Sziasztok!
Hát készen lettem, rekord sebességgel egész nap írtam. Ugyanis az ötletemtől függetlenül a benevezett blogversenyen tovább jutottam a második fordulóba, és ott is novellaírás volt a feladat. Így dupla sebességgel írtam, hogy kész legyen, ugyanis már rég lejárt a határidő. Szóval annyi lenne a kérésem hozzátok, hogy az oldalt található blogverseny bannerre rákattintva Tiszti oldalár juttok, ahol oldalt van egy szavazás, hogy kinek a novellája tetszik. És ha elnyerte a tetszésetek, akkor örülnék ott is pár szavazatnak, no meg itt is, és a véleményeket sem vetem meg.
A novelláról pár szót szeretnék mondani. Megpróbáltam korhűen megírni, valamint arra a kevés információra hagyatkozni, amit Edwardtól tudunk meg a könyvből. amikor megkéri Bella kezét, és elmondja, hogy az ő idejében milyen lett volna. Hogy mennyivel könnyebb lett volna. Ezért sem akartam ezt a novellát akció dúsra írni. Remélem azért elnyeri a tetszésetek, és kapok pár szavazatot. De nem szaporítom tovább a szót, csak jó olvasást kívánok mindenkinek!!! :)
1922.
Négy év telt el azóta, hogy spanyolnáthában megbetegedtem. Négy éve vesztettem el édesanyámat a járványban. És négy éve, hogy minden nap itt ülök a zongorám előtt, és minden nap eljátszom neki a kedvenc dalát.
- Ha anyád hallhatná még. - sóhajtotta apám, és a vállamra tette a kezét - De ő is biztosan ezt akarná. Hogy boldognak lásson.
- Én boldog vagyok apám egyedül is. A katonaságban lennék a legboldogabb. De ez már lehetetlen sajnos. - hajtottam le a fejem.
- De egy lány mellett boldogabb lehetnél. Egy feleség mellett. Anyád mindig unokát akart. Add meg neki az örömöt. Hogy onnan fentről boldognak lásson téged.
- Tudja apám, hogy nem fogok az akarata ellen menni. De lányt találok magamnak én is. Nem kell ahhoz ekkora felhajtást keríteni.
- Milyen lányok azok. - sóhajtotta - Akik a bárban kelletik magukat? Vagy az örömlányok? Ilyen menyet akart anyád neked? Egy lotyót?
- Apám! - pattantam fel hirtelen - Az csak szórakozás. Nem akarok én semmi komolyat azoktól a nőktől. Csak szórakozunk a barátokkal.
- És ha majd az egyik beállít, hogy a te porontyoddal terhes? Akkor mit fogsz csinálni a gyerekkel?
- Én sohasem… Én nem… Én soha nem használok ki… úgy… a nőket. - nyögtem ki nagy nehezen. - Csak szórakozunk.
- Ajánlom is. Nem is tudom, mit kezdenék veled. Szégyent hoznál a családra. Egy jómódú lányt kell elvenned, aki méltó a nevedhez. Aki hozzád való.
- Az való hozzám, akit szeretek. Akibe szerelmes leszek. De ez lehetetlen! Én a katonaságba vagyok szerelmes. A háborúba. A fegyverekbe. Hogy harcolhassak a hazámért. De az az átkozott betegség elvette az álmom és az anyámat is! - keltem ki magamból, és szinte tajtékoztam a dühtől.
- Szerelem! - csattant fel apám - Szerelem! Gyermeki naivság! Anyádat már a bölcsőben kiválasztották nekem. Szinte nem is találkoztunk az esküvő előtt. Még is boldogok voltunk. Egy rangban és címben hozzád való lányt meg tudsz szeretni. Boldoggá tud tenni téged. Gondoskodni tud rólad.
- Egy rangban hozzám illő lány. - nevettem fel kínomban - Ismerek minden rangban hozzám illő lányt. Vagy akkorák, hogy be sem férnek az ajtón, vagy olyan csúnyák, hogy nappal ki sem jönnek a házból. Vagy olyan fiatalok, hogy az törvénytelen még. Mindegyiket ismerem, de még csak rájuk sem tudok nézni.
- Túlzásokba esel fiam! A Fisher lánnyal mi bajod van?
- Akinek akkora feje van, hogy nem talál rá kalapot? - gúnyolódtam
- És Emerson lánya miért nem tetszik?
- Agyonnyomna a nászéjszakámon. Hát meg akarsz ölni? - kérdeztem tettetett félelemmel.
- Nem érdekel. Ha csúnya, ha kövér, ha fiatal. Nem fogsz szégyent hozni a családra. Nem válogathatsz, és nem halaszthatsz tovább. A bálon ki kell választanod a menyasszonyodat. Nem tűrök halasztást! - kiabált most már ő is, éreztem, hogy tovább nem feszíthetem a húrt.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. - rogytam le a zongoraszékre megadóan.
- Hát azt nagyon ajánlom édes fiam! Azt nagyon ajánlom! - mondta fenyegetően, és kiviharzott a szobából.
„Egy rangban hozzád méltó…” - visszhangzottak a fejemben apám szavai. Tudtam, hogy a holnap esti bálon megpecsételődik a sorsom, és egy gyártulajdonos fia nem választhat akárkit menyasszonyául. De ezt az utolsó estém, és ki akarom használni. Ma elmegyek a barátaimmal a bárba, és kiélvezem a szabadságom utolsó perceit.
Néhány órával, és jó pár whiskyvel később már nem láttam olyan borúsan a jövőmet. Hiszen csak a feleségemet kell kiválasztanom. Attól még nem kell lemondanom barátaimról. A szórakozásról. Az asszony otthon marad, én meg jól érezhetem magam. Nem kell otthon ülnöm vele. Eltartom, megadok neki mindent, bekerülhet egy jó családba, attól még nem kell szeretnem. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben, már tényleg nem láttam olyan sötéten a jövőt, és a barátaim és így látták a helyzetet. Így már felszabadultan tudtuk élvezni az alkohol és a lányok társaságát. Szesztilalom volt Amerikában, mégis nyugodtak voltunk, mert a rangunk miatt nem kellett félnünk a rendőrségtől. Ilyenkor mégsem volt olyan nagy átok, hogy gazdag családba születtem.
A kiüresedett poharak számának növekedésével egyenes arányban rövidült azon idő, amire emlékeztem. Nem tudtam, hogyan kerültem fel a fogadó egyik szobájába, de egy csinos lány elég hiányos öltözetben ült a csípőmön, miközben az ingemet próbálta leszedni rólam. Nem volt erőm tiltakozni, és nem is akartam.
Mégis amikor a nadrágomat próbálta levenni, le kellett állítanom, és a mosdó felé vettem sietősen az irányt, hogy kiadjam magamból a ma este elfogyasztott alkohol mennyiséget.
- Sajnálom kisasszony, de azt hiszem, magára hagyom most. Haza kell mennem, túl sokat ittam. - mondtam, miközben az ingemet próbáltam begombolni, és az ajtó felé tántorogtam.
- Azért próbálkozni szabad. - simított végig a lány a hátamon - Mindig is próbáltalak megszerezni magamnak Edward, de túl jó fiú vagy te. Este szerencsés lesz az a lány, akit kiválasztasz magad mellé. Sajnos érthető okoknál fogva nem tudok ott lenni a bálodon. - nevetett fel kicsit gúnyosan - De azért ha később meggondolod magad, vagy esetleg másra vágy, amit nem kapsz meg otthon, tudod, hol találsz. - mondta csábosan, és közelebb hajolva hozzám megcsókolt, majd elhagyta a szobát. Én is letántorogtam a bárba, és láttam, hogy már nem sokan vannak ott. Megláttam a sarokban a legjobb barátomat, Tomot. Egy szőke lány csavarodott a testére, és láthatóan ő sem tudta, hogy hol van, és éppen mit csinálnak vele. Pedig ő még szereti is a menyasszonyát, akivel a jövő hónapban lesz az esküvőjük. Ezt nagyon meg fogja bánni, ezért kíméletesen ugyan, de elrángattam a lánytól, és próbáltam hazafelé támogatni. Közel laktunk egymáshoz, így az utca végén hazafelé irányítottam, remélve, hogy tényleg hazaér, majd én is próbáltam zajcsapás nélkül bejutni a házunkba.
Másnap reggel, vagy inkább délben iszonyatos fejfájásra és szédülésre ébredtem, és nem tudtam beazonosítani a hatalmas zaj forrását. Egyszer csak valami hideg ömlött rám, és olyan hirtelen pattantam ki az ágyból, mintha kilőttek volna. A zaj forrását is be tudtam már azonosítani. Apám állt előttem egy üres vödörrel, amiben valószínű, hogy a rajtam lévő hideg víz volt. És már azt is ki tudtam venni, hogy mit mond nekem. Vagy is inkább kiabál.
- Nem hiszem el, hogy ilyen felelőtlen vagy! Csak ki akarsz bújni a kötelezettséged alól. Anyád látna, szégyellené magát. - mondta, miközben a düh egyre jobban kiült az arcára.
- Én nem… én nem akarok… kibújni… csak kicsit sokat… ittunk este a fiúkkal. - próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot, miközben visszahuppantam a vizes ágyba.
- Ajánlom is fiam, különben nagy bajban leszel. - mondta már kicsit nyugodtabban apám - De akkor is felelőtlen vagy. Már délután négy óra is elmúlt, te pedig még mindig alszol, és úgy bűzlesz, mint egy szeszkazán. Hat órától érkeznek a vendégek, és még te sehol sem állsz a készülődéssel. A külsőddel nincs problémád fiam, tudod, hogy anyád szépségét te is örökölted, de most szerintem még egy vak lány se menne hozzád.
- Igyekszem összeszedni magam, ígérem, hat órára lent leszek a hallban, kifogástalan kinézettel. Nem fog bennem csalódni. Teljesítem a kötelezettségemet.
Fellázadhattam volna apám ellen, de mégsem tettem. Annyit kért csupán tőlem, hogy találjak magamnak egy feleséget, aki a családi rangnak megfelelő. Ő felnevelt engem, és mindent megadott nekem. Sosem kellett dolgoznom, minden megvolt, és a gyárat is meg fogom örökölni tőle, egyetlen utódjaként. Hálával tartozom neki, és ezt a kis kérését muszáj teljesítenem. A szobalányokkal előkészítettem a fürdőmet, addig én telefonáltam Tomnak, hogy hazaért e. Ő sem lehetett jobb állapotban, a menyasszonyától ő sem tette zsebre, amit kapott. Mire végeztem a telefonálással, addig a fürdőm is elkészült, így elindultam, hogy rendbe szedjem magam.
Pontosan hat órakor sétáltam lefelé a lépcsőn, és a nagyterem felé tartottam. Néhány vendég már megérkezett, és illedelmesen odamentem köszönteni mindenkit. Nagyon unalmas alakokkal kellett társalognom, és még unalmasabb lányaikkal kellett bájolognom, némelyikükkel táncolnom. A lábam már sajgott a sok cipősaroktól. Én nagyon jó táncos voltam, mégsem tudtam vezetni ezt a sok kétballábas fruskát. Hét óra körül már kezdett megtelni a terem, és meglepetésemre nagyon sok ismeretlen lány volt ott. Apám kitett magáért, nem volt okom a panaszra. Akadtak köztük nagyon csinosak is. Gondoltam vacsora után megpróbálok velük néhány szót beszélni is. Éppen nem volt táncpartnerem, mikor megláttam Tomot közelíteni a menyasszonyával. Úgy látszik, sikerült megbékíteni.
- Miranda, - köszöntöttem, és kezet csókoltam neki - örülök, hogy sikerült megbékítenie Tomnak. Bár megérdemelte, amit kapott. - mosolyogtam rá féloldalasan.
- Egy gyémánt karkötővel sikerült levenni a lábamról. - mosolygott vissza.
- De Miranda, kérlek, te nem vagy ilyen könnyen megvehető lány. - mondtam tettetett felháborodással.
- Sajnos, az ékszerek a gyengéim. De most ne is beszéljünk rólam. Egy régi barátnőm hazalátogat Angliából. Mindenképpen be akartam neked mutatni. És hazacsaltam pár hétre. Kint tanul Londonban irodalmat és festészetet.
- Úgy látom, kerítőnőnek is felcsaptál. Remélem nem élted bele magad nagyon a dologba. - mondtam kelletlenül, mert nem akartam megbántani, igazán kedveltem ezt a lányt. De ha valami tramplit akar rám sózni, gondoltam, de már nem tudtam befejezni.
Egy angyalt láttam meg belépni a terembe, és mintha mindenki eltűnt volna, csak őt tudtam nézni. Kecsesen libegett hosszú ruhájában, amiben leginkább egy sellőre emlékeztetett. Mély dekoltázsa volt, olyan, ami a férfi eszét elveszi. Derekát ezüstlánc díszítette, oldalán bonyolult csipke uszály volt, ő mégis könnyedén lépdelt benne. Mosolyogva közelített felém, és én földbe gyökerezett lábbal vártam. El sem hittem, hogy felém közelít, és alig vártam már, hogy megérkezzen. De csalódnom kellett, ugyanis a mellett álló Mirandát ölelte meg.
- Annyira örülök, hogy eljöttél. Mikor érkeztél? Jól utaztál. Csodálatosan nézel ki. Ez a ruha. Angol tervező?
- Olasz. - mosolygott az angyal, és a hangjától szinte elolvadtam. - Jól utaztam, köszönöm, és éppen hogy csak átöltözni volt időm otthon. Furcsa megint az államokban lenni. Európa olyan más. - mondta, és ekkor felém fordult. - Isabella Marie Swan - nyújtotta felém a kezét, és én áhítattal csókoltam meg.
- Edward Anthony Masen. - mutatkoztam be, és próbáltam minél csábosan rámosolyogni az angyalra.
- Sikerült már találni magának arát? - nézett körül a teremben - Olyan, mint egy húsvásár. - mondta gúnyosan - Idehozták önnek a lányokat, magának csak választania kell.
- Ön is itt van. - próbáltam felvenni a versenyt, és úgy láttam sikerült megfognom, de tévedtem.
- Csak hogy nem magához jöttem, és már nem vagyok eladó sorban. - vágott vissza mosolyogva, és Mirandával kézen fogva elindultak a tömegben.
- Hát barátom, ez nem volt egy egyszerű bemutatkozás. - veregette meg a vállam Tom.
- Kell nekem ez a nő. - mondtam áhítattal, miközben néztem, ahogy ellibben előlem.
- Ő nem egy könnyű nőcskének tűnik.
- Nem, nem értesz. Ő kell nekem. - mondtam komolyan.
- Ohh. Szóval Bella, szóval Bella… bele…
- Beleszerettem. Első látásra. Végérvényesen és visszavonhatatlanul.
- Hát, így még nehezebb lesz. De beszélek Mirandával, hátha tud segíteni, hisz ő hívta ide. A nők elég kiszámíthatatlanok.
Az egész este folyamán próbáltam közelebb kerülni Bellához, de elég nehéz volt, ugyanis szó szerint át kellett verekednem magam a hajadon lányok tömegén. Fel sem tűnt eddig, hogy mennyien vannak. A vacsora során Bella velem szemben ült, és egész végig őt néztem. Néha összeakadt a tekintetünk, és láttam rajta, hogy elpirul. Minél jobban mosolyogtam rá, annál nagyobb zavarba tudtam hozni, és ez tetszett. Alig vártam, hogy vége legyen a vacsorának, hogy közelebb tudjak kerülni hozzá. Amint felállt az asztaltól, én is felálltam, és utána siettem.
- Isabella kérem, várjon!
- Csak Bella. Kérem, szólítson csak Bellának.
- Ugye nem akar még hazamenni Bella? - kérdeztem kissé kétségbeesetten.
- Nem szándékoztam, csak a mosdóba indultam felfrissíteni a sminkemet. - mosolygott rám angyalian.
- Akkor várom a teremben. Még nem is táncolt velem. - léptem hozzá közelebb, mire felgyorsult a légzése.
- A táncait a leendő arájának kellene tartogatnia. - próbált meg ellépni előlem, de én követtem.
- Engem csak egy nő érdekel itt a teremben.
- Akkor talán őt kéne felkérnie.
- Éppen most akar kikosarazni. - mondtam, miközben mélyen a szemébe néztem. Zavartan próbált nem a szemembe nézni, majd elpirult, és válasz nélkül elsietett. Tudtam, hogy jó úton járok.
Muszáj volt visszamennem és táncolnom, és apám mellett házigazdaként minden vendéggel foglalkoznom. A tánc közben egy fordulatnál megláttam, amint az ajtóban áll, és engem néz a világ leggyönyörűbb szempárja. Illedelmesen megköszöntem a táncot a lánynak, pedig még egy perce sem táncoltunk, és Bella felé siettem.
- Felkérhetem egy táncra kisasszony? - hajoltam meg előtte.
- Gorombaság volt otthagyni azt a szegény lányt. - tért ki a válasz elől.
- Gorombaság nem önnel foglalkoznom. Szabad? - nyújtottam felé a kezem. Csak bólintott, én pedig megfogtam a kezét, és éreztem, ahogy apró szikrák pattogtak a bőrünkön, ahol egymáshoz értünk. A tömeg szétnyílt előttünk, és ahogy felhangzott a keringő első hangja, bevezettem középre Bellát. Mindenki abbahagyta a táncolást, és minket kezdtek figyelni. Nem is tudtak volna mást tenni, hiszen Bella olyan gyönyörű, csak őt lehet nézni. Az egyik kezemmel még mindig a kezét fogtam, míg másik kezemet a derekára simítottam, és közelebb húztam magamhoz. Talán szemérmetlenül közel is, mert éreztem a vékony ruhán keresztül a testéből áradó forróságot, és azt, hogy megremegett az érintésemtől. Ekkor áldottam a nevét annak az olasz tervezőnek, aki újfajta divatot hozott, aki nem a vastag anyagból készült, és alsószoknyás ruhákat részesítette előnyben. Ez a ruha tökéletesen illet Bellára, és csak egy másodpercembe került volna levenni róla a finom anyagot. Még magamon s meglepődtem, milyen pikáns képek kezdtek leperegni a szemem előtt. Próbáltam kiűzni ezeket a fejemből, és a táncra koncentrálni, mert eközben Bella már kecses karját a vállamra tette, és jelentőségteljesen nézett rám. Ugyanis a zene elkezdődött, én meg csak bámultam őt, mint egy félkegyelmű. Féloldalas mosolyt küldtem felé, hogy ne tűnjek olyan idiótának.
- Remélem nincs problémája a keringővel kisasszony.
- Csak akkor, ha nekem kell önt vezetnem. - vágott vissza csípősen. Elmosolyodtam ismét hevességén, és vezetni kezdtem. Pár másodperc múlva elcsodálkoztam, hogy milyen kecsesen és tökéletesen követi le minden mozdulatomat. Tehát előkelő családból származhat, ha ilyen kecsesen tud táncolni. Hiszen engem nem érdekelt, hogy milyen családból származik, felőlem cseléd is lehet, nekem akkor is ő kell. Ő a tökéletes nő. Nagyon hamar vége lett a dalnak, túlságosan hamar is. Én pedig megköszöntem, a táncot. Éppen levezettem volna a parkettről, amikor megszólalt.
- Nem csak egy táncot ígért nekem Mr. Masen.
Meglepetten fordultam felé, és tényleg azt láttam rajta, hogy még szeretne velem tácolni.
- Akár egész éjszaka is táncolnék magával. Csak szólok a zenekarnak, hogy valami mást játsszon.
- Valami problémája van a jazzel?
- Nekem nincs, csak nem tudtam, hogy ön szereti. - csodálkoztam rá.
- Mostanában az egyik kedvencem. Ideje volt már egy kis lázadásra. - mosolygott rám, és kézen fogva húzott vissza a parkettre. Első meglepetésemből felocsúdva megfigyelhettem, hogy erre a nem túl előkelő táncra is csodálatosan tud táncolni. Szerintem már egy órája is táncolhattunk, közben folyamatosan nevettünk, és egyre többet tudtam meg róla. Megígértettem vele, hogy megmutatja majd a festményeit. A zenekar kis szünetet tartott, és ezt használta ki apám, hogy odalépjen hozzánk. Köszöntötte Bellát, majd felém fordult.
- Fiam, illetlenség a többi vendéggel, hogy csak a kisasszonnyal foglalkozol.
- Sajnos nagyon élvezem a társaságát, így nem szándékozom megválni tőle. - kacsintottam Bellára, aki elpirult ettől. Apám többféle érzelem keverékét fedeztem fel. Volt ott megkönnyebbülés, meglepettség, majd egy kis csalódottság is. Bár egyiket sem értettem, mire irányult. Mikor visszatért a zenekar, ismét csak Bellával tudtam foglalkozni. Mikor kellőképpen kifárasztottam, elindultunk a svédasztalhoz, hogy igyunk valamit. Út közben vettem észre, hogy apám miről is beszélhetett. A terem nőnemű hajadon tagjai hol csalódottsággal, hol féltékenységgel tekintettek párosunkra. A férfiak pedig áhítattal nézték az én angyalom, akit birtoklóan húztam magamhoz még közelebb, ő pedig nem ellenkezett. Egy csendesebb sarokba visszahúzódva sokat beszélgettünk, és nevettünk, sosem éreztem még ilyen jól magamat. Bella egyszer oldalra tekintett, és az arca elkomorult. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, de a választ azonnal megkaptam.
- Lányom. Ideje hazaindulnunk. Bár úgy láttam, hogy te igen jól szórakozol. - állt meg előttünk a rendőrfőnök. Hát persze, hisz a vezetékneve Swan.
- Rendőrfőnök. - nyújtottam kezet az apjának.
- Edward. Köszönjük a meghívást. Most viszont illene hazamennünk. És Isabella egész nap utazott, biztos nagyon fáradt már. - nézett jelentőségteljesen a lányára.
- El tudom dönteni apám, hogy fáradt vagyok e vagy sem. - mondta felszegett állal, dacosan - de igaz, hogy illene mennünk. Már későre jár, és alig van már itt valaki. - nézett körbe a teremben, és igaza volt, hogy elrepült az idő. Újból kezet ráztam a Mr. Swannal, majd Bellához léptem. Meghajolva kezet csókoltam neki, és kívántam, bár ne csak a kezét csókolhatnám.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem még mindig a keze fölé hajolva. Elkomorult az arca.
- Nem tudom. Holnapután utazom vissza Londonba. Nem hiszem, hogy tudunk még találkozni.
- Akár csak egy percre is. Csak hagy lássalak, mielőtt elmész. Akár csak egy pillanatra is. - kétségbeesetten kérleltem.
- Majd üzenek neked, nem tudom, hogy lehetséges e. - mondta, majd az apja mellé lépett, és kiment a teremből. Az ablakból még láttam, ahogy beül egy hatalmas fekete autóba, és elhajtanak. A mellkasomban hideg fájdalmat éreztem, és már akkor tudtam, hogy ha nem láthatom többé, abba bele fogok pusztulni.
Az össze vendég hazament, és én némán vonultam vissza a szobámba. Nem akartam most apámmal megbeszélni az estét, sőt egyáltalán nem akartam vele beszélni.
- Edward! - hallottam meg magam mögött a hangját, és kénytelen voltam megállni.
- Apám. - fordultam felé.
- Fiam. Tudod, hogy mi a volt a te feladatod. Menyasszonyt találni. Remélem, elő tudsz nekem állni egy névvel.
Sokáig gondolkodtam, hogy ki mondjam-e, de végül nem láttam más lehetőséget.
- Isabella Swan. - mondtam érzelemmentesen, mert tudtam, hogy nem fog neki tetszeni a válaszom.
- Olyan lányra gondoltam, akit valóban el tudsz venni, aki hozzád való.
- Miért? - kérdeztem dühösen - Mi a baj Bellával? Miért nem jó neked?
- Mert már nem szabad. Az apja már odaígérte Karl Bank fiának. Nemsokára meglesz az eljegyzés is. Ledermedtem. Hiszen csak játszott velem egész este. De nem. Ezt nem tudtam elképzelni róla.
- Én nem tudok erről. - mondtam hidegen.
- Tudom, az apja most mondta el nekem. Még senki sem tud róla, még Isabella sem. Most úgyis elutazik, majd ha hazajön, akkor tartják meg a kézfogót.
- Eladta az apja, a rendőrfőnök, egy szeszcsempész fiának? Egy maffiózónak? Ezt nem tudom elhinni. - keltem ki magamból.
- Ez nem a mi dolgunk, fiam. Adok neked egy kis gondolkodási időt, de hamarosan választanod kell.
A bál utáni nap kínszenvedéses lassúsággal telt. Csak vegetáltam, és most nem azért, mert másnapos voltam. Hanem mert megőrjített a várakozás, a bizonytalanság. Kopogtatást hallottam az ajtómon, és egy szobalány dugta be rajta a felét.
- Látogatóba jöttek önhöz.
- Ki? - fordultam meg hirtelen, és izgalom lett úrrá rajtam. Talán ő az.
- Tom úrfi. - mondta, és összetört bennem a világ. Csak Tom az.
- Küldje be hozzám. - mondtam, majd leültem az asztalomhoz.
- Borzalmasan nézel ki. - hallottam meg egy hangot magam mellől. Észre se vettem, hogy a legjobb barátom bejött.
- Köszönöm a bókot. - mosolyogtam rá erőltetetten.
- Pedig jó híreket hoztam. Bellától. - mondta, mire rákaptam a tekintetem.
- Mondd már, ne kínozz!
- Ma este moziba mennek Mirandával. De én szívesen elmegyek vele, addig te lehetsz Bellával.
- Köszönöm barátom. - ugrottam fel, és öleltem meg.
- Ne engem ölelgess haver, hanem a szívszerelmedet. - nevetett Tom.
- És ha Bella nem akar velem lenni? - kérdeztem hirtelen, mert ebben tényleg nem lehettem biztos.
- Ő mondta nekem. Ez az ő ötlete volt.
Ettől a mondattól szinte a fellegekben éreztem magam.
- Mikor és hol találkozunk?
- Egy óra múlva a mozi előtt.
De hiszen már csak egy órám van, és én még sehol sem vagyok. Nagyon jó benyomást akartam tenni Bellára, így Tom szavaival élve úgy készülődtem, mint egy menyasszony. Pontban öt órakor érkeztünk meg a mozi elé, és a két lány már ott várakozott. Bella felém fordult, és elvesztem, a csokoládé színű szemeiben. Rám mosolygott, és akkor éreztem csak igazán a mennyországban.
- Szia. - lehelte, mikor közelebb értem.
- Szia. - mondtam én is neki, és örültem, hogy tegeződünk.
- Akkor mi megyünk is, mindjárt kezdődik a film. - mondta Miranda - Nem csatlakoztok?
- Most nem. Valami csendesebb helyre mennénk. - mondta Bella - Csak ha nem baj. - nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Persze, csendesebb helyre. - röhögött Tom - És sötétebbre.
Zavarba jöttem, hiszen helytelen gondolatok peregtek le előttem, és úgy láttam Bella is elpirult. Elköszöntünk Toméktól, és elindultunk a park felé sétálni. Eleinte csendesen, majd beszélgetni kezdtünk, mint tegnap, és ismét hamar egymásra hangolódtunk. Elkezdett sötétedni, és hideg is lett. Féltem, hogy Bella meg fog fázni.
- Nem fázol? - kérdeztem.
- Egy kicsit. Melegebben is öltözhettem volna. - húzta össze magán a vékony kabátját.
Gondoltam lesz ami lesz, és átkaroltam a vállát és közelebb húztam magamhoz. Először meglepődött, de nem lökött el. Elpirult, elrebegett egy köszönömöt, és közelebb bújt hozzám. Teste tökéletesen simult az enyémhez, és hihetetlen boldogság járta át az egész testem. Féltem, hogy tényleg meg fog fázni, így a város egyik legjobb étterméhez vezettem.
- De Edward. Nem is ilyen alkalomhoz öltöztem. És nem kell ilyen drága helyre hoznod. Egy kávé is elég nekem. - próbált szabadkozni, de a mutató ujjamat az ajkaira tettem, hogy elhallgasson.
- Te még egy zsákban is gyönyörű lennél, és nem teher téged egy olyan helyre elvinnem, amilyet megérdemelsz. - mondtam, és ismét elpirult, és pedig csak az ajkait tudtam nézni, amit az előbb, ha csak az ujjammal is, de érezhettem.
A vacsora nagyon kellemes volt, és nagyon jól éreztem magam, de úgy láttam, Bella sem unatkozott. Az órára pillantva láttuk, hogy elszaladt az idő, és ideje volt hazakísérnem, mielőtt az apja még keresni kezdi.
- Megérkeztünk. - mondta, és szomorúságot véltem kihallani a hangjából.
- Mikor indulsz?
- Holnap korán reggel.
- És mikor láthatlak újra?
- Nem hiszem, hogy találkozhatunk többet.
- Akkor te is tudsz a jelöltedről.
- Igen. - mondta - De engem nem lehet csak így eladni. Harcolni fogok apám ellen.
Nem tudtam mit mondani, elkeseredett voltam. Egy puha érintés emelte fel a fejem. Bella keze az arcomon pihent, és én, mint egy kiskutya, úgy bújtam bele az érintésébe.
- Írok neked minden nap.
- Várni fogom minden nap. - mondtam kis mosollyal az arcomon. Nem tudtam megállni, meg kellett csókolnom. Lassan közelíteni kezdtem felé, keze még mindig az arcomon volt. Ha nem akarja, ellökhet magától, de nem tette. Ajkunk összeért, és én úgy éreztem, hogy a mennyekben vagyok. Lágyan csókoltuk egymást, mégis olyan szenvedélyesen, hogy azt hittem menten elégek. Lassan elváltunk egymástól, és nem tudtam elképzelni, hogyan fogom kibírni ezt a pár hónapot, míg újra hazajön.
- Mikor láthatlak újra? - kérdeztem meg megint.
- Három hónap múlva vége az egyetemnek, és hazajövök. De nem tudom, hogy mi lesz azután.
- Ha kell, megszöktetlek. - mondtam komolyan.
- Remélem nem lesz rá szükség. Beszélek apámmal. Meggyőzöm, hogy nem jól választott.
- alig várom már, hogy újra láthassalak. - mondtam, és újra megcsókoltam. Fájó szívvel engedtem el, és néztem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Még álltam ott a ház előtt, és azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni nélküle.
A következő hónapok csigalassúsággal teltek, semmi sem tudta lekötni a figyelmemet. A nap fénypontja mindig az volt, amikor megkaptam a levelét. Ittam minden szavát, és azonnal válaszoltam neki. De a nap többi részében csak élettelenül végeztem a dolgomat. Jártam az egyetemre, bejártam a kórházba gyakorlatra, segítettem apámnak az üzletben, de csak vegetáltam. Egyik nap apám bejött este a szobámba.
- Fiam, ez nem lesz így jó. Komolyan kellene már találnod egy rendes lányt. Bella mérföldekre van tőled, és már másnak ígérték. Az anyja elhagyta őket egy másik férfiért, a hírük sem túl jó. Nem való hozzád. - mondta apám nyugodtan, engem mégis feldühített.
- Azt mondtad, hogy a bálon választanom kell egy rangban hozzám méltó lányt. Hát választottam. Nem volt más kitételed, én teljesítettem. Szeretem őt. Teljes szívemből, és nem fogom hagyni, hogy máshoz kényszerítsék! - kiáltottam, és az asztalomon lévő poharat a falhoz csaptam. Apám meglepődött kitörésemen, és szótlanul kiment a szobámból.
A napokból hetek lettek, a hetekből hónapok. Megvolt Tomék eljegyzése, és azt kívántam, bárcsak az enyém lehetne, holott mindig a házasság ellen voltam. Lassan elérkezett Bella hazaútja és gyermeki lelkesedéssel vártam, bár féltem is, hogy mi lesz velünk. Reméltem, hogy minden rendben lesz, bár volt bennem egy kis rossz érzés, de nem tudtam volna megmondani, hogy mi. Az utolsó levélből, amit szerelmem írt, megtudtam, hogy három nap múlva érkezik, és szeretné, ha várnám a házuk előtt pontban öt órakor. Rajtam ne múljon, gondoltam, de az a bizonyos rossz érzés felerősödött bennem.
A maradék idő most az idegességem miatt gyorsan eltelt, és azon kaptam magam, hogy a rendőrfőnök háza előtt állok. Az ajtó kinyílt, és Mr. Swan lépett ki rajta.
- Már vártalak. - mondta keményen - Gyere. - intett, majd besétált az ajtón. Remegő kézzel nyomtam le a kapun a kilincset, és azt hittem el sem jutok az ajtóig, úgy remegett a lábam. Férfi létemre, szégyen-nem szégyen, féltem. Beértem a hatalmas házba, és az inas elvette a kalapom és a kabátom, majd a szalon felé intett. A meglepettség miatt ledermedtem az ajtóban. Ott ült Bella apja, és a híres szeszcsempész fia Raymond Bank. Egy maffiózó egy rendőrrel cseveg. Én ebből már nem jöhetek ki jól. Még midig az ajtóban álltam.
- Meddig akarsz még itt állni fiam? - kérdezte remélhetőleg leendő apósom gúnyosan. Közelebb mentem, és először Raymondot üdvözöltem.
- Akkor majd még beszélünk Ray. - nyújtott kezet neki Charlie, majd a fiú felállt, és elhagyta a házat.
- Vele már beszéltem. - fordult most hozzám - Most veled szeretnék. Isabellával volt egy pár komoly beszélgetésem, és néhány vitám az elmúlt hetekben. Nem tetszett neki a választásom. Azt mondta, hogy nem hajlandó hozzámenni egy maffiózóhoz, és hogy nézne ki az, hogy a rendőrfőnök lánya és szeszcsempészhez megy feleségül. És ebben van is igazság. De nem tetszik nekem az ő választása sem. Ami te lennél. - nézett rám szigorúan.
Olyan boldogság áradt szét bennem, amit eddig még sosem éreztem. Én vagyok az ő választása. El sem akartam hinni.
- De ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni. Tudom, hogy az anyagi hátteret meg tudod adni neki, de alig ismered.
- Rayt jobban ismeri? - kérdeztem vissza kissé szemtelenül.
- Őt én ismerem jobban.
- De Bella nem. - makacskodtam, holott tudtam, nem kellett volna - És nem igaz, hogy nem ismerem. Tudom, hogy mi a kedvenc virága, könyve, ki a kedvenc írója, zeneszerzője. Tudom mikor van a születésnapja, és hogy mennyire szereti magát, milyen hálás a neveléséért, és hogy kint tanulhat külföldön. - soroltam egy levegővel.
- És ezt a sok mindent mikor is tudtad meg róla? Mindet a bálon?
- Nem, persze, hogy nem, hanem… - akadt bent a levegőm, hiszen apja tudta nélkül találkoztunk.
- De máskor nem is találkoztatok. Vagy mégis? Gyerünk fiam, mesélj! Tudod, hogy úgy is kiderítem!
Nem akartam mesélni, mégis megeredt a nyelvem. Elmondtam, hogy mikor találkoztunk. Iszonyatosan dühös lett az apja, és az is megfordult a fejemben, hogy lelő. De lassan csillapodott a dühe, és kis hallgatás után megszólalt.
- Nem találkozhatsz vele. A tudtom nélkül. Csak gardedám felügyelete alatt láthatod. Ki kell érdemelned a bizalmam. És ha azt látom, hogy jól bánsz vele, és kiérdemled a lányom kezét, majd akkor visszatérünk az ügyre.
Még a feltételek ellenére is örültem, hogy van esélyem Bellánál.
- Köszönöm uram, akkor én most megyek is, nem szeretnék zavarni. - álltam fel, és indulni akartam.
- Isabella bármelyik percben megérkezhet. Megvárhatod. - mondta az apja, bár elég kelletlenül. És ahogy kimondta ezt, hallottuk is begördülni a kocsit. Lázas izgalommal az ajtó felé indultam, és éppen láttam Bellát kiszállni. Amint meglátott, eldobta a táskáját a kezéből, és felém szaladt. A nyakamba vetette magát, és én legszívesebben addig csókoltam volna, ameddig levegővel bírtam volna. De nem tehettem, az apja szúrós tekintetét éreztem a hátamban. Lefejtettem karjait a nyakamból, és távolabb lépve tőle, kezet csókoltam neki.
- Örülök, hogy hazajöttél. - mondtam neki mosolyogva.
- Mi a baj? - kérdezte megrökönyödve.
- Kislányom, ez nem helyénvaló viselkedés. - jött közelebb az apja - Edwarddal beszélgettünk kicsit, és lefektettem bizonyos szabályokat. És ő el is fogadta, és ehhez tartja magát.
- Nem értek semmit. - mondta Bella.
- Ő lehet az udvarlód, ha én megfelelőnek találom hozzád. A többi részletet majd megbeszéljük, ideje haza indulnia, későre jár már.
Egy újabb kézcsókkal elköszöntem, és elindultam hazafelé, közben megterveztem, hogy mivel fogom Bella apját meggyőzni, no meg persze Bellát.
A következő hetekben számos programot szerveztem. Voltunk cirkuszban, moziban, színházban, kabaré előadáson. Tomékkal vagy nélkülük, de a gardedám mindig mellettünk volt. Még Bella kezét se foghattam meg, azt is napok múlva tehettük meg, hogy belém karolt. Mindketten nagyon csalódottak voltunk, hogy ilyen szorosan fogtak minket, mégis megérte a sok küzdelem. Két hónapos gardedám kíséret után Bella apja megengedte, hogy elvigyem a lányát kettesben vacsorázni, és hozzátette, hogy reméli, hogy nem fogok tétlenkedni.
A vacsora estéjén 10 perccel hamarabb érkeztem a házhoz. Az inas kinyitotta nekem az ajtót, és azonnal ment Bellának szólni, hogy megérkeztem. Sietve jött vissza, és azt mondta, hogy a kisasszonynak kell még idő, és hamar jöttem. Kérettem Bella apját, és a dolgozószobájába vezetett.
- Egy kérdést szeretnék feltenni önnek uram. - kezdtem határozottan a mondandómat, de a hangom a végére megremegett. - nem tudom, mennyire tartja korainak, de szeretném az áldását kérni. Ma este meg szeretném kérni Bella kezét.
- Az utóbbi időben figyeltem minden lépésedet, amit a lányommal együtt megtettél. És a tudtodon kívül, de amit nélküle is. - határszünetet tartott, és a hideg verejték futkosott rajtam - És az elmúlt időkben mutatott viselkedésed alapján érdemesnek tartalak a lányom mellé. Áldásomat adom, de…
- De? - kérdeztem félve vissza.
- De ha csak egyszer is meg mered bántani, a tó fenekén a halakkal fogsz hálni. - mondta komolyan, és egy másodpercig sem kételkedtem az igazában.
Próbáltam a vigyort eltűntetni az arcomról, és sikerrel is jártam, mivel Bella a desszert elfogyasztásáig nem is sejtette, hogy mire készülök.
- Olyan jó, hogy ma este senki sem figyelt minket, hogy ma megérinthettük egymást, amikor akartuk.
Nem bírtam tovább halogatni a dolgot, és belekezdtem a mondandómba.
- És remélem, ezután még több ilyen lehet. Hogy csak én tarthatok kizárólagos jogot arra, hogy megérintselek. - közben felálltam, és letérdeltem elé - Isabella Marie Swan. Részesítenél abban a hatalmas megtiszteltetésben, hogy hozzám jössz feleségül? - kérdeztem kedvesemtől, akinek már potyogtak a könnyek a szeméből. Azt hittem, hogy már nem is fog válaszolni, amikor nagy levegőt vett, és kimondta a számomra legszebb szót.
- Igen! - és a nyakamba vetette magát. Hevesen csókoltuk a másikat, hiszen olyan régen nem tehettük már ezt. Elővettem a zsebemből anyám jegyűrűjét, és felhúztam a menyasszonyom ujjára.
A következő hetek iszonyatos gyorsasággal teltek, és a elérkezett az esküvőnk napja. El sem akartam hinni, hogy ez megtörténhetett, és tényleg itt állok a templomban a pap mellett, és várom a kedvesemet, hogy belépjen az ajtón, és végre az enyém lehessen. A zene felcsendült, és én visszatartott levegővel álltam ott, amikor megláttam őt.
A ruha hófehér csipke volt, és olyan volt benne, mint egy angyal. Fátyla a hagyományokkal ellentétben nem volt, csak egy hatalmas fehér virágot tűzött a hajába. Alig vártam, hogy odaérjen hozzám, és végre a feleségemnek mondhassam. Az esküvőn mintha szárnyalt volna az idő, mégis minden egyes mozzanatára emlékeztem. Bella mosolyára, miközben apja oldalán felém lépdelt, a könnyekre a szemeiben a szertartás alatt, az első hitvesi csókunkra. Arra is jól emlékszem, mikor apja a beszédében finoman emlékeztetett előző beszélgetésünkre, miszerint rendőr, és tudja használni a fegyverét. De én kérném arra, hogy lőjön le, ha akár csak egy pillanatra is megbántanám szerelmemet. Az éjfélhez közeledve a két apa kis figyelmet kért a násznéptől. Éppen Bellával táncoltunk, amikor is mindenki körénk gyűlt, és hatalmas meglepetést kaptunk. Apáink közösen egy házzal ajándékoztak meg minket. Egy autó várt már ránk, és azonnal oda vitt minket. Holnap délelőtt pedig onnan indulhatunk a nászutunkra. Nem máshova, mint Londonba.
A kocsi lefékezett egy hatalmas ház előtt, és mi alig mertük elhinni, hogy ez a miénk.
- Sok unokát szeretnének, biztos azért vettek ekkora házat. - álmélkodott Bella.
- Akkor talán ideje lenne nekilátni, hogy teljesítsük a kívánságukat. - kaptam az ölembe a feleségemet, és a hálószobáig meg sem álltunk. Belépve mindkettőnket elkapott a pánik.
- Edward, én még… szóval… én még soha nem… - próbálta Bella elmondani nekem, hogy még soha nem volt férfival.
- Csss, szerelmem. Akkor majd most mind a ketten beletanulunk. Lesz rá elég időnk. - kacsintottam rá, de én is ugyan úgy izgultam. Megcsókoltam, és közben az ágy felé araszoltunk mind a ketten. Megfordítottam, hogy a ruhája hátuljához hozzáférjek, és elszörnyedtem a sok domb láttám.
- Ezzel sose fogok végezni. - adtam hangot nemtetszésemnek.
- Van rá elég időnk. - ismételte kuncogva, de sóhajjá alakult át, amint megérezte a hátán, hogy minden gomb után egy csókot adok a felszabadult területre. Amint végeztem a gombolással, lassan bújtattam ki a ruhából szerelmemet, és áhítattal néztem csodálatos testét. Megfordítottam, és elpirulva sütötte le a szemét. Felemeltem az állát óvatosan, hogy a szemembe nézhessen.
- Gyönyörű vagy, egyszerűen káprázatos, ne légy zavarban. - mondtam neki, és bizonyítva megcsókoltam. Remegő kezeivel próbálta meg kigombolni az ingen, és levenni a nyakkendőmet, miközben a nyakát hintettem be csókokkal. De végül sikerrel járt, és simítva tolta le a vállamról az anyagot. Lassan húzta végig egyik ujját fedetlen mellkasomon, aminek hatására remegni kezdtem. De nem volt elég neki, ujját ajkai követték, és ezzel teljesen elvette az eszemet. Felrántottam magamhoz, és az ölembe kapva az ágyra fektettem, és felé tornyosulva csókoltam őt. De úgy éreztem nem bánja, mert kezei folyamatosan simogattak, a lábait derekam köré csavarta. Túl sok ruha volt még rajtunk, ezért lecsúsztam, és a harisnyakötőt kezdtem bontogatni, majd a finom anyagot a fogaimmal húztam le, és visszafelé a felszabadult területet alaposan végigcsókoltam. Bella felkönyökölve figyelte a ténykedésem, és a szemein láttam, hogy mennyire élvezi. Amint kivégeztem a harisnyát, kihasználtam, hogy a háta szabad, és a fűzőjét kezdtem el bontogatni, miközben szakadatlanul csókoltam. Egyre türelmetlenebb lettem, és egy határozott mozdulattal szétszakítottam a finom darabot. De egyikünk sem bánta, főleg nem akkor, amikor a kezeimbe vehettem Bella formás kebleit. Óvatosan simogattam őket, mintha porcelánból lennének, és nem bírtam ki, hogy ne ízleljem meg. Amint a nyelvem elkezdte kényeztetni, Bellából hangos nyögés szakadt fel, amit a szája elé kapott kezével próbált meg elfojtani.
- Hallani akarom a hangod. Hallani akarom, hogy élvezed. - mondtam, majd elvettem a kezét a szája elöl. A kezemet megragadva átfordította a helyzetünket, így én kerültem alulra. A kebleit eltakarta előrehulló haja, így félresöpörve az útból akadálytalanul csodálhattam. De Bella nem hagyott sok időt, mert azonnal a nadrágomat kezdte el bontogatni, és az alsó nadrágommal együtt rángatta le rólam. Teljesen meztelenül feküdtem előtte, és úgy láttam tetszett neki. Mellém térdelt, és simogatni kezdett. Először csak a mellkasomat, majd lentebb tévedt a keze a hasamra, és végül elérte a már amúgy is kemény férfiasságomat. A meglepetéstől felnyögtem, és hirtelen felültem az ágyban.
- Valami rosszat csináltam. - kapta rám ijedten a tekintetét.
- Ellenkezőleg. - ráztam a fejem - Túl jót.
- Akkor had csináljam. - lökött vissza az ágyra, és a kezébe vette az irányítást. Lassan simogatott, és mégis csak rövid ideig bírtam. Hirtelen fordítottam magam alá, és csókokkal halmoztam el, ahol értem. Lassan haladtam lefelé, amíg el nem értem a bugyiját. Ezt is a számmal húztam le róla, és a lábán visszafelé haladva beborítottam minden apró puszikkal. Ahogy egyre fentebb értem, Bella önkéntelenül is, de egyre jobban széttárta a lábait, felkínálva így magát. Kaptam a lehetőségen, és először apró csókot adtam nőiességére. Ő is hasonló képen reagált, hirtelen felpattant.
- Túl jó. - zihálta, de óvatosan visszanyomtam az ágyra. Kezeimmel néhányszor végigsimítottam rajta, majd ismét az ajkaimmal kényeztettem. Minden egyes érintésemre összerezdült, és hangos sóhajok hagyták el ajkait. Amint a nyelvemmel óvatosan belé furakodtam, egy hangos sikoly kíséretében utolérte a gyönyör. Remegett egész testében, és én arcát simogatva próbáltam meg lenyugtatni. Még ízével a számban csókoltam meg és térdeltem a combjai közé.
- Ha valamit rosszul csinálok, vagy nem is tudom, azonnal állíts le. - kértem, mert féltem, hogy fájdalmat okozok neki.
- Ne beszélj annyit, csak csináld! - rótt meg mosolyogva, és megcsókolt, én pedig lassan összeillesztettem a testünket. Szűk volt, és nagyon forró, és olyan érzés, amit nem lehet szavakkal leírni. Bella összeszorította a szemét, és egy percig ki sem nyitotta azt. Éppen akartam valamit tenni, hogy megszűntessem a fájdalmát, de kinyitotta a szemét, és aprót mozdított a csípőjén. Ez olyan érzelem lavinát indított be nálam, hogy hangosan felnyögtem, és mozogni kezdtem. Először lassan, de ez Bellának nem volt elég, mert belemarkolt a fenekembe, és gyorsabb tempóra ösztönzött. Nem tudtam nem megadni neki, miközben vadul téptük egymás ajkait. Nyelvünk és testünk egy ritmusra táncolt, és a gerincem mentén végigfutott egy furcsa érzés, majd egyre gyakrabban, mikor már éreztem, hogy egyre közelebb a vég. Bella sikolyai egyre hangosabbak lettek, de azt hiszem nálam nem volt hangosabb.
- Bellah… - nyögtem alig hallhatóan - Már nem bírom sokáig - vallottam be neki.
- Akkor gyere velem. - súgta, és éreztem, hogy megfeszül a karjaimban, és férfiasságom körül lüktetni kezd. Ez már nekem is túl sok volt, mert a következő lökésnél én is a mennyországban éreztem magamat. Óvatosan ránehezedtem szerelmemre, aki ezt egyáltalán nem bánta, és szorosan magához ölelt.
- Ez csodálatos volt. - mondta alig hallhatóan, miközben kapkodta a levegőt.
- Köszönöm. - csókoltam meg lágyan.
- Azt nem mondtam, hogy ennyi volt. - fordította meg helyzetünket, mikor érezte, hogy le akarok róla mászni. És a csípőmre ülve újraélesztette bennem a tüzet, abban reménykedve, hogy ma éjszaka tényleg szülők lehetünk.
Aprót ráztam a fejemen, hogy eltüntessem a buja képeket. Rosalieék szobájában álltam a tükör előtt, és a nyakkendőmet igazítottam. Biztos, hogy sokáig állhattam már bámulva a tükör előtt, mert Emmett hatalmasat vágott a hátamra.
- Azt hittem már meghaltál. Vagy beijedtél. - vigyorgott rám a tükörbe.
- Emmett már majd száz éve halott vagyok, és nem ijedtem be, csak elgondolkodtam.
- Azt látom, már tíz perce bámulod magad a tükörbe. Ennyire egoista te sem lehetsz. - vigyorgott még mindig rám, és kiment a szobából. Még most is alig tudtam elhinni, hogy az imént átéltek nem a valóság volt. Pedig annyira annak tűnt. És mégis itt állok, vámpír vagyok, és fél óra múlva elveszem életem szerelmét, akivel az imént még majd száz évvel korábban emberként házasodtam össze. Kicsit zavarodott voltam, de mégis tetszett, amit a képzeletem vetített elém. És remélem, hogy néhány óra múlva a nászutunkon ugyanígy tarthatom majd a karjaimban azt a nőt, aki mindennél jobban szeretek.
…VÉGE
Hát ez lett volna a novella, remélem tetszett. Úgy látom, a 103 olvasóból egy meggondolta magát, de nem baj :) És még egyszer megkérlek titeket, hogy ha tetszett, akkor szavazzatok Tiszti oldalán a nevemre. köszönöm!!!
