztem szoborrá fagyott alakját, majd a másik kezemmel is végigsimítottam a testemen. A következő másodpercben már a két kezemet a fejem fölé szorítva járta be ajkaival a kezeim útvonalát."
- Bejöttem megnézni, hogy állsz a zuhanyzással. Erre mit látok!? - motyogta a nyakamba - Magadat simogatod a zuhany alatt. Nem bírtam magammal. - csókolt tovább.
- És miért kellett ruhástól bejönnöd? - kérdeztem már kissé akadozva.
- Nem bírtam a döbbenettől még a ruháimat sem leszaggatni. Annyira gyönyörű voltál.
- Pedig sajnos ki kell bírnod, míg vissza nem jövünk a vásárlásból. Ha nem sietünk, bezárnak a boltok.
- Tudom. - húzódott el tőlem fancsali képpel - Csak annyira megkívántalak. - eresztett meg felém egy féloldalas mosolyt.
- Végül is meg is rendelhetjük a bútorokat, nem muszáj elmennünk értük. - gondoltam meg magam, és simultam oda szerelmem vizes, márvány testéhez.
- De este el szeretnélek vinni valahová, ahol kapsz egy kis meglepetést.
- De tudod, hogy nem szeretem az ajándékokat! - kezdtem ellenkezni.
- Nem ajándék, hanem meglepetés. Öltözz csinosan, elegáns helyre megyünk. - mosolygott rám, majd mutató ujját végig húzta az ajkamon.
- Remélem készített Alice valami vásárláshoz elegáns ruhát. - tűnődtem el, és még magamon is meglepődtem, hogy a ruhákon gondolkodom.
- Inkább az estéhez öltözz, a vásárlás úgysem fog sokáig tartani. - kezdte el levenni Edward a ruháit, és én azzal a lendülettel fordultam is ki a zuhanyzóból, mert ha ott maradok, biztos, hogy nem jutunk el sehova. A ruhák között kutattam, és próbáltam visszaidézni, hogy melyik csomag színhez milyen eseményt mondott a kedvenc nővérem, de sehogy sem tudtam visszaidézni.
- Tanácstalannak tűnsz. - ölelt át egy hűvös és most még vizes test hátulról.
- Nem emlékszem, Alice melyik csomagot milyen eseményre szánta. Most akartam felbontani az összest, hogy rájöjjek, melyikben milyen ruha van. - simultam bele az ölelésébe.
- Ezen könnyen segíthetek. A sárga csomag fog illeni a mai estéhez, az vacsorához való ruhát rejt. Valószínű, nekem is van egy ehhez hasonló összeállításom. - kezdett el keresgélni a ruhák között szerelmem, majd nemsokára meg is találta a két, csak méretben különböző dobozt. De nem tudtam koncentrálni a dolgokra, mert Tökéletes rálátásom nyílt kedvesem törölközőbe csavart, vizes testére.
- Bella. - simított végig az arcomon, mire kissé magamhoz tértem. - Örülök, hogy tetszik a látvány - mosolygott - de ideje készülni.
- Belőled sosem elég. - csókoltam meg nevetve, majd elkezdtem készülni. Közben Edward is átment a másik szobába, hogy gyorsabban haladjunk. Kibontottam a dobozt, és Alice ismét egy csodálatos, és biztosan méregdrága ruhát készített nekem. Egy orgona lila, könnyű anyagból készült, félvállas ruha volt, ami a mell részénél szűk, alatta pedig fodros volt. Volt még a csomagban egy bézs kiskabát, és ugyan olyan színű magas sarkú, mégis elég stabilnak kinéző szandál. Amikor felöltöztem, a jól bevált módon kissé begöndörítettem a hajam. A csomagban találtam még egy gyönyörű sötétlila köves fülbevalót, azt is betettem. A hozzá való gyűrűt most sem vettem fel. A két köves csattal két oldalt feltűztem a hajam, és a halvány színekből álló szemhéjpúderrel is megbirkóztam. Barack színű rúzzsal festettem ki a szám, amit be is dobtam a szivárványszínű kistáskába. Fújtam magamra egy kis parfümöt, és el is készültem. Kilépve a szobából ismét csak mosolyogtunk Alice odafigyelésén. Edwardon egy sötétlila selyem ing volt, ami nagyon illett a hófehér bőréhez és jól kiemelte izmos testét. Világos nadrág volt rajta, hasonló a kis kabátom színéhez. Tökéletesen összeillettünk.
- Már vártam, hogy kész legyél. - csókolta ölelve a nyakamat - Ennyi ideig is nehéz volt távol lenni tőled.
- Pedig siettem. - kapaszkodtam erősen belé, mert a csókjaitól elgyengültek a térdeim.
- Gyönyörű vagy. - tolt el magától kicsit, hogy végigmérhessen, majd az ölébe kapott, hogy kivihessen a hajóhoz.
Ismét gyorsan odaértünk a kikötőbe, mert út közben mindig nagyon lekötött a végtelen óceán csodálatos látványa. Ugyan az a fekete sportkocsi állt a kikötőben, mint a múltkor, ugyan azzal a helyes fiúval. Most már óvatosabban viselkedett, de le sem vette a szemét rólam. Edward halkan morgott egész idő alatt, gondolom a fiú gondolatai miatt. Ezen jót derültem. Elindultunk a városba, és nem sokára egy forgalmas úton leparkoltunk egy hatalmas, csillogó bútorbolt előtt. Egy jól öltözött 30 év körüli férfi, gondolom a tulaj, már az ajtóba elénk sietett, gondolom a ruháink és a kocsi láttán sok pénzre számított tőlünk. Nem is tévedett nagyot. Udvariasan köszöntött minket, gondolom portugálul, míg Edwarddal kezet fogott, nekem meghajolt, és kezet csókolt. Edward mondhatta neki, hogy honnan jöttünk, mert ugyan erős akcentussal, de beszélte a nyelvünket.
- A legjobb helyre jöttek, mert itt biztosan megtalálják az önök ízlésének megfelelő bútorokat, ha pedig mégsem, akkor egyedileg legyártatjuk önöknek. - mondta, miközben körbevezetett minket az üzletben. - Pontosan mire is lenne szükségük? - kérdezte, nekem pedig vörös lett az arcom, mert eszembe jutott, hogy mennyi bútort tettünk tönkre, és nem rendeltetésszerűen használva.
- Néhány bútort meguntunk, és le szeretnénk cserélni újakra. Egy ágyra és hozzá illő szekrényre lenne szükségünk, konyhapultra, mert meguntuk a színét, és egy hozzá illő ebédlő asztalra, valamint székekre. - hazudta Edward folyékonyan.
- Tudom is, mire van szükségük, kövessenek, kérem. - mutatta az utat a férfi. Szerencsére nem sok időt töltöttünk az üzletben, hamar megtaláltuk szinte a tökéletes másait a tönkretett bútoroknak. A szállítást Edward elintézte, addig én még nézelődtem az üzletben. A hatalmas kirakat üvegén néztem ki, miközben azon tűnődtem, vajon hova mehetünk ezután. Milyen különleges hely lehet, amit meg akar nekem mutatni. Mélázásomból két hűvös kar rántott ki, amik a derekamra simultak, míg tulajdonosuk ajkai a nyakamat térképezték fel. Megremegtem az érintésétől, és jóleső borzongás futott végig rajtam.
- Mehetünk. Elintéztem mindent.
Csak bólintottam, és kézen fogva sétáltunk ki az autóhoz. A bolt elé az összes alkalmazott kikísért minket, és sok boldogságot kívántak nekünk, és hevesen integettek, míg el nem tűntünk a sarkon. Gondolom egy szemérmetlenül nagy összeg miatt voltak ilyen kedvesek. Végigsöpörtünk a kocsival a gyönyörűen kivilágított, széles sugárúton, és nem sokkal később egy elegáns étterem előtt parkoltunk le. Még mindig nem jöttem rá, hogy mi olyan különleges benne, amiért el kellett titkolni, hova jövünk.
- Ez az Antiquarius, Rio egyik legjobb étterme. Itt kipróbálhatod a portugál konyhát. - nyitotta ki nekem az ajtót, miközben körülnéztem. Mire feleszméltem, már az alkalmazott el is vitte leparkolni az autót. Edward átölelt, és besétáltunk az étterembe. Egy pincér azonnal elénk sietett, és udvariasan köszöntött minket, valamint az asztalunkhoz vezetett. Gondolom én, mivel egy szót sem értettem, mit beszéltek a pincérrel.
- Nagyon szép helyre hoztál. - böngésztem az étlapot, persze egy kukkot sem értettem belőle, és árak sem voltak az ételek mellé írva. Hát persze, nehogy elmenjen az étvágyunk tőle.
- Meg szeretném mutatni neked a környék minden szépséget, amit csak tudok. - mosolygott rám kedvesen.
- Egy kicsit segíthetnél a választásban. Semmit nem tudok elolvasni. - bújtam még mindig zavartan az étlapot, mikor már a pincér is megérkezett. Edward elhadart neki valamit, ő hevesen bólogatott, és már el is száguldott.
- Helyi specialitásokat rendeltem, remélem nem bánod. Rendeltem moquecat, ami kókusztejjel ízesített tengeri hal, carurút, ami hagymával és borssal ízesített zöldség. Remélem ízleni fog.
- Jól hangzik, imádom a kókuszt. - fogtam meg a kezét az asztal fölött. Amíg várakoztunk az ételre, kellemes zene szólt, amit egy nagyon jó zenekar szolgáltatott. A terem túlsó felében játszotak, előttük tánctér, amin néhány pár táncolt is. Hamarosan megérkezett a vacsoránk is, amit persze csak én ettem, de annyira finom volt, hogy az Edwardéból is még kértem egy kicsit, amit ő persze nem bánt. A desszert talán még a főételnél is finomabb volt, pedig nem vagyok édesszájú. A nevét nem tudtam megjegyezni, de vaníliakrémmel töltött, fahéjjal megszórt kosárka volt friss gyümölcsökkel, egyszerűen isteni volt. Elégedetten dőltem hátra székben, és úgy éreztem, hogy már egy falatot sem bírok tovább enni.
- Úgy látom, elfogyott az innivalód. - vette el a poharamat Edward - Hozok neked még egy ilyen gyümölcslevet.
- Köszönöm, de miért nem szólsz a pincérnek? - kérdeztem értetlenül.
- Így gyorsabb. - állt fel hirtelen Edward, majd indult a pult felé.
Nem szenteltem nagyobb figyelmet a dolognak, inkább a zenekarra figyeltem, akik nagyon jó zenéket játszottak. Ha kipihenem magam, talán még táncolni is lesz kedvem. A pincér került a látóterembe, amint a poharamat tette le elém ez asztalra, és én kétségbeesetten kezdtem el keresni a tekintetemmel Edwardot. A zenekar elhalkult, és egy ismerős hang szólalt meg a teremben. Odakaptam a fejem, és Edwardot láttam a zongora mögött ülni. Először portugálul mondott valamit, majd felém fordult, és rám mosolygott.
- A házban nincs zongora, és nem akartam addig várni, míg hazamegyünk. Szerettem volna neked játszani pár dalt, ha nem bánod. Nagyon szeretlek, az életemnél is jobban, és ezek a dalok csak neked szólnak. - mondta kedvesem, majd végigfutatta az ujjait a billentyűkön. Néhány halk női sóhaj azt jelentette, hogy értették, amit mondott nekem. Könnyek szöktek a szemembe, és alig tudtam őket visszatartani, annyira meghatott a figyelmessége. Elkezdődött az első dal, és elakadt lélegzettel hallgattam, amint nekem játszik. Lágy dallam szállt a levegőben, és felismertem az egyik kedvenc számomat.
A dal lassan elhalkult, az utolsó hang még ott remegett a levegőben, és hatalmas taps tört ki a teremben. A könnyeimnek nem tudtam már parancsolni, és lassan legördültek az arcomon.
- Ne sírj kedvesem. - szólt lágyan hozzám, és én csak egy mosollyal tudtam erre válaszolni. Gyorsan letöröltem az arcomról, és vártam, hogy felálljon, és idejöjjön hozzám, de újra portugálul mondott valamit, majd ismét hozzám fordult.
- A mosoly az arcodon tudatja velem, hogy szükséged van rám. Az igazság a szemedben megmutatja, hogy sosem fogsz elhagyni. A kezed érintése jelzi, hogy elkapsz, akárhová zuhanok. Akkor mondod a legszebben, amikor nem mondasz semmit. Szeretlek.
Majd elkezdte a következő számot, ami ismét az egyik kedvencem volt, és sokat hallgattuk a szobájában fekve, egymást ölelve.
Már a dal elején nem bírtam az újra előtörő könnyeimmel, a dal végén már szó szerint zokogtam a meghatottságtól. Az étterem újra a hatalmas tapstól zengett, Edward pedig kinyújtotta a kezét, és intett, hogy menjek oda hozzá. Felálltam, és bizonytalan léptekkel elindultam hozzá, hiszen alig láttam a könnyeimtől. A színpad előtt megálltam, és ő felsegített az alacsony emelvényre. Átölelt, és ujjaival letörölte a könnyeimet.
- Ha tudtam volna, hogy így fogsz sírni, nem játszottam volna neked.
- Nem tudom, miért sírok. - hüppögtem - annyira örülök, hogy játszol, és nagyon tetszik, köszönöm. - bújtam bele az ölelésébe. Leültünk a zongoraszékre, és a közönség felé fordult, majd ismét hozzájuk beszélt. Elragadott sóhaj tört most fel mindenkiből, amit nem tudtam mire vélni, és mindenki rám mosolygott.
- Ez az utolsó dal mára. Ezt neked írtam, de nem altató. Ezt a szerelmünk ihlette. A szigeten komponáltam fejben, és nem vagyok biztos benne, hogy hogy hangzik, de szeretném megmutatni neked. - simított végig az arcomon, majd elkezdett játszani.
Lélegzetvisszafojtva hallgattam a dalt, és azt hiszem, még a szám is tátva maradt. Olyan gyönyörű, és bonyolult dallamot játszott nekem Edward, hogy még az altatóm is eltörpült mellette. Úgy éreztem, hogy megállt körülöttem a világ. Érzékeltem, hogy vége a dalnak, de még mindig nem tudtam megmozdulni.
- Tetszett? - kérdezte a beálló csöndben Edward. A többi ember sem jutott szóhoz. Én sem tudtam válaszolni, csak a nyakába vetettem magam, és csókolni kezdtem, ahogy bírtam. A kezdeti meglepettség után ugyan olyan intenzitással csókolt vissza. A kitörő tapsviharra rebbentünk szét, de a kezemet nem engedte el. Felálltunk, és kiállt a színpad szélére, és meghajolt, valamint mondott még a többi vendégnek. A tapsolást még mindig nem hagyták abba, és ahogy elpirulva körbe néztem, néhány hölgy vágyódó pillantása mellett egy pár könnycseppet is láttam megcsillanni. Nem tudtam elhinni, hogy ez a tökéletes angyal az enyém.
- Most pedig a zenekar csak nekünk fog játszani. - húzott a tánctér közepére Edward - Szabad egy táncra? - hajolt meg előttem, és a kezét nyújtotta. Amikor elfogadtam azt, a fények elhalványultak, és egy világos fénykör közepében álltunk. Olyan volt, mintha csak mi ketten lennénk a világon. A zenekart belekezdett a számba, mi pedig lassan elkezdtünk táncolni rá. Elfelejtettem, hogy hol vagyok, és hogy mennyien néznek, csak az számított, hogy ezután a csodálatos meglepetés után a szeretett férfi karjaiban lehetek. Tökéletesen keringtünk a táncparketten, mintha profi táncosok lennénk, és azt kívántam, bár csak sose lenne vége a számnak.
A dalnak vége lett, de még mi mindig a táncparkett közepén álltunk, és egymás szemébe néztünk. Olyan volt, mint a mesékben, mikor a bálon megjelenik a királyfi, és megtöri a varázslatot, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. De hiszen, ez tényleg egy mese, és mi sosem fogunk meghalni. Miénk az örökkévalóság. Újra a kitörő taps rántott vissza a jelenbe, mi pedig mosolyogva vegyültünk el a körénk gyűlő tömegben. Még egy kicsit maradtunk az étteremben, majd haza indultunk. A hazafelé tartó úton mosolyogva emlékeztem vissza erre a csodálatos estére, amit sosem fogok elfelejteni.
Bella ruhája:
Edward ingje:
Hát, ennyi lett volna a fejezet. Komizzatok, és szavazzatok!
