Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a fejezetet, de amit eredetileg akartam, azt még nem sikerült megírnom, túl sok kutatás kell hozzá. Így hát új fejezetet kellett kitalálnom. Remélem tetszeni fog, és elég hosszúra is sikerült. A következőt pedig megpróbálom minnél hamarabb hozni. Akik küldtek nekem képeket, (akár emailben, akár linkben) írjanak már komiban vagy emailben egy email címet, amire a következő fejezetet ajándékképpen el tudom küldeni nekik egy pár nappal hamarabb, ha szeretnék. Email cím az előző bejegyzésben van. Nem húzom tovább az időt, jó olvasást! És komizzatok vagy szavazzatok.
Mint egy őrült, úgy száguldoztam a fürdőszoba és a háló között, hogy emberi külsőt varázsoljak magamnak. Egy szál törölközőben térdeltem kétségbeesetten a szoba közepén, és próbáltam összeszedni a szétszóródott smink cuccokat, amiket az előbb ejtettem el. Megpróbáltam leutánozni a múltkori sminkem és hajam, több-kevesebb sikerrel, de a végeredmény hozzám képest nem lett olyan szörnyű. Amint sikerült minden darabot összeszednem a földről, örömmel konstatáltam, hogy semmit sem sikerült összetörnöm. Nagyon remélem, hogy ezt az ügyetlenségemet a vámpírrá válásom során nem fogom átörökíteni, ne adj isten felerősíteni, mert nem tudom, mihez fogok magammal ilyen bénán kezdeni. Már csak a legnehezebb feladat várt rám, ami történetesen a ruha kiválasztása volt. Nagyon reméltem, hogy Alice nem csak egy buli csomagot készített nekem. A még fel nem nyitott bőröndömhöz mentem, és amint kinyitottam, egy levelet találtam a tetején, amin az én nevem volt. Kinyitottam, és Alice írását kezdtem halkan olvasni:
„Drága Bella,
Amikor ezt a levelet olvasod, nem kell jövőbe látónak lennem, hogy tudjam, tanácstalanul állsz a bőrönd felett. Tudod, hogy én mindig mindenre gondolok. Ha vacsorázni mentek, akkor a sárga, ha táncolni, a piros, ha vásárolni, a kék, ha sétálni, a lila, ha csak úgy, valamilyen helyre, a zöld csomagból öltözz fel. Érezzétek jól magatokat, és a csomagok alatt még találsz fehérneműt és fürdőruhákat.
Puszil: Alice”
Még mindig teljesen tanácstalanul álltam, mivel nem tudtam, hogy hova megyünk.
- Tudom, hogy hallottad, mit írt Alice. Csak egy színt mondj! - kiabáltam ki Edwardnak, bár ha suttogtam volna is, meghallja.
- Zöld. - jött a válasz egy nevetéssel együtt, mivel így még mindig nem tudtam, hogy hova megyünk.
Mint éhes vad vetettem rá magam a csomagra, és téptem fel, hátha így közelebb kerülök a megoldáshoz. Egy gyönyörű olíva zöld ruha volt benne vastag fekete övvel a mell alatti részen. Felkaptam a legelső bugyit, ami a kezembe akadt, majd felvettem a ruhát is, mert egy cetli volt mellé rakva, amin az állt: „melltartó nélkül”. Nevetve próbáltam meg felhúzni a cipzárt, mert Alice tényleg mindenre gondolt. A cipőn már meg sem lepődtem, bár még talán magasabb sarka volt, mint a múltkorinak. Volt egy kép is még a dobozban, amin egy smink képe volt. Mivel nem szántam sok időt az előbb a sminkemre, így csak szempillaspirál volt rajtam, és alapozó, így megpróbáltam leutánozni a képet, ami elég jól sikerült. Az ékszerek közül csak a hosszú fülbevalót és a barna karpereceket tettem fel, mert a bekészített gyűrűkre nem volt szükségem, ugyanis én is két gyönyörű példánnyal rendelkeztem. A körömlakkra sem volt már időm, így még kifestettem a számat, fújtam egy kis parfümöt, majd a rúzst bedobtam a táskámba egy pár zsebkendő és törlőkendő kíséretében, és megpróbáltam nyaktörés nélkül eljutni az ajtóig. Mielőtt kiléptem volna, még visszafordultam, és megnéztem magam a tükörbe, hogy nem felejtettem-e el valamit, de elég jól néztem ki, magamhoz képest, és elfogadhatóan ahhoz, hogy Edward mellé álljak. Lenyomtam a kilincset, és kiléptem a szobából, és Edwardot kerestem. De nem kellett keresnem, mert az ajtóval szemben ült, és amint meglátott egy hatalmas vigyor terült el az őrjítően kívánatos ajkain, és meg is láttam, hogy miért. Teljesen összeillett a ruhánk. Ő is olíva zöld inget viselt, és olyan barna nadrágot, mint a karkötőim voltak, és hozzá barna cipőt. Először a véletlennek tudtam be a dolgot, de túlságosan is összeillettünk, így rákérdeztem a miértjére. Kiderült, hogy Edward bőröndjében is ugyanolyan színű csomagok vannak, mint az enyémben, így ő is azt bontotta ki, amelyiket én, és lám, összeillünk. Alice tényleg mindenre gondolt. Edward még mindig ott állt velem szemben, és áthatóan nézett, majd lassan elindult felém.
- Lassan jöttem, nehogy eltűnj, nehogy csak egy délibáb legyél. Olyan gyönyörű vagy, mint egy angyal. Az én angyalom. - simított végig kézfejével az arcomon, majd félre söpörte a nyakamból a tincseimet, és lágy csókot lehelt a helyükre. Annyira édes volt a csók, és annyira meghitt a pillanat, hogy úgy éreztem, mindjárt elolvadok. - Még mindig alig tudom elhinni, hogy hozzám jöttél feleségül. Lehet, hogy ez csak egy álom, és egyszer felébredek belőle, és nem leszel velem. - hajtotta le a fejét Edward, és úgy ölelt magához, mintha tényleg bármelyik pillanatban eltűnhetnék.
- Nem vagyok angyal, de délibáb sem. A feleséged vagyok és örökké szeretni foglak. Hidd el, ha vámpír leszek, sosem tudsz majd levakarni magadról. - próbáltam jobb kedvre deríteni kedvesemet.
- Nem is akarlak soha levakarni magamról. De most gyere, - kapott fel az ölébe, és indultunk a hajóhoz - ne késsünk el.
- Tehát időre megyünk. De most már igazán elmondhatnád, hogy hova megyünk. Már úgy fúrja az oldalam a kíváncsiság.
- Nem feltétlenül időre megyünk. De a tervezett induláshoz képest már majdnem egy órával később van, tehát épp itt az ideje indulni. És nem fogom megmondani, hogy hova megyünk. - adott puszit az orrom hegyére, ahogy beemelt a hajóba, majd beugorva már indított is, és szeltük a habokat. Felálltam, és Edwardot átölelve csodáltam az éppen lenyugvó napot.
- Sosem akarok innen hazamenni. - adtam csókot a lapockái közé, amitől az egész teste megvonaglott.
- Haza kell majd mennünk, de ígérem, hamarosan visszajövünk.
Ezután egész úton nem szóltunk már többet, de jó volt a csend, csak a csónak zúgását és a víz csobogását hallgatni, és egymást ölelni. Ugyan abba a kikötőbe érkeztünk, mint eddig máskor is, de most taxi helyett egy csillogó fekete sportkocsi állt a parton, mellette egy barna bőrű, izmos, jóképű, fiatal fiú állt.
- A kulcsok. - nyújtotta át őket Edwardnak erős akcentussal beszélve, majd gyorsan megkerülve az autót az utas oldali ajtót nyitotta ki, és aprót hajolva intett, hogy üljek be. Mosolyogva sétáltam a fiú felé, ő közben végig engem figyelt. Edward egy másodperc alatt termett mellette, és tessékelte el az ajtótól, hogy ő tudjon besegíteni.
- Köszönöm. - mordult rá a fiúra, és a szeme villámokat szórt. - Most már elmehet, majd én segítek a feleségemnek beszállni. Majd szólok, mikor jöhet a kocsiért.
Edward teljesen úgy nézett most ki, mint egy vámpír, és a fiún úgy láttam, meg is ijedt tőle. Sűrű elnézést kérés közepette hátrált el, és állt minél messzebbre a kocsitól. Edward úgy söpört ki a kikötőből, mint egy őrült. Egész úton nem szólt egy szót sem, és úgy szorította a kormányt, hogy azt hittem porrá zúzza. Egy idő után rásimítottam a kezem az övére, amitől kissé enyhült a szorítása, de a mosolygást nem tudtam abbahagyni, mert nagyon tetszett, amikor féltékeny volt, bár a fiú testi épségét kissé féltettem. Lassítottunk, majd leparkoltunk egy épület elé. Piros és zöld fényekkel volt megvilágítva, és egy Bella Italia felirat volt rajta. Szerencséje volt annak a fiúnak, aki a kocsikat parkolja le, hogy egy picit később ért oda, mert ha ő nyitja ki nekem az ajtót, és nem Edward, az ő fejét már biztos leharapta volna, és lehet, szó szerint. Mert erre fiúra is rámordult, amikor túl sok ideig hagyta a dekoltázsomon a szemét.
- Ne legyél már ilyen morcos, csak segíteni akart, udvarias volt.
- Chh. Udvarias, persze. Hallottad volna miket gondolt. De ez a másik - nézett hátra a válla fölött, amitől a fiú teljesen elsápadt - ez sokkal rosszabb. Ha nem hagyja abba a fantáziálást, komolyan mondom, darabokra szaggatom.
- Edward. - álltam meg és fordítottam magam felé - Ne rontsd el az estét, és a meglepetésem. Ne törődj velük. Én csak a tiéd vagyok, téged szeretlek. - csókoltam meg lágyan.
- Megpróbálom. - sóhajtott nagyot, majd átkarolta a derekamat, és az ajtó felé terelt.
Amint beléptünk, egy 30 év körüli férfi sietett elénk.
- Edward! - kiáltotta - Edward Cullen! El sem hiszem, hát tényleg eljöttél!
Amint odaért hozzánk, azonnal megölelte Edwardot, és jól hátba veregette. De ami meglepő volt számomra, az Edward viselkedése volt. Viszonozta a gesztust, és ő is szélesen mosolygott, pedig nyilvános helyen nem szoktam meg tőle ezt a fajta érzelem kinyilvánítást.
- Alex. Jó újra látni téged. - ráztak kezet, majd hátra fordult hozzám, és maga elé tolt - És had mutassam be a feleségemet. Isabella Marie Swan Cullent.
- Csak Bella. - mosolyogtam az idegenre, aki tátott szájjal bámult rám, de végül a kezét nyújtotta, de kézfogás helyett egy kézcsókot kaptam.
- Alex vagyok. Alex Milton. Megtiszteltetés, hogy megismerhettem. - hajolt is meg egy kicsit, és bár nem hallottam tisztán, de mintha azt mondta volna, hogy hiszen ő egy ember.
- Kérem, tegezzük egymást, ha már a férjem barátja. - kértem, hogy egy kicsit oldjam a feszültséget.
- Természetesen, ahogy akarod. Gyertek, az asztalotokhoz kísérlek titeket.
Előre engedett, és ő pedig Edwarddal mögöttem sétálva beszélt, de olyan gyorsan, hogy nem értettem mit mondanak, ami kicsit zavaró volt. Amikor odaértünk az asztalunkhoz, és leültem, már nagyon zavart, hogy nem értem, miről van szó.
- Elnézést, hogy közbeszólok, de szeretném tudni miről beszéltek. Nem illik kihagyni a hölgyeket. Alex, ülj le egy percre hozzánk.
- Elnézést kedvesem. - segített betolni a széket Edward, majd egy csókot is kaptam a nyakamra. - Csak Alex kicsit meglepődött, hogy ember vagy. Tudod, beszéltünk az esküvő előtt, csak sajnos nem tudott eljönni, de azt nem tudta, hogy kit vettem feleségül.
- Sajnálom a meglepettségemet - szabadkozott Alex - csak nem gondoltam volna, hogy egy ilyen gyönyörű nő el tudja viselni ezt a melankolikus vénembert. De úgy látom, sikerült megváltoztatnia, amit meglepő, mégis örvendetes dolog. Jajj, de milyen vendéglátó vagyok, még a rendelést sem vettem fel. Mit hozatok a hölgynek? - kérdezte, és már válaszoltam is volna, hogy valamilyen gyümölcslevet kérek, de közbevágott. - Egy ananászlé lesz, ha jól gondolom. - és már ott sem volt.
- Ő is gondolatolvasó? De hát hogyan? - fordultam meglepetten Edward felé.
- Nem, nem gondolatolvasó. Hasonló képessége van, mint Jaspernek. Csak ő nem az érzéseket, hanem a vágyakat, kívánságokat érzi.
- Ó, értem. Hát ez egy elég érdekes képesség. - lapozgattam az étlapot közben.
- Hát igen, nagyon hasznos egy étterem vezetésénél, ha meg tudja „tippelni”, mire vágyik épp az ember. - rajzolt macskakörmöket a levegőbe.
- Vissza is jöttem. - tette le Alex elém a poharat - És ha nem vagyok túl tolakodó, a főételt, és a desszertet is megrendeltem. Gondolom Edward már elmesélte a képességem. - mosolygott kedvesen, és nagyon örültem neki, hogy Edwardnak ilyen kedves ismerősei is vannak.
Az este nagyon jó hangulatban telt. Alex képessége tökéletesen működött, hogy mit szerettem volna enni. Edwardnak is kihozták ugyanazt, mint nekem, de ő természetesen nem nyúlt hozzá, a desszertjét pedig megettem én, annyira finom volt. Végig beszélgettük az estét, elmeséltünk mindent magunkról. A megismerkedésünket, a Volterrai esetet, a Viktóriával történteket, az esküvőt, és hogy mik a terveink. Alex tátott szájjal hallgatta a történetünket, és a végén hozzátette, ebből könyvet lehetne írni, olyan kalandos. (szerk. - J)
Alex is elmesélte a történetét nekem, majd, hogy mi történt vele azóta, hogy utoljára találkozott a Cullen családdal. Teljesen kiürült az étterem, mire befejeztük a mesélést, és elköszöntünk Alextől, de megígértük, hogy hamarosan találkozunk. Nagyon jó volt az este, de nagyon el is fáradtam. Elszenderedtem a kikötőbe tartó úton, Edward az ölében vitt a hajóig, de nem bántam, mert így nem volt ideje morogni a kocsit elszállító fiúra. A hajóban a hűvös menetszél felébresztett kicsit. A szigeten kiszállva ismét Edward cipelését élvezhettem, de így legalább közel lehettem hozzá, és nem ment homok a cipőmbe. Beérve a házba letett az ágyra, és óvatosan öltöztetni kezdett. A cipőimmel kezdte, amit azonnal a lábaim masszírozása követett. Nem álltam sokat ebben a cipőben, de ez akkor is egy gyilkos fegyver. Lassan minden egyes négyzetcentimétert végigcsókolva haladt fel a lábaimon át a nyakamig, majd a fülembe suttogta, hogy forduljak meg. Közben lehúzta a ruhám cipzárját, és lekerült rólam az is. Olyan óvatosan, mégis erősen masszírozta végig az egész testem, mintha a darabjaimra szedett volna, és újra összerakott volna. Mocorogva fordultam meg, miközben Edward felettem könyökölt. Kisimította a tincseimet az arcomból, majd lassan, a melleimnél tovább elidőzve, csókokkal haladt le egésze a combjaimig. Óvatosan széttárta a lábaimat, és a belső combomat kényeztette. Majd két ujját beakasztotta a bugyim széle alá, és kivételesen szakadás nélkül leszedte rólam. Amilyen gyorsan tudtam, lehámoztam minden ruhát Edwardól, és szorosan magamhoz öleltem. Annyira jó érzés volt őt ilyen közel tudni magamhoz, és a masszírozásától pedig teljesen ellazultam.
- Örülök, hogy bemutattál Alexnek. Nagyon kedves volt, és nagyon szimpatikus. - suttogtam a fülébe, miközben csókolgattam azt.
- Én is örülök, hogy jól kijöttetek egymással. Alex nagyon megkedvelt. - nyögte akadozva szerelmem, mert a füle mögötti érzékeny területet csókolgattam. - Nem bírom tovább, annyira kívánlak. Olyan gyönyörű voltál ma este. Minden férfi utánad sóvárgott. Én meg már vártam, hogy visszaérjünk a szigetre, és csak az enyém légy.
- Akkor mire vársz még? - kulcsoltam a lábaimat Edward dereka köré - Tegyél a magadévá.
Olyan óvatosan hatolt belém, és szeretkeztünk, mintha porcelánból lennék. Próbáltam gyorsabb tempóra ösztönözni Edwardot, annyira kínzott a kéj, mégis minden alkalommal megállította a próbálkozásaimat. Vonaglottam ettől a lassú tempótól, mégis olyan erővel csapott le ránk egyszerre a kielégülés, amitől szó szerint álomba ájultam magam. A tökéletes este zárásaként tökéletes volt ez a szeretkezés. Lassú, mégis szenvedélyes, amilyet még sosem tapasztaltam. Még mielőtt végleg elaludtam volna, emlékeztettem magam, hogy ezt reggel köszönjem meg valamilyen módon Edwardnak. De a mikéntjét már nem tudtam kigondolni, mert a hűvös kezek cirógatásától végleg elaludtam.
Az autós fiú ;)
(THOMAS IVASAKI)
Bella ruhája:
Az autó:
Alex: ( Tudom, hogy Patrick Dempsey van a képen, de itt olyan sármos, hogy ezt nem hagyhattam ki!)
